A sors keze [Kempf Zozo FF]

Kukkoló

Nem tudom mennyi lehetett az idő mikor felébredtem, de kint sötétség uralkodott.
Zozó felsőjét magamra kapva, a telefonommal a kezemben ültem ki a teraszomra. A póló anyagát orromhoz emelve szívtam be a barátom illatát.
A telefonomat felnyitva vettem észre, hogy van 24 nem fogadott hívásom anyutól.
Hajnali háromkor nem hiszem, hogy örülne, ha felhívnám. Írtam neki egy üzenetet, miszerint majd holnap vagyis ma visszahívom, majd a telefonom kikapcsolva kezdtem el kémlelni az eget.
Bambulásomat a telefonom rezgése zavart meg. Kérdően nyúltam a telefonom felé, mert nem tudtam elképzelni, hogy ki kereshet hajnalban.
A képernyőről barátom arcképe nézett vissza rám. A zöld ikont jobbra húzva vettem fel a telefont.
-Szerelmem, ha szabad kérdeznem miért nem alszol?-kérdezte Zozó, de hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Hosszú. Nem szeretnélek most ezzel terhelni.
-Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz?
-Tudom.-mosolyodtam el én is.-És honnan tudod, hogy nem alszok?
-Látlak. Most is téged nézlek.-a fejem Zozóék házára kaptam, ahol az egyik ablakban a barátom integetett vissza.
-Kukkoló.-nevettem fel.
-Az az én pólóm?-terelte a témát.
-Nem.
-Ride Zone-os. Valld be, hogy az enyém.
-Na jó talán.-mondtam félénken.
-Rajtad jobban áll.
-Te is jobban nézel ki nélküle.
-Tudtam én, hogy csak a testem miatt vagy velem.
-Basszus kapaszkodj meg valamiben.
-Mi? Minek?-értetlenkedett. Nevetve megráztam a fejem, majd válaszoltam.
-Hogy el ne szállj magadtól.
-Jól van Nagy Gréta. Találkozzunk csak!-vette fenyegetőbbre a stílusát, de nem bírta sokáig, mert a mondata befejeztével elnevette magát.
-Hú de félek.
-És még szemtelen is. Ezt nem hiszem el.
-Te váltod ki belőlem.-rántottam meg a vállam.
-Elkell, hogy beszélgessünk a tiszteletről. Nem tiszteled az idősebbeket.
-Bocsi papi nem tudtam, hogy ilyen sokat számít egy év.
-Menthetetlen vagy.
-De így szeretsz.
-Na jó megfogtál.
-Menj aludni. Tudtommal reggel vezetni fogsz.
-Áh szóval már le is koptatsz.
-Muszáj, nem akarom, hogy a falra kenődj, mert a fáradságtól bealszol.
-Na jó igazad van.
-Szeretlek. Álmodj szépeket.
-Én is szeretlek. Te pedig álmodj velem.-mondta kacéran, majd bontotta a vonalat.
A délutáni stressznek már nyoma sem volt. Nem érdekelt, hogy mit gondol az anyám vagy, hogy hisz e nekem. Csak egy dolog számított mégpedig az, hogy mindennél jobban szeretem Zozót és ezt az érzést nem fogom eldobni holmi butaság végett.
Egekkel a gondolatokkal másztam vissza az ágyamba, majd hajtottam álomra a fejem. És Zozónak igaza lett. Aznap este vele álmodtam. Újra.
..........
Reggel az ébresztőm hangjára ébredtem. Szitkozódva csaptam le, majd átfordultam a másik oldalamra, hogy újra elmerüljek az álmok világában, de az ébresztőm újra csörögni kezdett.
Szitkozódva keltem ki az ágyból és első utam a fürdőbe vezetett.
A reggeli teendőimet elvégezve indultam le a konyhába, valami reggeliszerűség után kutatva. Miután megreggeliztem úgy döntöttem, hogy felhívom anyát, hogy túlessek ezen az egészen.
A telefonommal a kezemben kiültem a medencéhez és tárcsáztam anyát.
-Miért nem vetted fel tegnap a telefon?-kezdte már megint köszönés nélkül.
-Aludtam, ha tudni szeretnéd.
-Áron feljelentést akar tenni Zozó ellen.-sóhajtott.
-Hát ezt nem hiszem el.
-Apád most próbálja meggyőzni a szüleit. De most őszintén válaszolj nekem.
-Mindig őszinte vagyok-forgattam meg a szemeim.
-Tényleg szereted őt?
-Mindennél jobban. Nem tudom elképzelni az életem nélküle. Tudom, hogy még nem vagyunk régóta együtt, de szerelmes vagyok az egész lényébe, a személyiségébe, a nevetésébe és abba, ahogy a világot látja.