A koncert

~20~ Kisfiam...

A srácok a tegnapi kajálás után haza is mentek. Harry is mivel nem költözhet ide amíg nem egyedül lakom.

Lotti-nak ma kezdődött újból a gimi a tavaszi szünet után. Mivel nem tudta eldönteni minek is akar tovább tanulni a sima gimit választotta. Jelenleg a 11.-es a hugom. 16 éves, lassan 17.

Igazán hideg reggelre ébredtem ma ahoz képest hogy április van. Ezért beadtam derekam hogy ma elviszem apám kocsijával suliba a hugom.

Miután mind a ketten össze kaptuk magunkat már baktattunk is le a lépcsőn.

Feltünő csend uralkodott a földszinten. Apám ilyenkor már rég a konyhában kávézik. Gyanus volt a dolog ezért el is indultam a hálószobája felé. Hugomat maradásra utasítottam.

A szobába belépve borzasztó alkohol szag csapta meg az orrom. A szoba szinte romokban állt. Apám az ágyon ült és csak bámult maga elé. Bátorkodtam hozzá szólni ami egy borzasztó ötlet volt.

-Elviszem Lotti-t a suliba a kocsiddal oké? -Szóltam szinte suttogva.

-Nagyon hideg van, nem akarok sétálni. -Ált elém hugom az ajtóban.

-Megcsalt... -Suttogta maga elé egy üveg whisky-vel a kezében. -MEGCSALT! -Emelte fel a hangját mire hugom kicsit meghőkölt.

-Mennyit ittál? -Vonta kérdőre Lotti apánkat.

-Mi közöd van neked ahoz? -Indult meg felemelt kézzel kissé tántorogva hugom felé.

-Ne merd megütni. -Álítottam magam mögé Lotti-t.

-Hogy mersz vissza beszélni apádnak? -Lenditette meg ezúttal ökölbe szorított kezét felém. Nem lett volna gond ha nem esem hátra egyenesen fejemmel a szekrény sarkának.

Kezdtem tompán hallani a hangokat, a látásomban apró foltok kezdtek el megjelenni amiből egyre több és több lett. A hugom szőke tincseit pillantottam meg magan felett. Beszélt hozzám, talán pár "semmi baj" szavat tudtam beszédeből kiszűrni. Olyan érzésem volt mintha nem ebben a világban lennék. Minden olyan jó, nincsenek érzések és nincs fájdalom. Sajnos ezt a helyzetet nem élvezhettem sokáig. Szememet egyre nehezebb volt nyitva tartani. A világ kezdett elsötétedni, míg a szemem teljesen le nem csukódott.

Egy nagyon fura helyen találtam magam. Minden olyan világos volt, fényes és tiszta. Mintha egy réten, talán mezőn lettem volna. A madarak csiripeltek, a nap sugarai simogatták arcom. Ezt a csodás csendet messziről kiszűrődő segítség kiáltások törték meg. Valaki kiabált, ennek a valakinek borzasztó ismerős hangja volt. Elkezdtem a hang irányába sételni, inkább már futni. A semmi közepén meg pillantottam egy alakot. A fűben feküdt és segítségért kiabált. Mikor oda értem meg pillantottam azokat a gyönyörű zöld szemeket, a barna göndör hajat. A kiabálás abba maradt, inkább könyörgött a segítségért. Feléhajoltam és nyugtatni kezdtem.

-Semmi baj Hazza, itt vagyok. -Kezdten igazán kétségbe esni.

-Tudom Lou... Tudom. -Kezdtek könnyek folyni a gyönyörű szemeiből.

-Harry, itt vagyok neked...Kérlek ne sírj. -Töröltem le könnyeket az arcáról.

-Sajnálom Lou... -Hunyta le szemeit.

-Nem teheted ezt velem, nem hagyhatsz itt. -Borultam melkasára zokogva.

Nem tudtam hol vagyok, nem is érdekelt hiszen most szünt meg létezni életem értelme. Most hagyott itt örökre az az ember akiért bármit megtettem volna. Csak folytak és folytak a sós cseppek a szememből amikor vakító fényre lettem figyelmes. Hangokat hallottam, mintha apám hangja lenne.