Az üldözött

2.Fejezet

Amikor reggel az istállók felé lovaglok, és felfedezem egy szekér széna társaságában állni a nagybátyámat, már világos számomra, hogy rám vár. Bármit is akart mondani tegnap, azóta sem volt rá alkalma és ha hamarabb meglátom ezúttal sem lenne. De már késő visszafordulni. Vinton összeszorított állkapccsal figyel, ahogy közelebb érek. Veszek egy mély levegőt-akkor essünk túl rajta.

-Jó reggelt, kedves Bácsikám!-mosolygok rá és nagyon jól tudom, hogy bosszantom vele-Úgy látom mondanivalód van.

-Yoren,-vág bele, a hangja érdes és feszült-nagyon tévedsz, ha azt gondolod, hogy a bolondját járathatod velem.

Leugrok a lóról és leintem az elém siető lovászt. Én akarom bevezetni kedvenc hátasomat az istállóba. Főleg, ha Vinton valóban neki kezd a beszédének, legalább lesz ami eltereli a figyelmem. Lendületes léptekkel elindulok befelé, mögöttem kopog a lovam patája.

-Sajnálom, hogy tegnap nem tudtunk beszélni,-felelem-egy ilyen bál annyira le tudja foglalni az embert.

-Megbotránkoztattad az egész asztal társaságot és megsértetted Forel hercegnőt.-mondja élesen.

Szívesen emlékeztetném, hogy ő hívott az asztalhoz, de jelen helyzetben, hidegen hagyják az ilyen apróságok. Bevezetem a lovat a saját beállójába és a nagybátyámra nézek. Vastag szemöldökét összehúzta, így a kettő közötti ránc hangsúlyosabb lett. Vicces, ha bármikor felidézem az arcát így jelenik meg a fejemben. Veszek egy mély levegőt.

-Bizonyára te is észrevetted, hogy Castrin szándékosan provokált.

Vinton felhorkan.

-Mikor fogadod el végre? A történelem leghírhedtebb emberének lánya vagy. Azt várod, hogy szeressenek?!

Becsapom a beálló ajtaját. A csattanásra a lovam felnyerít és a többi ló is idegesen fészkelődni kezd az istállóban. Bűntudat nyilall a mellkasomba, hogy rájuk ijesztettem, benyúlok az ajtó feletti ablakon, hogy megnyugtassam. Ezek után úgy érzem muszáj visszavágnom.

-No és,-kérdezem csakúgy a vállam fölött-háború lesz?

Odalép a beálló elé, hogy a szemembe nézzen.

-Megtiltom, hogy ilyen nyeglén beszélj erről!-feleli indulatosan.

Apró mosoly suhan át az arcomon. Irónikus, hogy épp az istállóban mondja ezt, annak ellenére, hogy azt is megtiltotta, hogy lovagoljak.

-Rendben-mondom-Miről akartál beszélni velem?

Feszülten sóhajt. Néha elgondolkodom, mennyi fejfájást okozhatok neki. Nem lehet könnyű, ilyen nehéz természetû unokahúggal, aki folyton ellenkezik.

-A Kameth-i Gyűlés megszavazta a békekörutat.-kezd bele-Végre ők is belátták, mekkora szükség van most egy emlékeztetőre, hogy a háború csak pusztulást hoz.

Hallottam erről az ötletről. Egy csapat nő beutazza az országokat, Nadintól egészen Hestig. Beszél a befolyásos arisztokratákkal, és ha minden jól megy, lecsillapítja az indulatokat.

-Nagyon helyes-mondom, majd megfordulok, hogy elinduljak kifelé-Nos, ha ennyit akartál mondani, akkor, ha nem bánod, találkozunk az ebédnél.

Válaszát meg sem várva, sietős léptekkel elindulok kifelé, hogy szabaduljak a nagybátyám folyton feszült, ideges légkörétől.

-Ami azt illeti nem csak ennyit akartam mondani-szól utánam, mire lelassítok-Te is elmész a békekörútra.

Megtorpanok. Elgondolkodom, hogy rosszul hallottam-e. Majd felnevetek, annyira abszurdnak tűnik ez a mondat.