Az üldözött

4.Fejezet

Száraz falevelek recsegnek a katonák csizmái alatt, ahogy körbejárják az összes hintót. Mindenkit kirángatnak. Sareh-t és engem néhány méterrel arrébb állítottak meg. Egyik férfi ott maradt velünk őrködni, miközben a többiek intézkednek. Keze a kardja markolatán pihen. A gondolataim lázasan pörögnek, de nem értem mi folyik itt. Mi ez? Árulás? Sareh-val összenézünk, a tekintete rémült. Én inkább csak össze vagyok zavarodva.

- Mégis mit művelnek maguk?!-csattan fel Castrin mellett egy nő. Minden bizonnyal ő Agrona. A katonák figyelemre sem méltatják, az összes hölgyet odaterelik hozzánk, a hintóktól mintegy 5 méterre. Az utat mindkét oldalról erdő veszi körül. Mögöttünk meredeken lejt a talaj. Figyelem a lányokat, próbálom elkapni a tekintetüket, hátha okosabb leszek valamivel. Botladozva közelednek felénk.

- Azonnal magyarázza meg mi folyik itt!-követelőzik Agrona. A hideg végigfut a hátamon, mert úgy érzem, most bölcsebben tenné ha hallgatna.

- Fogja be a száját!-veti oda egyikük. A tartásából és a hanglejtésébõl arra tippelek, hogy ő lehet a vezető. Egymás mellé, sorba állítanak minket, úgy taszigálva, mintha egyszerű tárgyak lennénk. Így kerül mellém Castrin és Agrona, utánuk a vandok és végül a hesti. Az egészben az aggaszt a legjobban, hogy mindez szinte teljesen csendben történik. Ekkor megragadja egy katona a mellettem álló Sareh-t,és sor a másik végére kezdi vonszolni.

- Várjon!-szólok utána, de nem törődik velem.

Feszülten szorítom össze az állkapcsom. Elhalad előttem az a fiú, akire rámosolyogtam. Találkozik a tekintetünk.

- Mi ez?-kérem számon halkan. Lesüti a szemét.

A fene egye meg! Idegesen nyújtogatom a nyakam Sareh felé, nem tetszik, hogy ilyen messzire került tőlem. Felnézek, az égtől remélve a választ, de a fölénk magasodó lombkoronák miatt, szinte semmit nem látni belőle.

Végül mind az öt férfi megáll velünk szemben.

- Miért csinálják ezt?-kérdezi újra Agrona- Mit akarnak tőlünk? Süketek?! Válaszoljanak!-kiáltja, és lép egyet előre. Erre a katonák vezére is előre lép, kezében karddal.

Ne...

A lány arrogánsan felszegett állal, állja a tekintetét. Ekkor a férfi egy hirtelen mozdulattal vállon ragadja és beledöfi a kardját.

A vér dobolni kezd a fülemben.

Agrona nagyra tágult szemekkel néz a támadójára, mellkasát azonnal beborítja vér. Majd egy hang nélkül hanyatlik a földre.

- NE!-üvölti Castrin, én pedig ösztönösen megragadom a karját, hogy visszatartsam. Valaki felzokog. A hesti, Chimalis az.

A katonákra nézek. Teljes közönyt látok rajtuk. Nem megvédeni jöttek minket.

A szél elcsendesül, a katonák pedig leveszik a hátukról az íjat. Egyszerre kapunk levegő után. Káromkodások futnak át a fejemen, miközben megoldás után kutatok. Egy erdőben vagyunk, senki nem fog megmenteni minket. Ezek az emberek, talán nem is katonák. Talán valaki nem akarja ezt a körutat, mert nem akar békét.

Nem számít. Akárhogy is van, túl akarom élni!

A férfiak nyilakat illesztenek a húrra. Mély levegőket veszek. Nem fogom megvárni, hogy megöljenek.

A ruhaujjamból a markomba csúsztatom a bátyámtól kapott tőrt. Gondolkodás nélkül kirántom a tokjából és előre vetődöm. A hozzám legközelebb álló katonának futok. A lendülettől mindketten elesünk. Ekkor szabadul el a káosz.

Kiáltozások szállnak fel; a katonák meglepett üvöltése, a lányok sikolyába vegyül. Csak az alattam fekvő katona hallgat. Szédülten gördülök le róla. Ránézve látóteremet hirtelen teljesen kitölti a vörösség. Vér. Mindenhol. A férfi mozdulatlan mellkasán, arcán. A kezemen.

- Yoren, vigyázz!!

Dermedtségemből Sareh sikolya ránt ki. Abban a pillanatban egy kard száguld felém. Arrébb vetődöm, és elvét, de nagyon kevesen múlik. Azonnal talpra ugrom. Még látom, ahogy a lányok,-Sareh kivételével-berohannak az erdőbe, három katonával a nyomukban.

A kard újra felém súlyt, mire hátra ugrom. Nekem nincs fegyverem. De túl akarom élni. Minden egyes sejtem az életben maradás vágyától lüktet. A következő pillanatban, a kard éle a bőrömbe váj, forró fájdalom mar a karomba, felkiáltok. Tovább hátrálok, mire neki zuhanok egy fa törzsének. A katona már emeli a kardot, hogy bevigye a kegyelemdöfést, de ekkor karok csimpaszkodnak a nyakába. Sareh vörös haja bukkan fel mögötte, majd a tőröm, amit a férfi vállába szúr. Az elejti a kardot és őrült üvöltést hallat. Bedugul a fülem. Mielőtt bármit tehetnék a katona ledobja magáról Sareh-t és megfordulva megüti. Már csak azt látom, hogy legjobb barátnőm a földre esik. Mielőtt felegyenesedhetnék a férfi torkon ragad és visszalök a fatörzsének. Hevesen kapálózni kezdek, a levegőhiány sokkoló. Támadóm arcát a képembe nyomja és vicsorogva megszólal:

- Nézd mit csináltál!-hörgi-Azt hitted megúszhatod hülye lotyó?!

Megvetően röhög.

- A Gárdától nem menekülhetsz!

Grimaszolok, mert egy hangot sem tudok kipréselni magamból, hogy visszavágjak. Sürgősen ki kell találnom valamit, mielőtt itt fulladok meg. Tekintetemet leveszem az előttem álló rosszindulatú szeméről és inkább a lábára nézek. Erősen szédülök. Közvetlenül mellettünk az erdő befelé meredeken lejt. A lábát nézem. Már a könnyem is kicsordul, keményen küzdök az ájulás ellen.

Aztán nem nézek az arcára, csak rúgok. Teljes erőből. Kétszer. A szorítás enyhül, lábamat a térdhajlatába fűzöm, és teljes súlyommal ránehezedek. Ekkor hátraesik, magával rántva engem. Eltűnik alólunk a talaj. Majd gurulni kezdünk lefelé a hegyről.