Az üldözött

9.Fejezet

Mióta elindultunk egy szó sem esett köztünk. Némán haladunk előre, csak a gallyak reccsennek meg alattunk egy-egy léptünknél. A kialakult csendnek örülök is meg nem is. Valószínűleg minden szó csak felbosszantana, másfelől viszont több időm van gondolkozni. Ami nem jó. Sareh hiánya minden pillanatban belém mar, a véglegesség pedig egyenesen őrjítő.

Az égen egyetlen felhő sincs, teljesen tiszta, kék, a nap pedig, csakúgy önti ránk a fényt. Élesen elüt a lelkiállapotomtól, mint nevetés a halotti toron.
De legalább megszárad a ruhám.

Fölöttünk rikoltva elrepül egy madár. Biztos kinevet minket. Négy nemes hölgy az erdőben, kísérők nélkül. Nemes hölgy? Úgy nézünk ki, mint egy csapat csavargó.

Egyébként már értem, miért hordják a katonák a kardot az övükön. Szörnyen fárasztó hosszútávon kézben cipelni.

Igyekszünk az út vonalában haladni, úgy, hogy közben rejtve maradjunk, de lehet, hogy már rég letértünk a jó irányból. De azért csak megyek előre, mögöttem a lányok egy kicsit lemaradva. Hallom a lépéseiken, hogy fáradtak. Valahol én is annak érzem magam, de ez annyira távoli a többi érzéshez képest, hogy alig veszem észre.

Kiérünk egy tisztásra, aminek a másik felén folytatódik az erdő. Úgy tervezem, hogy ott majd tartunk egy pihenőt. A tisztás nagyon csábító, de sokkal könnyebben észrevesznek. Minél hamarabb takarásba akarok érni.

Átvágunk a réten, távol egy elég nagy létszámú szarvas csordát veszek észre elvonulni. Egymás után magasra szökellve tûnnek el az erdőben. Aztán mi is beérünk a fák közé, hallom, hogy már hangosan szuszognak mögöttem Liváék. Épp szólnék, hogy megállunk, de elbizonytalanodom. Egy fura érzés furakszik be a gyomromba, amitől lelassítok, de nem állok meg. Körbefordulok, szemügyre veszem a környezetet. Valami megváltozott. Liváékra nézek, de csak értetlen arcokkal találom szembe magam. Hát ők nem érzik?

–Mi a baj?-kérdezi Liva.

Mi a baj? Mi a baj...Feszülten hunyorgok a fák közé. Csend van. Nem csicseregnek a madarak sem. Ember...

Mielőtt végig gondolnám, a látóteremben váratlan mozgásra leszek figyelmes, majd egy erőteljes puffanás rázza meg a csendet.

Azonnal mozdulok abba az irányba, lendítem a kardot. Még ki sem tisztul teljesen a kép–egy férfi, honnan a fenéből bukkant elő?!–már lesúlytok. Az idegen könnyedén elhajol előle, majd egymásra nézünk egy pillanatra. Fiatal, viharvert bőrkabátja van-nem katonai egyenruha-a szája döbbenten elnyílik, majd vigyorban teljesedik ki.

– Szép jónapot! Kellemes az idő egy kis sétá...-kezdi, de csak ennyire van ideje, mert újra lendítem a fegyvert. Fürgén elhajol, de nem sokkal vétem el a fejét. Ezúttal nem mosolyog, megfeszülnek az izmai, ahogy felkészül. És már viszem is be a következő döfést, a hasára célzok. De elvétem, a kard az oldala mellett száguld el, a karja alatt, és ott is marad. Beszorult. Elkapja a a karomat és kicsavarja belőle a kardot. Elöntenek az indulatok, meg akarom ölni, ki akarok szabadulni! Szabad kezemmel előrántom a tőrömet, a szoknyám egy rejtett zsebéből, és az álla alá célzok. Maga elé kapja az alkarját, amibe beleütközik az enyém. Erős. Egy szempillantás és a tőr is a földön landol. Így sutbafogva, tehetetlenül belenézek a támadóm arcába. A tekintete olyan nyers erőt és vadságot tükröz, amin egy pillanatra teljesen megütközök. Vajon hány másodperc alatt fegyverzett le? Talán öt?

Egy bot emelkedik a a férfi feje fölé, mire ő pördül egyet, én pedig a földre zuttyanok. Csak úgy, ülőhelyzetbe. Az idegen elkapja a botot, mielőtt az lesúlytana. A másik végét Liva szorongatja. Az ajkát összepréseli és szúrós tekintettel mered az idegenre. Hirtelen Sareh-t látom magam előtt, ahogy utoljára a védelmemre kel. A szívem fájdalmasat dobban, de mielőtt talpraállnék, a férfi egyszerűen kirántja a botot Liva kezéből. Majd eldobja. De ekkorra már Castrin kezében is van egy ágas-bogas fadarab, én pedig felállok. A helyzet úgy néz ki, hogy három felől vesszük körbe támadónkat. Készen arra, hogy egyszerre rontsunk rá. Most látom meg, hogy a hátára két íves macséta van erősítve, x alakban. Hogy-hogy nem használta eddig ellenünk? Nem úgy néz ki mint aki fél, de szemmel tart mindhármunkat. Lassú mozdulatokkal körbe fordul, hogy mindannyiunkra ránézzen, miközben megszólal.