Az üldözött

13. Fejezet

-Dadát rendeljek mellétek?! Hány évesek vagytok?

Rhys vádlón járatja rajtunk a tekintetét, mintha legalábbis, mi szöktünk volna el a lehető legrosszabb pillanatban, nem pedig Castrin. Frusztráltan a hajába túr.

-Hiba volt hagyni, hogy ő jöjjön leghátul. De megmondtam neki, ha itt marad, megnyúvasztják. Berkapt! Biztos, hogy nem megyünk vissza érte!

Vegyes érzéseim vannak. Az, hogy Castrin visszament, megmutatja, mennyire megrögzötten hisz abban, hogy megakadályozhatja egy háború kirobbanását, pusztán egy úttal. Még az életét is képes feltenni rá, ami, azért döbbenetes. De az is lehet, hogy a sok szörnyűség, amit látott elvette a maradék józan eszét is. Akárhogy is, ha nem megyünk vissza érte, megtalálják és megölik, és ez a bizonyosság teljesen felkavar. Csak így hagyjuk megtörténni?

-Ugyan már Rhys! Jobb harcos vagy, mint ők, magad mondtad.

-Kockáztassam ennyi ember életét, egyetlen hibbant perszónáért? Frászt! A táborba megyünk.

Tulajdonképpen több érvem nem maradt, tudom, hogy igaza van, és megvallom nem is kell sokáig noszogatni, hogy Castrint ott hagyjam a fenébe.

-Jó-hagyom helyben, mire Liva rám néz.

-Yoren-szegezi sötét szemeit az enyémekre-tisztában vagy vele, hogy ő a trónörökös?

Megütközve kapom el a tekintetem. Lepörög előttem a pár nappal korábbi Sareh-val való beszélgetés. "Az elduri király egyetlen élő rokona". Az egyetlen, a trónörökös. Ergo, ha meghal és a nagybátyja, a király is utód nélkül elhalálozik, Eldurnak komoly gondjai támadnak. De talán, legalább nem Nadinnal lesznek elfoglalva. Elbizonytalanodom, mert más a helyes, és más, amit akarok. Hiszen a lehető legtávolabb áll tőlem Castrin védelmére sietni, viszont vacak dolog lenne, életem maradék éjszakáit álmatlanul tölteni, ha Eldur örökösödési háborúba sodródik a puszta utálatom miatt. Tudom, hogy Sareh, hogy döntene a helyemben. Livára nézek, habozok.

-Te visszamennél?

Kényszeredetten elmosolyodik.

-Kelletlenül és bosszankodva.

Rhys ujját a füléhez érinti, mint, aki rosszul hall.

-Trónörökös?

Meglepően hamar megtaláljuk Castrint, már távolról felismerhető hosszú fekete haja és törékeny alakja. Egy alacsony, köpcös úrral beszélget, aki közben a mellettük álló szekérre emel holmikat. Egy kicsit megnyugszik a háborgó bensőm, hogy életben van, de amikor ránk néz, ahogy az utcán felé haladunk, elfog a harag. Ugyanolyan ellenséges a szeme, mint kezdettől. Legszívesebben már hátat is fordítanék, de ekkor egy sötét folt kerül a látóterembe, Liva pedig levegő után kap. Érzem a bőrömön a légnyomást, amit a felém lendülő alak magával hoz, miközben fém villan, de mielőtt lecsaphatna, valaki nagy erővel hátra ránt. Kibillenek az egyensúlyomból és Arby gyógynövény illatú kabátjába dőlök. Majd a férfi maga mögé lök, és lekapja a hátáról az íját, de csak arra van ideje, hogy elhárítsa vele a felé suhanó kardot. Hátrébb lépek és körül nézek, Rhys éppen Livát és Chimalis húzza hátrébb a közelharctól, majd Arbyék felé mozdul, de a férfi íjával állon vágja a Viperát, és odaszól.

-Boldogulok. Castrinhez!

Akkor nézek csak az elduri felé és látom meg, ahogy egy másik fegyveres abban a pillanatban szúrja keresztül a kocsist, akivel Castrin egy perce beszélt. Rhys azonnal futásnak ered, miközben a bérgyilkos kirántja a kardot az alacsony férfiból, aki nyögve összerogy, majd Castrin felé fordul, aki holtsápadtan és megrendülve áll mozdulatlanul. Nem fog elfutni. Francba! Én is rohanni kezdek, Arby-ék verekedése, Rhys dobbanó léptei, és a szél surrogása a fülemben összemosódik, a katona pedig Castrin felé lendíti a kardját. Rhys nem fog odaérni, még túl messze van, az övéhez nyúl, kiránt valamit és azonnal elhajítja. Előttünk látom, ahogy a kard pengéje szeli a levegőt, de mielőtt húshoz érne, a férfi élesen felkiált. Kiejti a kardot, és a megragadja a karjába fúródott tőr markolatát. Akkor ér oda Rhys és lendületből lekever neki egyet. Mögöttem elhal a verekedés zaja, és ahogy megérkezem Castrin mellé, visszanézek. Arby siet felénk, karon fogva a Liváékat, mögöttük a Vipera élettelen teste hever. Tényleg jó harcos.