Az üldözött

19. Fejezet

Olyan gyorsan történik minden! Ahogy a kardommal rutinos csapásokat mérek az ellenfeleimre. Tudom, hogy sokan vannak, mi pedig kevesen. De ezt a gondolatot az agyam hátsó zugába küldöm, azzal a ténnyel együtt, hogy ez már nem gyakorlás többé. Csak sújtok, hárítok, hajolok, szúrok.
Ez éles helyzet.
Hárítok, hajolok, szúrok.
Éles. Éles. ÉLES!
Elakad a lélegzetem, ahogy a vállamba mar egy penge. Elfut a méreg.
Támadóm irányába fordulok és addig csépelem, míg a kardom húst nem ér, sikoly száll fel a füstbe és a kezemre meleg vér fröccsen.

Kifújom a levegőt. Nincs idő bármit is érezni.

Másik irányból érzékelek támadást, megpördülök, miközben valami elsurran mellettem. Már csak azt látom, hogy a katona, nyílvesszővel a mellkasában rogy össze. Visszanézek, szemben Livával találkozik a tekintetem, épp ekkor engedi le az íját, hogy aztán sebesen újabb nyílvesszőt húzzon elő a tegzéből. Megfeszíti a a húrt és a következő lövése is célt talál, újabb katona esik össze. Ámulattal meredek az általam ismert szelíd vand lányra, aki pár hónap alatt veszedelmes harcossá vedlett.

Aztán arra leszek figyelmes, hogy Rhys-t egyszerre öt harcos vette körbe, és a bandavezér sebesen forgatja a macsétákat, hogy minden irányból kivédhesse a csapásokat. Azonnal megindulok feléjük, perdítek egyet a kardomon, és lesújtok vele a legközelebbi katonára.

Sikerül a válla és a nyaka között megvágnom, mire felordít, de nem válik harcképtelenné. Nem törődve vérben ázó nyakával és fülével üvöltve ront nekem.
A "közjátékra" még ketten fordulnak felém, így Rhys is kicsit levegőhöz jut. Pár pillanat múlva már hát-hátnak vetve csépeljük az ellent. Erősnek érzem magam.
Erősnek és veszélyesnek.
A kardommal eggyé válok. Éberen figyelek minden irányba, minden támadásra. Figyelem a barátaimat, nincsenek-e bajban. Élnek. Mi az, hogy! Elevenek, akár a ragadozók.

Brienda épp magas ívű rúgással terít le egy katonát, Arby kilő egy nyilat, majd jobb híján az íjjával vág képen egy túl közel került támadót.
Liva göndör fürtjei vadul ugrálnak, ahogy körbe fordulva keresi a következő célpontot.

A szívem nagyot dobban, amikor meglátom, hogy a falusiak kaszákat, vasvillákat ragadva, elszánt üvöltéssel csatlakoznak a harchoz. Meg fogják védeni a falujukat!

Így biztosan győzni fogunk!

Új lendülettel vágok a katonák közé. Hamar alulmaradnak, legtöbbjük inkább menekülőre fogja. A falusiak azonban nem hagyják annyiban, üldözőbe veszik őket, ahogy Rhys és Arby is. Aztán azt veszem észre, hogy az utolsó ellenfelem is összerogy előtem. Csatlakozik a tucatnyi földön heverő mozdulatlan testhez.

Csend.

Csak a szívem dörömböl, mintha soha nem akarna csitulni.

Csend és füst tölti be a levegőt, ahogy lassan leengedem magam mellé a kardot.

Vége van.

Szapora lélegzetem, most fülsüketítő, ahogy körülnézek a holtesteken.

Vége van.

A mellkasomra hideg üresség nehezedik.
Elvettem az életüket.

De muszáj volt...

Tekintetemmel a barátaimat keresem, de Rhys és Arby valahol a falu széle felé kergetik a katonákat, Liva épp egy kisebb ház tetejéről mászik le, Brienda pedig leguggolt egy halott katonához. Valamit keres.

Legalább a mieink jól vannak.

Illetve... Castrin?

Szememet csípi a füst, ahogy a környéket fürkészem, míg kibontakozik a szökőkút előtt. Ugyanott áll és az arcát törölgeti.