Az üldözött

12.Fejezet

Ijedten rándulok össze, mire felébredek. A vér hangosan dübörög a fülemben, alig kapok levegőt. Felülök, hogy végre lélegzethez jussak. A szalma zizeg alattam, teljesen sötét van. Még éjszaka lehet.

Mély levegőt veszek, majd kifújom, hogy csillapodjon a szívverésem, de a feszültség nem ereszt belőlem.

Pár óra múlva fel kel a nap és elindulunk a faluba Rhys-ékkal. Már most csupasznak és kiszolgáltatottnak érzem magam, nem indulhatok neki a világnak egyedül, fegyver nélkül. A bánat essen ebbe a nagyképű bandavezérbe, hogy még a tőrömet sem adta vissza! Dühömben a szalmazsákra csapok, mire az csak puhán sercen. Hallgatózom, de csak szuszogást hallok, valószínűleg mindhárom lány alszik. Kimászok az ágyból, és a földön összehajtott ruhámért nyúlok. Harmadszor rángatom fel magamra ugyanazt a ruhát, a kedves vendéglátóink, azóta persze nem adtak tiszta holmit. Talán azt várják, hogy mi mossuk ki magunknak.

Belebújok a cipőmbe, majd újra hallgatózni kezdek. Egy moccanást sem hallok. Sarkon fordulok és gondolkodás nélkül kilépek a sátorból.

Kint tücskök ciripelnek, csak a közelemben hallgatnak el, ahogy mozdulok. A Hold ad egy kis fényt, épp hogy ki tudjam venni a sátrak körvonalát. Semmi mozgást nem veszek észre, remélhetőleg mindenki alszik.

Amennyire tőlem telik hang nélkül indulok el a sátrak mentén. Időnként zörgést hallok az erdőből, és megtorpanok, de arra jutok, hogy csak valami állat lehet a közelben. Feszülten lopakodok, mintha valami bűntettre készülnék. A zajokra behúzom a nyakam. A szél lomhán játszik hajammal. Kiérek az egyik sátor mögül, és végre megtalálom azt a helyet, ahol Rhys-zal a nyílvesszőket fabrikáltuk. Ez lesz az! A fegyvertár. Ahogy megpillantom a sátrat, elfog az izgalom, hogy több fegyvert is elhozhatnék, harci eszközök garmadáját láttam bent. De aztán arra gondolok, hogy csak a tőrömet hozom el. Az egyébként is engem illet. Hallgatózok egy pillanatig, aztán elindulok, egyenesen a sátor felé.

-No lám, csak nem egy róka ólálkodik a táborban?

Földbe gyökerezik a lábam. A hang a hátam mögül jön és félreismerhetetlen.

-Te sosem alszol?-szalad ki a számon.

Elhűlve hunyom le a szemem, lelkiekben felkészülve, hogy kivívtam magam ellen a haragját.

Megfordulok és felismerem Rhys sötét sziluettjét, hosszú kabátja a csizmája száráig ér, válla fölött kilóg a két macséta markolata. Komótosan lépked felém. Feszülten gyűrögetem az ingujjamat és magamban bosszankodom.

-Mintha azt mondtam volna, hogy a fegyvertár tabu.

Felszisszenek, ahogy eljátszom, hogy észbe kapok.

-Hú, tényleg ezt mondtad. El is felejtettem.

Ártatlanul mosolygok és megvonom a vállam. Rhys viszont nagyon közel lép, úgy hogy egy kicsit meg kell emelnem az állam, hogy a szemébe tudjak nézni. Meglepődöm, amikor megérzem a belőle áradó füstös fenyő illatot. Azt hittem minden útonálló büdös, mint egy görény.

Úgy tornyosul fölém mint egy sziklafal, széles vállai megemelkednek, ahogy csípőre emeli a kezét. Hirtelen nagyon törékenynek érzem magam. Látom, hogy kicsit mosolyog, de a szeme komolyan villan.

-Eljátszod a bizalmunk, Kisróka?

Zavartan nézek magam elé. Ezt tenném? Egy pillanatra el is szégyenlem magam Rhys előtt, hiszen befogadtak minket. De nem. Nem, nem, meg kell védenem magam! Ezek banditák, hogy jön ide a bizalom? A fejemet kezdem rázni, majd zavaromban el is nevetem magam.

-Bizalom?! Ne etess, Rhys! Te is tudod, hogy vadásznak ránk, nem mehetek ki ebből a táborból fegyver nélkül.

-De nem is flangálhatsz ebben a táborban fegyverrel.