Waving through a window | ✔

5. Connor

Tisztában voltam vele, hogy nem jó úgy kezelni a dolgokat, mintha meg sem történtek volna. Hozzáteszem, egyáltalán nem akartam elárulni Evannek, hogy azért hajtottam bele a fába, mert ki akartam nyírni saját magamat. Nem mintha ez lett volna az első alkalom...

Úgy értem, elég csak rám nézni. Mindig csak egy lúzer voltam, aki arra várt, hogy valaki végre észrevegye, hogy figyeljen rá. Ennek ellenére senkit sem érdekeltem, még a saját családom körében sem éreztem magam jól, még őket sem foglalkoztak velem. Az évek során pedig csak rosszabbodtak a dolgok.

Mindig is hangulatember voltam, aztán, amikor elkezdtem a középiskolát, megrémülve tapasztaltam, hogy a legkisebb dolgon is képes vagyok felhúzni magam. Egy idő után már azért is kiabálni kezdtem, ha Larry kérdezett valamit, sőt, még abban is támadást láttam, ha megjegyezte, hogy szokatlanul jó kedvem van. Legjobban az bántott, hogy Zoéval is kegyetlenül bántam, ordítoztam vele, néha, ha útban volt, meg is löktem, vagy éppen ordibáltam vele az ajtóján keresztül, amíg ő a másik oldalon zokogott.

Az ilyen esetek után megrémültem magamtól, és elkezdtem saját magamat büntetni. Először csak apró dolgokat csináltam, például beleütöttem a falba, vagy elkezdtem kaparni a körmöm melletti bőrt. Később, amikor elkezdtem cigizni – és néha drogozni – a parázsló szálat az alkaromhoz nyomtam, amely így megégette a bőrömet, és foltot hagyott. Aztán jött a vagdosás, amely annyira kézenfekvőnek tűnt, hogy csodálkoztam, miért nem csináltam korábban is.

Kiderült, hogy ez nem a legjobb ötletem volt – habár még ma is csinálom. Végül is, ez volt az oka annak, hogy húgommal teljesen eltávolodtunk egymástól. Persze, nem hibáztattam érte, de fájt. És így, visszagondolva, értelmetlen hülyeségen akadtam ki. Emlékszem, mindössze annyi történt, hogy hazaértem egy nyári napon, összevesztem Zoéval, aztán Larry felhívott telefonon, és tett egy megjegyzést a hajamra, valamint hozzátette, hogy úgy nézek ki, mint egy lány. Jó, előtte ott volt az a dolog Miguellel is, de...

Erre bepöccentem, szétdobáltam mindent a fürdőszobában, majd visszamenten a hálomba. Nem is gondolkodtam, csak kiszedtem a borotvát az ágyam alatti dobozok egyikéből, és a csuklómhoz illesztettem. Nem először csináltam már ilyet, így bátran nyomtan a pengét a bőrömhöz. Először kissé tétováztam, mindössze sebeket ejtettem, aztán úgy döntöttem, miért ne? Ha az „autóbaleset", vagy az előzőt hat alkalom nem tette meg a dolgát, akkor ez meg fogja.

Még mélyebbre nyomtam a pengét, a csuklóm pedig egyre hevesebben kezdett vérezni. A vörösség lecsöppent a szőnyegre, de ez a legkevésbé sem érdekelt. Furcsa hidegséget éreztem, aztán elkezdtem szédülni. Szemem előtt sötét foltok táncoltak, a borotva kihullott a kezemből, majd fejem elnehezedett, és egyszerűen... elájultam.

Azt hittem, meghaltam. Azonban másodpercekkel később hallottam az ajtóm nyitódását, majd egy velőtrázó, éles sikolyt – Zoe sikolyát. Ezek után elsötétült minden.

***

– Hála Istennek, hogy itt vagyunk – sóhajtott fel Evan, ezzel visszarántva a valóságba. Döbbenten pislogtam, fogalmam sem volt róla, hogy jutottunk el a fagyizóig, semmire nem emlékeztem az útból. Aztán szépen, lassan eljutott a tudatomig, mit is mondott a mellettem ülő fiú.

– Baszd meg, azért annyira nem vezetek rosszul! – csattantam fel, behúzva a kéziféket.

– L-legalább tízszer szólítottalak meg, d-d-de egyszer sem... egyszer sem válaszoltál – motyogta a szőke hajú fiú, így reagálva felfont szemöldökömre és kérdő tekintetemre. Mindezek mellé még el is vörösödött, amit meglehetősen aranyosnak találtam.