Waving through a window | ✔

Köszönetnyilvánítás + RAJZ

Sziasztok!

Húha, el sem hiszem, hogy itt vagyunk! Eredetileg ezt a szöveget a fejezet alá akartam írni, de úgy döntöttem, hogy inkább csinálok neki egy külön bejegyzést, mert az úgy az igazi (meg aztán, az OCD-m úgy döntött, hogy harminc fejezet jobban néz ki, mint huszonkilenc, de ez most mellékes).

Az van, hogy egy tök jó szöveget akartam nektek összehozni, de fogalmam sincs, mit mondjak. Soha nem voltam jó az ilyen "beszédekben", szóval előre is bocsánatot kérek a sok hülyeségért, amit most össze fogok hordani.

A lényeg az, hogy a Waving through a window véget ért. Bevallom, egyszerre vagyok szomorú, és megkönnyebbült, valamint van bennem egy kis nevetséges érzés, hiszen az első részt valamikor az (első) karantén elején publikáltam, most pedig itt vagyunk az utolsó fejezettel, távoktatás előtt egy nappal. Nevetséges, nem?

Na mindegy. Megígértem valakinek a történet kezdetekor, hogy el fogom mondani, miért született meg ez a mű, és azt hiszem, ez a megfelelő pillanat rá - sok más dolog mellett.

Spoiler következik a Dear Evan Hansen című musicalre nézve, szóval ugord át ezt a kis részt nyugodtan, ha nem szeretnéd tudni, mi történt az eredeti műben (TW: szereplő halála):

Az eredeti történet gyakorlatilag megegyezik ezzel, egészen a számítógép-laboros jelenetig. Emlékeztek még arra? Akkor volt Connor és Evan első találkozása, és akkor olvasta el Connor a szőke fiú levelét. Nos, az eredeti történetben pontosan ez történt, azzal a különbséggel, hogy ott a kedvenc Murphy-fiúnk elrohant a levéllel, majd öngyilkos lett.

Ezek után a fiú szülei megtaláltak a papírt, amit Evan írt a terápiájára, majd azt hitték rá, hogy ez Connor búcsúlevele, amit Hansennek szánt. És itt következett a folyamatos hazudozás (legjobb barátok voltak, mindent megbeszéltek, stb).

A történet persze innen még folytatódik, de azt már nem írom le, rátok hagyom, hátha van valaki, aki olyan vállalkozó kedvű, hogy meg akar ismerkedni az eredeti művel.

A lényeg tehát az, hogy miután elolvastam a regényt, és megnéztem a színdarabot, láttam, hogy a két fiú között milyen tökéletes kapcsolat lehetett volna, szóval egy borús, áprilisi napon, francia óra kellős közepén leültem, és elkezdtem megírni a regényt.

Spoiler vége, innen nyugodtan olvashatod tovább.

Most pedig, hónapokkal később itt vagyunk, én pedig igazából csak annyit szeretnék mondani, hogy köszönöm. Köszönök minden egyes kommentet, csillagot, listázást, véleményt, és fanartot, mert olyat is kaptam, a legnagyobb meglepetésemre. Nem szeretnék neveket írni, mert akkor biztos, hogy kihagyok majd valakit, de Te, aki ezt olvasod, tudd, hogy nagyon hálás vagyok neked.

A regény írása közben nehéz időszakon mentem keresztül, és azt hiszen, tökéletes terápiás foglalkozás volt minden pillanat, amikor megnyitottam a Word-öt, és elmerültem a srácok világában - nagyon sokat segítettek nekem, és bízom benne, hogy nektek is.

Persze, írás közben voltak problémáim, hiszen volt, mikor heteket ültem egy fejezet felett, és az utóbbi két hónapban internetem sem volt, szóval a polgármesteri hivatal wifijét loptam anya autójában ülve, de ez most mellékes, mert... mert minden rossz pillanatra jutott egy jó is.

Úgy értem, még mindig nem tudom elhinni, hogy majdnem 8K megtekintést és 2K csillagot szerzett a regény (és még mindig jönnek új olvasók).

Mindent összevetve, hatalmas köszönettel tartozom nektek, amiért végig itt voltatok, és követtétek a történetet. Nélkületek most nem tartanák itt, és a karanténom sem lett volna ilyen csodálatos (tudom, nyálasan hangzik, de ez az igazság).

Szóval, ismét, azt hiszem, már ezredik alkalommal is: köszönök mindent.

Léna.

UPDATE:

A napokban kaptam egy rajzot Hungary007 - től, amit innen is nagyon köszönök. Mivel a történet közben nem tudtam beszúrni, így most ide rakom.

A jelenetre egyébként többen mondták, hogy tök jó lenne látni lerajzolva - köztük én is -, szóval ha lehetséges, még jobban örülök. Ez volt az a rész, amikor Connor este az ablakban ült Evanék lakásán, és cigizett.

Még egyszer nagyon köszönöm, egyszerűen imádom.