Waving through a window | ✔

15. Evan

Oké. Azt hiszem, szükségem van egy pillanatra, mert úgy érzem, az agyam fel fog robbanni. Én... csókolóztam Connor Murphyvel. Sőt, nem is egyszer, hanem már három alkalommal. Ráadásul, ha mindez nem lenne elég, elolvasta a levelemet is, amelyben leírtam, hogy szeretem – saját magamnak is akkor vallottam be a dolgot, és nem egészen huszonnégy óra múlva már ő is tudta.

Connor ujjai a hajamba túrtak, ajkai hozzáértek a számhoz, aztán másodpercekkel később éreztem, ahogy nyelve bejutást kért – nem ellenkeztem, ismét visszacsókoltam. Bevallom, meglepődtem a saját bátorságomon, de úgy voltam vele, hogy jobb nem gondolkodni ezen, egyszerűen csak úszni kell az árral.

Egy pillanatra elhúzódtam a fiútól, magam sem tudom, miért, de később hálát adtam az égnek, hogy ezt tettem. Olyan volt, mintha megéreztem volna a jövőt, mert szinte másodpercekkel később kinyílt a szobaajtóm, és anya lépett be rajta, kezében egy tálca sütivel.

– Hoztam nektek egy kis édességet – mosolyodott el kedvesen, miközben letette a tányért az éjjeliszekrényemre. Ezek után ránk pillantott, szemében pedig gyanú csillant, ahogy ide-oda pillantgatott kettőnk között. – Minden rendben? Nagyon vörös az arcotok...

– Nincs semmi gond, Heidi nővér, mi csak...

– Csókolóztunk – szaladt ki a számon, mielőtt Connor bármit is mondhatott volna. Alig ejtettem ki a szavakat, rögtön rádöbbentem, hogy eredetileg mást akartam mondani. Magam sem tudom, hogy mit, de semmiképp sem az igazságot. Azonban, ha ideges vagyok, általában gondolkodás nélkül beszélek, vagy hazudok, és mivel mindig ideges vagyok...

Connor elkerekedett szemekkel, sápadtan pislogott rám, látszólag meg sem bírt szólalni. Sőt, meg sem mozdult, csak nézett rám azokkal a hatalmas szemeivel, mint egy reflektorfénybe tévedt szarvas. Anya ezzel szemben nem lepődött meg, csak elmosolyodott, és összecsapta kezeit. Komolyan, olyan volt, mint a filmekben, még ugrott is egyet örömében.

– Evan! – sikkantott fel boldogan, és mielőtt bármit is reagálhattam volna, erősen magához szorított, másik kezével pedig Connor felé nyúlt, aki még mindig falfehéren, gépiesen beledőlt az ölelésbe. Édesanyám úgy viselkedett, mintha nem most coming out-oltam volna neki, ráadásul a lehető legbénább módon. – Együtt vagytok? Ez csodálatos, valamivel meg kell ünnepelnünk! Connor, a te szüleid tudják már? Szervezhetnénk egy közös vacsorát, hogy mindannyian megismerjük egymást, és...

– Nem! – csattant fel Connor, egy pillanat alatt elhúzódva tőlünk. Lehunyta szemeit, aztán összeszorította öklét, és mély levegőt vett. Szinte rögtön rájöttem, hogy így próbálja lenyugtatni magát, és már mozdultam is, hogy átöleljem, de anya megrázta a fejét, jelezve, hogy ne tegyem. Pár másodperc múlva Connor szemei kinyíltak, én pedig halványan elmosolyodtam. – Értékelem az ötletet, Heidi nővér, de... a szüleim nem tudják, hogy a fiúkhoz vonzódom, csak a húgom. Emellett, nem igazán szeretném kitenni sem Önt, sem pedig Evant a családomnak.

Láttam anyán, hogy egy pillanatra elgondolkodott. Olyan volt, mint amikor velem is beszélgetett: meggondolta, mit fog mondani, mert félt a reakciómtól, hogy mitől kapok pánikrohamot. Végül, pár másodperc kínos csend után anya bólintott, arcán azonban láttam, hogy nem fogja ennyiben hagyni a dolgot.

– Akkor mi lenne, ha hárman mennénk el? Evan, Te és Én? Mit szóltok hozzá? – fordult felém lelkesen, aztán Connorra pillantott, majd megint rám, és megint Connorra. Tudtam, hogy a reakciónkat próbálja feltérképezni, hogy kitalálhassa a következő lépést. Ezért rossz, ha az ember anyja nővér a sürgősségin, valamint a pszichiátriai osztályon is.