Waving through a window | ✔

17. Connor

Amikor hazaértem, köszönés nélkül felrohantam a lépcsőn, majd levágódtam az ágyamra, és a párnámba temettem a fejemet. Frusztráltan felnyögtem, aztán a hátamra fordultam, és csak bámultam a mennyezetet, amelyet még mindig öntapadós, világító csillagok díszítettek – utáltam teljes sötétségben aludni, ezért nem szedtem le őket.

– Szia. – Összerezzentem a hirtelen hangra, amely az ajtóm felől érkezett. Zoe kissé félénken bámult rám, kezében egy hatalmas bögrével. Még ide is éreztem a forró csoki illatát, a számban pedig szinte összefutott a nyál.

– Szia – motyogtam, ezúttal pedig az akvárium felé fordítottam a fejem, ahol békésen úszkált a bohóchalam. Szerencsétlen Némót a nagyszüleimtől kaptam a tizenhetedik születésnapomra, akik ismét megmutatták, mennyire ismernek. Habár, legalább nem macskát hoztak. Az gázabb lett volna.

– Bejöhetek? – érdeklődött húgom, én pedig megvontam a vállamat, így jelezve, hogy nem igazán érdekel. Néha annyira szerettem volna normálisan viselkedni vele! Nem érdemelt meg engem bátyjaként. Neki valaki olyanra lett volna szüksége, aki vigyáz rá, beszélget vele, és mindenben támogatja. Egy olyan testvér kellett volna neki, mint Evan.

Zoe halványan elmosolyodott, majd leült az ágyam végébe, a lábamhoz. Felém nyújtotta a bögrét, én pedig a szememet forgatva ültem fel, hogy elvehessem tőle a forró italt. Igaz, már kissé undorodva kóstoltam meg, mert a csokis por tejjel az igazi, nem pedig vízzel, de én mindig vízzel kaptam, mert egyszer órákig a fürdőszoba padlóján feküdtem, miután ittam egy bögre –karton – tejet.

– Kösz. – Rettenetesen kínosan éreztem magam, valahogy pedig zavart, hogy a saját testvéremmel nem tudok normálisan társalogni. Persze, aztán eszembe jutott, hogy ez megint az én hibám, mint minden.

– Szívesen. – Zoe maga alá húzta lábait, majd felkapta a párnámra helyezett plüssmacit, amivel aludni szoktam, és piszkálni kezdte a fülét. Ő volt az egyetlen a családomban, aki nem tett megjegyzést arra, hogy még tizenhét évesen is játékkal alszom. Zoe megértette, hogy szükségem van rá, hogy muszáj valamit átölelnem álmomban, hogy megnyugodhassak. Persze, az is hozzátartozott a dologhoz, hogy a macit tőle kaptam az ötödik vagy hatodik születésnapomra. – Szeretnél beszélni a ma estéről? – érdeklődött kedvesen, de kissé félénken, ami miatt összerezzentem. Utáltam, hogy a saját testvérem fél tőlem, hogy nem mer velem beszélgetni.

– Nem igazán – ráztam meg a fejem, de végül csak elmondtam neki.

Elmondtam neki mindent. Azt, hogy angolból előadást kell tartanom, hogy pánikrohamom volt az étteremnél és még el is hánytam magam, sőt, még azt is, hogy azt mondtam Evannek, lassítanunk kéne a kapcsolatunkban. Tehát bevallottam a húgomnak, hogy megijedtem az érzéseimtől, és megint elbasztam. Aztán, kissé félve, de még az alkaromat és a friss sebeket is megmutattam, amelyeket a szőke fiú lefertőtlenített.

– Nem lehetne valahogy kikerülni az angolt? – érdeklődött a húgom együtt érzően, miközben még mindig a hegeimet nézte. Tudtam, hogy mit lát maga előtt: az estét, amikor megtalált a szobám padlóján.

– Szerinted még nem próbáltam? – kérdeztem vissza idegesen, és le a kalappal a lány előtt, hogy nem rémült meg tőlem.

– De... kész vannak a papírok hozzá? – Bólintottam, és az íróasztalomhoz léptem, amely fiókjából kihalásztam egy pendrive-ot, amelyet bedugtam a laptopomba, és elindítottam a diavetítést.

Ez volt a másik ok, amiért ideges voltam. Rohadt sokat dolgoztam ezzel a dolgozattal, fejezetenként kidolgoztam A Gyűrűk Ura első részét – ajánlott olvasmányként kaptuk, de mivel már évekkel ezelőtt elolvastam, erre esett a választásom –, írtam a szereplőkről, a filmekről, Tolkien stílusáról, sőt, még portrékat is rajzoltam hozzá. Középiskolás éveim alatt ez volt az első dolog, amire igazán büszke voltam.