Csak egy kávé? (Kempf Zozó ff)

Sérülés

Fájó derékkal másztam le a kanapéról. Szívesen cserélnék életet egy olyan emberrel, akinek 21 évesen nem fáj a dereka.

-Jó reggelt.-ölelte át derekamat a mögöttem fekvő fiú. A kihúzott kanapén töltöttük az éjszakát. Egyáltalán nem volt ez tervben, sőt az sem, hogy Zozó itt marad velem, de így alakult.

-Neked is.-fordultam először felé. Furcsa volt így ébredni, de óvatosan mégis hozzá bújtam.

-Nem baj, hogy itt aludtam?-könyökölt fel úgy, hogy rám tudjon nézni

-Engem nem zavart. De ha máskor ilyen terved van, akkor enyém az ágy.

-Száműznél ide?-mutatott a kanapéra.

-Persze. Azonnal.

-Akarsz korán reggel menekülni?

-Zozó. Tudod, hogy szeretlek-öleltem magamhoz.

-Én is. De ez nem jelenti azt, hogy nem foglak megcsikizni.

Néhány kört futottunk a lakásban, de hamar meguntuk. A padlón megcsúsztam, így ha Zozó nem jön mögöttem egy hatalmasat estem volna.

-Szerintem most hagyjuk abba, mielőtt összetöröd magad.-támaszkodott neki a falnak.

-A nagy sportember kifáradt?-simítottam kezeimet hátára.

A reggeli kergetőzésünk után ő haza ment, én pedig elkezdtem takarítani. Unalmamban nem volt jobb elfoglaltság.

Telefonom csörgését meghallva, abbahagytam a porszívózást.

-Szia Anna.-integettem neki videó hívásban.

-Szia. A herceged ott van nálad?

-Nem, miért?-a megnevezést már nem tettem szóvá. Megszoktam, hogy így hívja a nemrég megismert fiút.

-Jó akkor mondhatom. Felköltözök Pestre szeptemberben. Vagy még a nyáron.

-Ezaz-ugráltam örömömben.-Lakhatsz velem.

-Rettegjenek a szomszédok.

-A főzés közbeni kornyikálásomtól félnek-nevettem el magam.

-Attól én is.

A rövid, viszont tartalmas beszélgetésünk után a kulcsomat felkapva szaladtam el a boltba. Elfogyott a müzli. Máshol ez nem nagy dolog, viszont nálam ez világi probléma.

A bolttól nem messze a Skate park volt. Itt rengeteg BMX-es fiú, és gördeszkás volt.

-Már nem is köszönsz?-ölelt át hátulról Zozó.

-Bocsi, csak nem láttalak. Valahogy mi mindig összefutunk.

-Amit én nem bánok. Megnézed a gyakorlást?

-Csak ne törd össze magad.

-Igyekszem. Na gyere.

A negyedív tetejére felülve néztem a gyakorló fiút. Az első két próbálkozásra gyönyörűen megcsinálta a trükköt, viszont próbálkozott harmadszor is. Ezt nem kellett volna már...

-Jól vagy?-szaladtam egyből mellé.

-Fáj a vállam. De megvagyok.-mindkét karját felém nyújtotta, ezzel jelezve, hogy felhúzzam. Óvatosan a tenyerébe vezettem a kezem, de nem sikerült elemelkednie a földről. Vállát fájlalta, így nem próbálkoztam tovább. Nehezen, de felkelt a koszos betonról.

-Remélem nem mész vissza a pályára.

-Nem engednéd.

Pólóját nehezen levette magáról, szabaddá téve a sérült felületet. Bőre piros volt, a válla pedig nem volt a helyén.

-Zozó, menj be a kórházba. Ennek baromira nem így kéne kinéznie.

-Gyűlölöm a kórházakat.

-Bemegyek veled. Csak ígérd meg vigyázol magadra.

Vállficam. Lehetett volna sokkal rosszabb is, de ez nem nyugtatott meg.

-Aludj nálam.

-Pihenned kell.

-Engem nem zavarsz.

-Jó-egyeztem bele-Mond, hogyan csinálod azt, hogy mindenre ráveszel?

-Tudod, a csáberőm.

-Ne akard, hogy nagyobb kárt tegyek a válladban.

-Nem bántanál. Túlságosan szeretsz.-Ölelt át az egyik karjával.
Mosolyogva beszívtam férfias illatát. Lassan a mániámmá vált, hogy akárhányszor átölel megszagolom. Talán őt nem zavarja, mert egyszer sem tette szóvá.

-Pólóban, vagy pulcsiban alszol?-nyitotta ki szekrényét.

-A fekete pulcsit megkaphatom?

-Persze. De miért van olyan érzésem, hogy ezt már nem kapom vissza többet?

-Nem is tudom...

A meleg ruhadarab szerencsére elég hosszú volt rám. A fürdőből, már az új pizsamámban sétáltam vissza hozzá.

-Csinos. Megtarthatod, mert neked jobban áll.-feküdt be az ágyba.

Kissé örültem annak, hogy ismét együtt alszunk nem csupán egy véletlen miatt. Hihetetlennek érzem én is, de nem telt el egy hét, és teljesen magába bolondított. Akarva, vagy akaratlanul, ezt nem tudom.
Észrevétlenül próbáltam hozzá közelebb menni. Pechemre ezt mégis érzékelte. Vigyorogva húzott egészen közel magához. Kívülről úgy nézhettünk ki, mint egy szerelmespár. Pedig a valóságnak ehhez nem sok köze volt.