Csak egy kávé? (Kempf Zozó ff)

Szeretlek

-Ma is itt alszol?-húzta fel fél szemöldökét az ölemben fekvő fiú. Mindketten a kanapén foglaltunk helyet. Fejét combomra helyezte, így én arcát tudtam simogatni.

-Sajnálom, de nem lehet. Anna miattam utazott több órát. Nem tehetem meg azt, hogy megint magára hagyom. Ráadásul a csajos esténket is mára terveztük.

-Majd bepótoljuk. Remélem.

-Természetesen. Köszönöm ezt a csodás vacsorát.-vettem fel a cipőmet.

-Hazakísérlek. Ha már nem maradsz akkor így legalább biztosan tudom, hogy hazaértél.-kulcsolta össze ujjainkat.
Hiába sétáltam lassan, azért ,hogy több időt tölthessünk együtt, így is hamar hazaértünk. Az ajtónak támaszkodva kezdtünk bele a hosszúra nyúlt búcsúba.

-Szeretlek.-ölelt magához. Őszintén nem tudtam felfogni azt, ami történik velem. Ezt tényleg nekem mondta? Ez biztosan velem történik?
Karjaimat nyaka körül kulcsoltam össze. Pipiskedve egy puszit nyomtam ajkaira, de kihasználva a lehetőséget ezt ő lágy csókká mélyítette.

-Én is. De úgy érzem képtelen vagyok mást mondani.

-A szavak amúgy sem jelentenek semmit tettek nélkül.-hívta ajkaimat ismét vad táncba. Ujjaimat hajába vezettem, lágyan megtépve tincseit.

Utoljára megöleltem őt, majd az ajtót becsuktam magam után. Hátamat a sötét falapnak nyomtam. Az érkezésemre barátnőm felállt a Tv elől üdvözölve engem.

-Menthetetlenül beleszerettél. Igaz?

-Aprót bólintottam, ezzel felelve kérdésére.-Azt mondta Szeret-suttogtam még mindig kábán.

-Úgy érzem magam, mint amikor 15 évesek voltunk. Hozok csokit, és fagyit és akkor elmesélsz mindent. Pattant fel a padlóról.

-Te egyél nyugodtan. Én nem kérek.-feküdtem le a földre.

-Megint elkezded ezt a nem eszek dolgot?

-Muszáj lesz. Ha kövér és csúnya leszek nem fog szeretni.

-Sosem leszel kövér és csúnya. De ha mégis akkor is imádni fog.

-Attól félek nem. Nekem unalmas az életem, neki pedig pörgős. Minden nap van valami programja, sosem unatkozik, mindig megy valahova. Félek, hogy megun.-sóhajtottam fel. Még mindig az ajtó előtt feküdtünk mindketten. Annyi különbséggel, hogy Anna evéssel, én pedig siránkozással foglaltam le magam.

-Felhívom, hogy megmondja azt amit én is. Neki remélem elhiszed.

-Anna ne nagyon késő van.-pillantottam telefonom kijelzőjére.

Késő volt. Akaratos barátnőm, vagy lassan már nevezhetem testvéremnek is, felhívta őt.

-Anna mégis mit akarsz te tőlem hajnali 2:43-kor?-ásított egy hatalmasat.

-Mondd meg a bolond barátnődnek, hogy szeretni fogod mindig. Nekem nem hiszi el.

-Fejezd be.-suttogtam neki.

-Kérek 10 percet. Addig felébredek és felöltözök.-nyomta ki a telefont

-Higgy nekem. Nem minden pasi rohanna hozzád hajnalban. Ő mégis azt mondta, hogy idejön.
Ígéretét betartva, hamar érkezett. Haja kócos volt, pólója hanyagul volt rajta, látszódott az, hogy sietett.

-Tényleg eljöttél.-öleltem meg.

-Muszáj volt megnéznem mi az oka a hirtelen jött hangulatingadozásodnak. Miért annyira hihetetlen, hogy szeretlek?

-Mert hazudták már nekem ezt...

-De az nem én voltam. Sosem tennék ilyet. Sosem. Szóval ez meg se forduljon a fejedben.

-Köszönöm.-töröltem le egy kósza könnycseppet.

-A szerelem egy érzés. Nem tudod befolyásolni. Ezért ne is köszönd.

Pizsamára átöltözve feküdtem be az ágyba. Zozó a hajnali hűvös időre tekintettel a fekete pulcsijában érkezett. Egyértelműen ez lett a kedvencem. Ezt pontosan tudta ő is, ezért a felsőmre vigyorogva húzta rá az újabb réteg ruhát.

-Itt maradok estére, hogyha megint kétségeid lennének akkor közel legyek.-ölelte át a derekamat.

-Hol alszol?

-Itt veletek. De legyél halkan Anna már alszik.-pillantott a másik oldalára.

-Végülis. Nagy az ágy. Elférünk.

Hosszú ideig bámultam a plafont mire sikerült elaludnom. Zozó borzalmasan alszik. Egész éjjel, vagy inkább hajnalban olyan erővel szorított magához, hogy azt hittem eltöri valamimet. Ez egyszerre volt nagyon fájdalmas, és kissé aranyos is. Nem szándékosan okozott fájdalmat. Kissé úgy viselkedett, mintha valami tragédia történne akkor, ha elengedne akár egy pillanatra is.

-Jó reggelt-ásított egy hatalmasat a másik oldalamon fekvő Anna

-Neked is. De halkan. Ő még alszik.-suttogtam felé fordulva.

-Jézusom.-vett egy mély levegőt.-Zozó miért aludt velünk?

-Az ágyon elfértünk. Nem volt szívem hajnalban hazazavarni.

-Lányok halkabban-sóhajtott az emlegetett fiú.

-Bocsi nem akartunk felkelteni. Kimegyünk beszélgetni. Aludj nyugodtan.

-Te ne menj. Hogy aludtál?-támaszkodott meg a könyökén.

-Össze akartál roppantani az este. Ettől eltekintve egészen jól.

-Sajnálom-vágott bűnbánó arcot.-Fáj valamid?

-Nem, semmim. Jól vagyok.-simítottam végig borostás állán.