Csak egy kávé? (Kempf Zozó ff)

Ez így nem mehet tovább!

Anna hangjára keltem reggel. Vagyis 11:30 körül. Először azt hittem ez csak valami álom. De nem. Tényleg megtörtént.
Az ágyam mellett állt, és így szólongatott.

-Nagyon kiütötted magad. És rosszul nézel ki.-hát erre valók a barátok. Nem kertelnek, kimondják az igazat.

-Kössz. Én is szeretlek.

-Én is, pont ezért utaztam órákat, hogy megmondjam van 1,5 órád elkészülni addig, ameddig a herceged meg nem érkezik.

-Először is nem a hercegem. Már nem. Másodszor pedig tegnap találkoztunk.

-Tudom. Szerinted ki irányította őt ide???

-Ohh értem. Akkor neki nem jutott eszébe az, hogy keressen.

-Nem ezt mondtam. Na öltözz.

Egy fekete hosszú nadrágot vettem fel egy fehér pólóval. Időközben barátnőm szállítmányozott nekem néhány ruhát haza. Egy fekete cipőt felkaptam magamra, és már készen is voltam.

3 hétig nem tudtam róla ismét semmit. Másnak ez lehet nem sok idő, de nekem végtelennek tűnt. Tegnap pedig ismét felbukkant az életemben.
Akármennyire is szeretném gyűlölni, a tette ellenére is leírhatatlanul szeretem.

-Ez így nem mehet tovább!-szólt rám kissé élesen Zozó

-Már megint mégis mit csináltam?

-Inkább mit nem?-kérdezett vissza frappánsan-én ma még úgysem ebédeltem, te pedig szerintem már nem is tudod mit jelent enni, szóval mondj valami jó helyet. Elvégre te laktál itt.

-Nem vagyok éhes. És amúgy sincs szükségem a segítségedre.

-Kislány, ebbe nincs beleszólásod. Jössz és kész.

-Veled nem megyek sehova.-szűrtem ki fogaim közül gúnyosan a szavakat.

-Remélem még emlékszel, hogy én vagyok az erősebb.-kacsintott rám, majd könnyedén a vállára dobott.

A régi szép emlékek kegyetlen sebességgel villantak be. Ha nem akartam menni, akkor ugyanezzel a jól begyakorolt mozdulattal kapott el.

Hiába forgolódtam, kapálóztam ő nem eresztett. Akármennyire is akartam, nem tudtam szabadulni. De lehet, hogy titkon ennek örültem.

Egy gyorsétterem drive részében megállt, és egy kisebb hadseregnek elegendő élelmet rendelt meg. Nem sokkal később fizethettünk is a másik ablaknál.

-Nem fizetheted ki a kajámat. Sőt, el sem hozhatsz enni.-jelentettem ki határozottan

-De igen, fizethetek én, és bármikor elvihetlek. Most pedig mind edd meg.

-Nem vagyok éhes.

-Kicsim, ahogy elnézlek napok óta nem eszel rendesen. Kérlek egyél.

-Mondd, miért hívsz így, ha az öcsédnek pedig panaszkodsz?

-Miről beszélsz?-fordult felém teljesen. Eközben mögöttünk valaki ráfeküdt a dudára.

-Szinte megfojt, folyamatosan rajtam lóg.-idéztem a párbeszédet.

-Hogy van az, hogy bármit mondok, te félreértesz? Sosem kérdezel, hanem csak próbálod összerakni a dolgokat? Miért játszod el ezt mindig? Egy grafikus lányról beszéltem. Csak egy barát.

-Mások is pont ezt mondanák, hogy ,,csak" barát.

-Tessék.-dobta az ölembe a telefonját.-nézz meg amit akarsz. Kata néven megtalálod.

-Nem érdekelnek az üzeneteid.-szálltam volna ki a járműből. De előre gondolkozott, és bezárta.

-Miért féltékenykedsz mindig? De ha ez megnyugtat akkor te jobban érdekelnéd őt mint én.-felvont szemöldökkel bámultam rá.-leszbikus.

-Akkor nem rólam volt szó?

-Nem. De örülök, hogy ezt megértetted. Elpazaroltunk 3 hetet. Mikor fogod végre megérteni, hogy én téged szeretlek? Csak is téged?

-Egy gyors puszit nyomtam az arcára, majd visszaültem a helyemre.-sajnálom.

-Én nem haragszom, csak nem értelek. Máskor kérdezz mielőtt lelépsz. Most pedig egyél.

Már mosolyogva kezdtem neki a rengeteg ételnek. Be kell vallanom baromira éhes voltam. És ezt tudta ő is. Utolsó fogásnak a már olvadozó fagylaltomat kezdtem el enni.

-Ja és tartozol valamivel.-vigyorogva közelebb hajolt hozzám, es megcsókolt.-Hazajössz hozzám?

-Igen.-feleltem halkan kissé könnyezve.

-Na, ne sírj. Az oké, hogy elhoztalak enni, de kórházba nem akarlak vinni.

Könnyeimet letörölve, mosolyogva öleltem meg Őt.

A szüleim megérkezését megvártuk együtt, utána sietve indultunk vissza Pestre.