Csak egy kávé? (Kempf Zozó ff)

Túlélem

Kicsit több mint 2,5 óra alatt értünk Gyula városába. Ezt az időt azzal töltöttem, hogy a körmömet rágva idegeskedtem azon, vajon mi lehet azóta a barátommal.

A törmelékek, még mindig abban a bizonyos kereszteződésben hevertek, viszont sem az Alfa, sem pedig Zozó nem volt ott. A telefonomat gyorsan és feszülten nyomkodtam, majd hívni kezdtem őt.

-Szia, merre vagy? Mi ideértünk Gyulára.

-Kórházban vagyok, de ne aggódj...

-Mi történt azóta?-vágtam szerencsétlen fiú szavába ismét.

-Semmi, nincsen bajom, csak mindenképpen rám akartak nézni, hogy tényleg jól vagyok-e. Még kell egy kicsit várnom.

-Megyünk.-nyomtam ki a hívást.
Ismét kocsiba ülve utaztunk. Szerencsére a kórház már nem volt messze, így csak 15 percig idegesítettem az aggódásommal a sofőrt.

Az emeletre felrohanva, borultam a már bekötözött karú barátom nyakába.

-Tudod mennyire aggódtam?

-Mondtam, hogy jól vagyok.-forgatta meg a szemét.

-Csak a pasik képesek hősködni. Zúzódás?-mutattam a felkötött karjára.

-Igen, de túlélem.-puszilta meg a homlokom

-Ajánlom is.-öleltem ismét magamhoz.

A nyár alatt nem egyszer törte már össze magát, de mindig azt mondta, hogy nem fáj, nincs baja, de ez egyik sem volt igaz. Ezért aggódtam ennyire, nehogy megint ezt csinálja.

Anna autójába beültünk, majd továbbhajtottunk a Gyulai családi házhoz. A kerítést kaparták belülről a kutyusok gazdájuk hangja hallatán.

-Hallottam mi történt. Jól vagytok?-ölelt meg mindannyiunkat Patrik és Zozó apukája.

-Persze. Jól vagyunk. Ha Betti is jön velem, ez nem így lenne.

-Ez az előnye a csajos napoknak.

-Ez is-húztam magam után Zozót-te mindent elmondasz apudnak?

-Valakinek muszáj volt.-ölelt magához szorosan.

Egy bögre jegesteával kuckóztunk volna be a fiú szobájába, de a bent tartózkodó személyek látványa miatt barátom kihátrált a helyiségből.

-Anna és Patrik mióta...?-lépett be öccse szobájába

-Pár hete alakul valami. Mit láttál, ami ennyire sokkolt?-feküdtem le a fiatalabb testvér ágyára.

-Az még oké, hogy a legjobb barátnőm nem avat be ebbe, mert lány, de az öcsém sem? Ez felháborító.

Nyugi, csak annyi történt, hogy a fotelemben ültek és csókolóztak. Szóval aludhatunk a szobában lepedőcsere nélkül is.

-Hagyd, hagy legyen magánéletük. Szerintem nagyon aranyosak.

Az idegen, vagy inkább kevesebbet látott szobában filmeztünk és beszélgettünk Zozóval. Bal kezével a hajamat simogatta, a másik karja fel volt kötve. A műsor minden egyes apró részletét ki kellett veséznünk, így a film 3-4 órásra nyúlt. Ránk is sötétedett ez idő alatt.

-Elmegyek tusolni, pár perc és jövök.-adtam egy puszit az állára.  Nem szólt semmit, csak követett a keskeny folyosón. Be a fürdőszobába.
Pólóját kissé nehézkesen vette le magáról, de megoldotta.

-Jövök veled.-dobta be felsőjét a szennyes-kosárba.

-Nem-nem. Én gyorsan végzek, utánna pedig jöhetsz te. -böktem meg kidolgozott mellkasát.

-Beteg vagyok, ilyenkor mindent szabad.

-Nem vagy beteg, csak sérült. De én úgy tudtam nincs semmi bajod.-csuktam be előtte az ajtót.

15 percen belül már frissen mosakodva egy törölközőt magam köré csavarva léptem be a szobába.

-Most jön a kárpótlás rész?-csúsztatta derekam köré karjait.

-Most jön az a rész, hogy kapok tőled pizsit, és alszunk.

-Jó.-egyezett bele végül-de én döntöm el, hogy miben alszol.-csillant fel ismét a szeme.

-Kicsim, pasiból vagy. Rád maximum a póló színét bíznám, de a hosszát semmiképpen sem.

-Túl jól ismersz. De arról nem én tehetek, hogy gyönyörű vagy.

Nevetve kulcsoltam össze tarkójánál a karjaimat. Mellkasára hajtottam a fejem, majd még mindig mosolyogva csókoltam meg.