Csak egy kávé? (Kempf Zozó ff)

Szilveszter

Éreztétek már azt, hogy csalódott és szomorú vagy? E mellett élni sincs kedved, legszívesebben csak sírnál? Mert én már igen. És megsúgom nem a legjobb élmény.

Január első napján könnyező szemmel szipogva hívtam fel Annát, majd Patrikot. Az előbbi nem vette fel, viszont a fiatalabbik Kempf szerencsére igen.

-Szia kislány-köszönt a telefonba meglepően józanul

-Patrik, tudsz nekem foglalni egy repjegyet Budapestre?-kezdtem beszélni sírva. Csodálkozom, hogy a szavaimból értett valamit.

-Persze, de mi a baj? Mikor akarsz indulni?

-A következő járattal.-válaszolok gondolkodás nélkül.

-Átküldöm a jegyet, azután mesélsz.

Minden itt lévő cuccomat összepakoltam a bőröndjeimbe. Hajnalban türelmetlenül kopogtam a lift gombjain. A bent lévő idősebb házaspár el sem tudta képzelni mi történt, csak folyamatosan azt kérdezgették jól vagyok-e. Dühösen letöröltem az útnak induló könnyeimet, és egy szűkszavú igent nyögtem ki.

A taxiba beülve diktáltam a repülőtér címét. Az út végén az összeget rendezve kezdtem rohanni a gépem felé. 1,5 órát kellett még várnom a csomagok leadása után. A kényelmetlen műanyag székeken roskadtam magamba azért imádkozva, hogy az exatlon fiatal műsorvezetője ne jöjjön utánam.

A 10 órás utamat azzal jellemezném röviden, hogy szenvedés. Sírva nézegettem a közös képeinket, ezzel tovább rontva a helyzeten. Mivel Patrik foglalta a jegyemet így azt is pontosan tudta, hogy mikorra érek országunk fővárosába. Fagyoskodva állt az autója mellett, rám várva.

Hatalmas hiba volt az, hogy nem mostam le a szilveszteri sminkemet. Ugyan nem volt erős, de a szempillaspirál végigfolyt az arcomon fekete nyomot hagyva maga után.

Amint a pesti lakásomba értünk riadtan kaptam a fejem Patrik felé. Tudta, hogy valami hatalmas hülyeséget csinált a bátyja, csak a részleteket nem árultam még el.

-Amikor hajnalban hívtál Anna is felébredt, és átpakoltunk minden cuccodat a közös lakásból vissza ide.

-Ti vagytok a legjobbak-öleltem meg a pár mindkét tagját, majd ismét a sírással küszködve adtam egy puszit legjobb barátnőm arcára.

A kanapéra leülve egy százas csomag zsepivel kezdtem bele a mesélésbe.

-Este egy idegen női szám hívta. Nem akartam aggodalmaskodni, mert most rengeteg emberrel dolgozik együtt. Stylist, sminkes, fodrász, a szerkesztők, ezek között nők is vannak. Nem mondtam neki, de látszott rajtam, hogy nagyon zavar.  Elmentünk együtt szilveszterezni, viszont hajnalban, kicsit az előtt mikor hívtalak kimentem a konyhába inni. A barátom, vagyis volt barátom a konyhapulton ülő gyönyörű lányt csókolta, keze pedig valahol a szőkeség combján járt.-csuklott el ismét a hangom.-röviden ennyi, hogy megcsalt. Nem jelentett neki semmit az a 7 hónap? És tudod mi a pofátlanság? Hogy pár napja még azt mondta mennyire szeret, és, hogy én vagyok számára a tökéletes.-nyúltam a sokadik zsebkendőért ma.

-Jó, én tényleg megölöm Zozót.-csattant fel legjobb barátnőm. -Hogy tehetett ilyet a bátyád?

-Naa, kislány, én nem tehetek semmiről. Engem ne ölj meg. Viszont én leszek az első aki kinyírja őt.

-Állj sorba.-álltam fel a kanapéról. A szoba ajtaját nem csuktam be teljesen, ezért még hallottam azt, hogy a barátaim átköltöznek Zozó lakásába, hogy közel legyenek, de mégse hárman nyomorogjunk itt.

Az ajtónak döntöttem a hátamat, a könnyeim továbbra is folytak, egészen addig, ameddig már csak a vállam rázkódott. A kimerültség miatt hamar elaludtam. Fogalmam sem volt, hogy mennyi az idő. Talán este 7-8 felé járhatott. Még nem sötétedett be teljesen, de az ég szürke színű volt. 

A fal mellett kuporogtam amikor kinyílt az ajtóm. Csak a hangokból hallottam, mivel a szemem csukva volt. Erőm nem volt kinyitni, de azt még éreztem, hogy valaki felemelt és az ágyra helyezett. Valószínű Patrik volt, mivel csak ő bír el. Anna nem tudott volna felemelni.