Mavis White, megőrjítesz! |BEFEJEZETT|

Aztán személyesen is megismertelek

Mavis

Már három kocsit is végigjártam, mire végre egy többé-kevésbé szabad helyre bukkantam. A hat ülés közül csak kettőn ültek, egy fiú és egy lány, akik annyira el voltak foglalva egymás szájával, hogy észre sem vettek.

- Szia! – A lány eltolta magától a fiút, és hívogató mozdulatot tett. – Ülj ide nyugodtan, szabadok a helyek.

- Köszi. – Belöktem a fülke ajtaján a ládámat, és mit sem törődve azzal, hogy útitársaimnak útban van-e, lehuppantam az ajtó melletti ülésre.

Mindketten engem bámultak, így arra a következtetésre jutottam, hogy nem akkora bunkóság, ha én is alaposan megnézem őket magamnak. A lánynak hollófekete, csigákban göndörödő haja volt. Ó, a mázlista! Az én hajamat begöndöríteni sem lehet normálisan, öt perc alatt kilógja magát. Ráadásul neki még a bőre is kifogástalan: nem rikítóan fehér, de nem is az a tipikus szoláriumban összeszedett csokoládébarna. A tökéletes bőrszín. Amennyire ülő helyzetében meg tudtam állapítani, kimondottan karcsú, a dereka nádszálvékony. És persze a lábán fekete lakkcipőt viselt. Az ilyen csajok a nőiesség mintapéldányai.

Ezért is volt meglepő, hogy éppen a mellette ülő fiúval folytatott nyálcserét. A srác kedvesnek tűnt, karamellszínű szemei kedvesen, érdeklődve csillogtak. Szőkésbarna haja kócos volt, mintha arra sem vette volna a fáradtságot, hogy megfésülködjön. A ruhái is egy számmal nagyobbak voltak a kelleténél. Ő és a barátnője mint a tűz és a víz, ránézésre legalábbis.

A lány váratlanul lekevert egy pofont a barátjának. Eltátottam a számat.

- Vincent, ekkora tapló nem lehetsz! – ripakodott rá. – Segíts, tedd fel a ládáját a csomagtartóba!

Vincent az arcán vöröslő foltot simogatva felállt, és elvégezte a barátnője által kiosztott feladatot, mire jutalmul egy elégedett biccentést és egy puszit kapott a pofon helyére. Sovány vigasz, a srác helyében nem elégednék meg ennyivel.

- Mavis White vagy, igaz? – kérdezte, mire a barátja is érdeklődve emelte rám a tekintetét.

- Ennyire látszik, hogy új vagyok? – Elhúztam a számat. Azt persze nem mondanám, hogy mást vártam. Nagykorú vagyok, ennek ellenére ma fordultam meg először a Roxfort Expresszen. Ez kinek ne tűnne fel, de komolyan?

Arra viszont ötletem sem volt, hogy ez a lány honnan tudja a nevemet.

- És ti kik vagytok? – Úgy döntöttem, először puhatolózom, és megpróbálok beszélgető viszonyba keveredni velük, ha már egy fülkében töltjük a rövidnek nem nevezhető utat.

- Jaj, bocsi! – csapott a homlokára a lány színpadiasan. – Az én nevem Halley Fox, ő meg a barátom, Vincent Hamilton. Piton professzor baglyot küldött nekünk még az indulás előtt, mesélt egy új lányról, aki, bár nagykorú, idén kezdi és egyúttal be is fejezi a tanulmányait. Nem tagadom, nagyon kíváncsivá tett a szűkszavúsága, ezért is ültünk mi ketten külön. Reméltem, hogy máshol nem lesz üres hely, és mesélsz magadról.

Nem szívbajos a csaj, az már biztos. De nem is próbáltam tagadni magamban, mennyire jólesett, hogy ők ketten felkészültek a fogadásomra. Igaz, a kíváncsiság hajtotta őket, de ki vagyok én, hogy ezért elítéljek bárkit is? Hasonló helyzetben én is így tennék.

- Piton professzor az Perselus Piton, ugye?

- Aha – felelték kórusban, és bólogattak is hozzá.