Mavis White, megőrjítesz! |BEFEJEZETT|

Mert ez vagyok én, Perselus Piton

Mavis

- Én próbálkozom, de valami azt súgja, Perselus sosem fog megnyílni előttem.

- Addig örülj, amíg meg nem tudja, hogy kutakodtál a múltjában – vetette oda Halley, és egy hatalmas sóhajjal elterült az ágyán.

- Nem mintha mi szentek lennénk – mondta May. – Anno minden követ megmozgattunk, hogy rájöjjünk, Piton miért ilyen távolságtartó.

- És megtudtatok valamit? – ültem fel, tekintetemet Mayre szegezve.

Az idő rohant; már október első hetében jártunk. A lányokkal napi rutinná váltak az esti beszélgetések, a téma legtöbbször Perselus volt. Azt eddig is tudtam, hogy Halley rajongásig szereti őt, de egy hónap alatt világos lett, hogy May és az ikrek is imádják. Sőt, mióta a másik három ház még bizalmatlanabb vele kapcsolatban, mi, mardekárosok még inkább igyekszünk kimutatni, hogy mellette állunk. Szavakkal nem szokta kifejezni, hogy hálás ezért (dicséret nekünk is csak egy helyes válaszért jár), de abból, hogy minden bájitaltanon felénk fordul magyarázás közben, és hogy a nagyteremben számtalanszor az asztalunkra pillanat, egyértelműen látszik a felénk áradó szeretet.

Sokszor megállítottam a folyosón. Tényleg. Mindig elmondtam neki, hogy haladok a különórákon (repülésből egyébként két hete volt az utolsó: Grey biztosította Perselust, hogy a technikám tökéletes, így több időm maradt a maradék hat órára koncentrálni. A három tárgyamon kívül a bűbájtannal sincsenek gondjaim, de ha gyógynövénytanból nem segítene Halley, mágiatörténetből meg Vincent, komolyan nem tudom, mi lenne velem. Borzasztó messzinek tűnt ilyenkor a félév vége). Megkérdeztem, tud-e valamit a szüleimről. Nem volt honvágyam, tényleg nagyon jól éreztem magam a Roxfortban, de amikor időről időre posta érkezett, és én voltam az egyetlen, aki nem kapott semmit, kicsit rosszul éreztem magam.

- Miért nem ír nekik, ha hiányoznak? – kérdezte Perselus. – Jó néhány iskolai bagoly áll a tanulók rendelkezésére.

- Félek, hogy egyből arra gondolnának, valami baj van. Tudod, azt mondták, ha szükségem van valamire, keresselek téged.

Erre csak kérdőn felvonta a szemöldökét.

- És mit tehetek önért?

Vállat vontam.

- Semmit. Csak köszönöm, hogy mindig meghallgatsz.

- Mintha lenne más választásom... - motyogta ilyenkor, aztán elköszönt. Sosem tudta hova tenni ezt választ, vagy egyszerűen csak idegesítette, hogy indok nélkül keresem a társaságát. Nem igazán érdekelt. Szerettem a közelében lenni, megnyugtatott a közelsége.

Egyvalami viszont nagyon idegesített: akárhogy próbálkoztam, ő még arra a kérdésre sem volt hajlandó válaszolni, hogy jól telt-e a napja.

Éppen ezt meséltem a lányoknak, akik, mint kiderült, többet tudtak Perselus múltjáról, mint én.

- Pitont annak idején Potter apja és a haverjai folyamatosan zaklatták, nyilvános megalázták. Egyetlen alkalmat sem mulasztottak el, ha gúnyt űzhettek belőle az egész iskola jelenlétében. Potter anyja, Lily volt az egyetlen, aki kiállt mellette, de őt meg maga Piton taszította el magától. Sárvérűnek nevezte. Attól fogva Piton végleg egyedül maradt.

- Félre ne értsétek, tök jó, hogy ennyi mindent tudtok, de hogyhogy ilyen jól informáltak vagytok? – kérdeztem, félbeszakítva May elbeszélését.