Mavis White, megőrjítesz! |BEFEJEZETT|

Nem vagyok a szavak embere

Mavis

Ugyanazt a ruhát akartam felvenni, mint ami a karácsonyi bálon volt rajtam, de Halley megrázta a fejét, amikor meglátta a kezemben a kék anyagot, és átnyújtott egy négyzet alakú dobozt.

- Egyszer sem volt rajtam, nem az én stílusom. De neked nagyon jól állna.

A ruha nem volt túl hivalkodó, és a fekete színe miatt a gyászomhoz is passzolt. A hosszú ujjú ruha felső része teljesen a testemhez simult, aztán a szoknya a derekamtól indulva fokozatosan kiszélesedett, így a bokámnál már olyan széles volt, mint Hamupipőke báli ruhájának szoknyája. A V-alakú kivágást (amely elől és hátul is jelen volt) csillámpor díszítette, emellett a ruha felső részét itt-ott szolid csipkével bolondították meg. Tényleg nem Halley stílusa, neki inkább a hercegnős ruhák állnak jól. Nekem viszont tökéletes volt.

- Piton amúgy is szereti a feketét – jegyezte meg csak úgy mellékesen Halley somolyogva, miközben a hajamat göndörítette.

Nyelvet öltöttem a tükörképére, mire elnevette magát. Nem beszélgettünk, de most valahogy jólesett a csend.

Az eredeti tervemmel ellentétben nem tűztem el a hajamat a szememből, hagytam, hogy a loknik szabadon omoljanak a hátamra. Feltettem egy kevés alapozót, szempillaspirált és szájfényt, és készen is voltam.

Halley ruhája minden menyasszony menyecskeruháját maga mögé utasította. A sellőfazonú, borvörös ruhának nem volt ujja, az uszálya pedig hosszan a földet söpörte. Természetesen göndörödő haját lófarokba kötötte a feje tetején, a szemét kihúzta és vörös rúzst kent az ajkára. Álomszép volt. Alighanem ő lesz a legszebb a partin.

- Jössz? – fordultam Wendy felé.

A lány meglepve nézett rám. Őt sem láttam még soha ennyire csinosnak: hosszú szőke haját a szokásos fonat helyett kibontva hagyta, az arany színben pompázó nadrágkosztüm tökéletesen illett hozzá.

- Megyek – válaszolt, és felállt. Hárman együtt mentünk le a nagyterembe.

A szokásos asztalok helyett egyetlen hosszú állt a terem közepén. Négy részre osztották, balról jobbra követték egymást a házak színei: zöld és ezüst, piros és arany, kék és bronz, sárga és fekete. Az asztal egyik oldalán ültek a tanárok (a házvezető tanárok, Perselus, Potter, Cross és Freeman -aki ugye erre a rövid időre ki lett nevezve a hugrabugosok mellé-, a saját házuk színeinél ültek, a többiek véletlenszerűen foglaltak helyet mellettük), a másik oldal nekünk volt fenntartva.

Legalábbis így tűnt, amíg be nem léptünk, és a házvezetőkön kívül a többi tanár fel nem állt.

- Jöjjenek csak! – bátorított minket az igazgatónő mosolyogva. – Foglaljanak helyet, ahol csak tetszik, mi majd utána ülünk le önökhöz.

Perselus egy félmosolyt küldött felém, amikor leereszkedtem a mellette lévő üres székre.

- Gyönyörű vagy – súgta a fülembe, és adott egy puszit a homlokomra.

- Jól áll a szmoking. És határozottan jó mást is látni rajtad feketén kívül – feleltem mosolyogva. A sötétkék és a fekete között ugyan nem könnyű meglátni a különbséget, de ha elég közel hajoltam Perselushoz, egyértelműen látszott, hogy a haja és az öltönyének színe nem passzol egymáshoz. Megkockáztatom, hogy még senki sem látta rajta ezt a kéket, pedig nagyon jól áll neki. Összekulcsoltuk az ujjainkat, úgy vártuk, hogy mindenki találjon magának helyet.

Halley kihúzta a mellettem lévő széket, de Perselus rászólt.

- Ejnye, Miss Fox, arra számítottam, hogy mellém fog ülni.