Mavis White, megőrjítesz! |BEFEJEZETT|

A mogorva, ijesztő vénember, aki senkit sem szeret

Perselus

Vacsora után kézbe vettem a hetedévesek aznap délután megírt első bájitaltan dolgozatát. Nem volt egyszerű, ahogy sosem volt az, de nem hiszem, hogy mást vártak tőlem. Hetedévesek, mindenre tudniuk kell a választ. És nem is ők az eddigi legrosszabb végzősök, de nekem nem könnyű bizonyítani.

Fox dolgozatára csak vetettem egy pillantást, és egyetlen rosszindulatú megjegyzés nélkül megadtam a K-t. Már a legelső órán bizonyított, így nem is kellett volna megírni, de ő mindig is maximalista típus volt, és sosem szerette, ha kivételeznek vele. A mai napig nem értem, miért nem a Hollóhátba került hat évvel ezelőtt.

Félretettem a dolgozatát, és magam elé vettem a következőt. A többi diák dolgozatának margóját már kedvemre kidíszíthettem gúnyos kommentárral: tele voltak pontatlansággal, helyesírási hibákkal, tárgyi tévedésekkel. Többször átolvastam mindenkiét, és általában minden alkalommal találtam még benne hibát. Anderson és Clark hülyeségeit élénkpiros keretbe foglalta a javítás. Hamilton egyik margója is megtelt a helyesbítésekkel. Kíméletlenül osztogattam a B-ket (Anderson, Clark, két griffendéles és egy hubrabugos annyira szint alatt teljesített, hogy kiérdemelték a T-t és egy alapos letolást a jegy mellé illesztve). May és Wendy írásán látszott, hogy képben vannak, de bőven akadt hiányosság mindkettejük munkájában. Nem égbekiáltóan nagy hibák, alsóbb évfolyamban erre meg szoktam adni a V-t, de mivel ők a RAVASZ-ra készülnek, E-t adtam nekik. A hollóhátasokétól sem voltam lenyűgözve.

Mavis dolgozatát hagytam utoljára. Nem számítottam semmi értékelhetőre, gondolatban már odaképzeltem a B-t a lap tetejére. Az első dolgozatok mindig nevetségesek, alig van bennük hibátlan mondat. Csak azért nem szoktam T-t adni ezekre a nevetséges próbálkozásokra, mert még Dumbledore belefoglalta a házirendbe, hogy „Ne vegyük el a diákok kedvét rögtön az első dolgozat után; a B a legrosszabb adható osztályzat első alkalommal." Mintha olyan nagy különbség lenne a B és a T között... Vettem hát egy mély levegőt, és olvasni kezdtem a lány irományát.

Tökéletes volt. Az egyik legjobb munka, amit tizenhét éves pályafutásom során olvastam. Teljesen hibátlan. Pontos tárgyi megállapítások, bizonyítékokkal alátámasztva, példákkal kiegészítve, nem mellesleg jó helyesírással. Ezt a dolgozatot azért futottam át többször, mert nem akartam elhinni, hogy valaki ilyen jót ír rögtön az első alkalommal. Elolvashattam volna még százszor, akkor sem volt benne semmi hiba.

Hitetlenkedve megráztam a fejemet, majd egy félmosoly kíséretében a következő mondatot írtam a lány neve alá: Mintha a tankönyvet olvasnám., és mellébiggyesztettem a K-t.

- Mondja, Miss White! – Fel sem néztem a könyvből, anélkül is tudtam, hogy Mavis áll az asztalomnál. – Ezúttal már tudok is segíteni valamiben, vagy csak megint úgy érzi, hogy Miss Fox és Mr. Hamilton nem elég jó hallgatóság?

- Potter holnap gyakorlati órát akar tartani egy mumussal.

Ez nem éppen az volt, amire számítottam. A lányra néztem, és a homlokom ezernyi apró ráncba szaladt. Feszengett, az alsó ajkát harapdálta, és nem nézett a szemembe.

- Mi közöm nekem Potter órájához?

- Semmi – vágta rá gyorsan. Gyanúsan gyorsan. – Vagyis...

- Igen?

Bűntudatosan lesütötte a szemét. Kezdtem türelmetlen lenni, de tudtam, hogy nem tudnék belenézni a fejébe. Minervának igaza volt: Mavis őstehetség. Alig két hónap alatt megtanulta az okklumenciát és a legilimenciát is, ami Potternek a mai napig nem megy. Emellett bájitaltanból is jók az eredményei, elég csak a K-ra osztályozott dolgozatára gondolnom. Wendyt, Russelt és Thomast majd' megette a sárga irigység, hogy egy új diák messze jobb jegyet kapott, mint ők.