Mavis White, megőrjítesz! |BEFEJEZETT|

Örültem, hogy keresed a társaságomat

Mavis

Az utolsó falat pirítóson nyammogtam, bár az ízét nem igazán éreztem. Éberen lestem a tanári asztalt, hogy az első adandó alkalommal letámadhassam Grangert, amint egyedül marad. Eltökéltem ugyanis, hogy még az első bájitaltan órám előtt kiderítem, amit tudni akarok.

- Ez úgy hangzik, mintha nyomoznál Piton után. – Halley nem díjazta túlságosan az ötletemet. A nagyterembe menet mondtam el neki, miután May és az ikrek kellő távolságra lemaradtak tőlünk, hogy ki akarom faggatni Grangert a Szellemszálláson történtekről.

- Hiszen te mondtad, hogy a helyemben Grangert keresnéd meg a kérdéseimmel – emlékeztettem. – Különben is, az mióta számít nyomozásnak, hogy kíváncsi vagyok valamire valakivel kapcsolatban?

- Nem vagyok benne biztos, hogy Piton díjazná a faggatózásodat, ha tudomást szerezne róla. Ő is csak másodkézből tudja, hogy mi történt vele, és amennyire meg tudom ítélni, így is eléggé feszeng attól, hogy az aranytrión kívül öt diák is tisztában van a történtek bizonyos részleteivel.

- Perselus nem fogja megtudni – jelentettem ki határozottan.

- Én akkor sem tenném. Ezt főképp miattad mondom.

- Miért? Félnem kéne? – kérdeztem iróniával átitatott hangon.

- Igen – vágta rá ingerülten Halley, megállt, és szembefordult velem. – Fogalmad sincs róla, mit akarsz látni! Pitont teljesen eláztatta a sebéből ömlő vér. Olyan sápadt volt, mint a Véres Báró. Haldoklott, Mavis. A Szent Mungóban azt mondták, kész csoda, hogy ennyi méreggel a testében a szervezete képes küzdeni. És tudod, mi volt a legrosszabb? Amikor magához tért, meglátogattam. Elmondtam, mennyire örülök, hogy életben van. Erre azt válaszolta, hogy meg akart halni. – A lány szemét elfutotta a könny. – Sosem fogom elfelejteni, hogyan nézett, amikor ezt mondta. Csalódott volt, hogy nem a túlvilágon találta magát, hanem a való életben. Megköszönte, hogy eljöttem hozzá, de azt kérte, ne tegyem többé. Aztán elhajtott.

Feszengve figyeltem, hogyan vesz Halley egy mély lélegzetet. A néhány makacs, kicsorduló könnycseppet egy gyors mozdulattal letörölte. Tényleg úgy tekintett Perselusra, mint a pótapjára, és ahogy hallgattam, világos volt, hogy a mai napig aggódik érte.

- Borzalmas lehetett ez neked is – mondtam. – Úgy rajongsz Perselusért, ahogy mások a szüleikért. Értem, hogy félted őt, de én nem ártok neki azzal, ha megkérem Grangert, hogy mesélje el a részleteket.

Halleyvel feldúltan meredtünk egymásra. Az imént tapasztalt sírás közeli állapotot gyorsan felváltotta az utolsó mondatom gerjesztette ellentét kettőnk között. Ezután a barátnőm fogta magát, és betrappolt reggelizni. Én is követtem, de amikor leereszkedtem mellé, Vincent felé fordult, és hirtelen nagyon meg akart vele beszélni valamit a tegnapi bájitaltanról, ami egyébként nem is volt megtartva, de ez nem fontos. Nem szólt hozzám, és az elsők között indult el a tanév első bájitaltan órájára.

- Kár, hogy lelépett. Unatkozom – nyavalygott Ralf, és beleharapott egy újabb pirítósba.

- Te is mehetnél, haver – nézett rá Vincent dühösen, és a tányérjára dobta az összegyűrt szalvétát.

- Most mit vagy úgy oda? – értetlenkedett Leslie vigyorogva. – A csajbunyó nagyon szórakoztató tud lenni. Azt mondjuk nem tudom, kire fogadtam volna. Halley bárkit megtép, ha a barátairól vagy Pitonról van szó, Mavis viszont olyan makacs, hogy nem engedne neki. Nehéz, nagyon nehéz.

A négy srác felröhögött, mire Vincent az ajtó felé mutatott.

- Tűnjetek már innen!

Meglepetésemre a fiúk, továbbra is röhögve meg poénkodva, otthagyták a reggeli maradékát, és a körlet felé indultak a könyveikért.