Mavis White, megőrjítesz! |BEFEJEZETT|

Te megálltál, és beszéltél velem

Mavis

- Kedves diákok! Egy kis figyelmet kérnék!

Az igazgatónő hangja betöltötte a termet. Kihúztam magam ültömben, és a fülemet hegyezve hallgattam a mondókáját. Máshol ezt a szöveget bizonyára kívülről fújják azok, akik már évek óta tanulnak az adott iskolában. A múlt tanév végén lezajlott háború miatt viszont ezúttal mindenki kíváncsian várt.

- Először is a hálámat szeretném kifejezni, hogy a történtek ellenére ennyien vagyunk az idei tanévben is – kezdte a nő. Szeretetteljesen hordozta végig a pillantását a teremben lévőkön. – Egyúttal, természetesen, köszöntöm új és régi diákjainkat egyaránt. Ahogy azt bizonyára önök is észrevették, a tanári karban jelentős változás állt be. Be is mutatnék mindenkit. Kezdjük talán a házvezető tanárokkal. – Az asztalunk felé nézett. – A Mardekár vezetője továbbra is Perselus Piton professzor, aki bájitaltant tanít.

Éljeneztünk és tapsoltunk, megtörve az érezhetően feszült csendet. Rajtunk kívül csak Granger, az óriástermetű férfi és Potter tapsolt. A többiek még arra sem vették a fáradtságot, hogy legalább imitáljanak valami tapshoz hasonló mozdulatot. Halleyvel egymásra néztünk. Ő is eléggé bosszús képet vágott, mint minden mardekáros.

- Elvárom, hogy az összes griffendéles tiszteletet tanúsítson a tanárok felé! Gratulálni, most!

Meglepetten néztem a hang irányába. Potter parázsló tekintettel szuggerálta a Griffendél asztalát, akik erre vegyesen reagáltak. Elképedt tekintet, unott szemforgatás, tenyérbe nevetés – és ezek csak a leggyakoribbak. Tapsolni persze egyikük sem tapsolt.

- Javasolnám, hogy a griffendélesek hallgassanak Harry Potterre, aki az idei tanévtől a házvezetőjük. Tárgya a sötét varázslatok kivédése.

Ezúttal az egész asztaltársaság egyforma méretűre kerekedett szemekkel nézett Potterre. Közben a Hollóhát és a Hugrabug megtapsolta Potter bemutatását, amit viszont a Mardekár nem volt hajlandó megtenni. Kaptam is egy gyilkos pillantást, amiért udvariasan én is tapsoltam egyet.

- Egy mardekáros sem ismeri el a Griffendélt! – sziszegte nekem a borzas, szőke hajú, fanyar képű fiú, aki gyűlölettel méregetett azóta, hogy leültem közéjük. Az egyik oldalán egy ugyancsak szőke fiú ült, az arcán megszámlálhatatlanul sok szeplővel. A másikon egy lány, aki, akárcsak Halley, szépségideálnak is beillett volna: farmerlány stílusban, két fonatban hordta hosszú, szőke haját. Az arcán leheletnyi smink, a talárja alatt ízlésesen kivágott, napsárga blúzt viselt. A bőre színe olyan volt, mint a csokoládé. Hihetetlen, mennyire jól állt neki a sötét bőr és a világos haj ellentéte. Az ilyet viselni tudni kell.

- Ez alapvető illem kérdése – vágtam vissza. Erre mindhárom szőke elfintorodott.

- Nem is értem, egy ilyen mit keres nálunk – dünnyögte, mire két társa egyetértően bólogatott.

- Ne törődj velük – mondta Halley. – Russel az Anderson család leszármazottja. Ők az egyik leghírhedtebb, meg persze a legrátartibb aranyvérű varázslócsalád. Thomas és Wendy is aranyvérű, de őket Russel tette ennyire kiállhatatlanná, még elsőben, amikor összebarátkoztak. Nem nehéz figyelmen kívül hagyni őket.

- Ez vajon akkor is így lesz, ha megtudják, én félvér vagyok?

Halley lélegzete elakadt. A szemében szánakozást láttam. Halkan beszélt tovább.

- Engem is kikezdtek emiatt. Ha nincs Piton, hogy kiálljon mellettem, már nem járnék ide. Tudod, Piton is félvér. Képzelheted, mekkora port kavart, amikor jó néhány évvel ezelőtt megkapta a Mardekár házvezetői posztot. Ide általában csak aranyvérűek kerülnek, nagyon ritkák az olyan kivételek, mint te vagy én. Sárvérű például még nem fordult meg itt, de ez szerintem nem is fog bekövetkezni. Ha minket, félvéreket megaláztak, rossz belegondolni, mit tennének egy mugli születésű mardekárossal.