inner child ↬ taekook

32

2018. április 29.

Másnap Jeonggukkal bevittük a tortát Subin néninek, aki rendkívül meghatódott. A gyerekek is felköszöntötték, ekkor pedig már zsebkendőre is szüksége volt.

Jeongguk felvágta a tortát, amelyből osztott a kölyköknek is. Mindenkinek jutott egy szelet. Ő is elfogyasztott egyet, ám programja volt a családjával, így sietett haza. Épp csak arra jutott időnk, hogy megvitassuk, nem is lett olyan rossz ízű a torta.

Én még mindig kényelmetlenül éreztem magam mellette, ám ő teljesen lazán viselkedett velem, mintha az a tegnapi puszi meg sem történt volna.

Miután elment, leültem a gyerekek közé, hátha ők majd segítenek csillapítani a Jeongguk és a puszi körül tekergő gondolataimat. Hátha elterelik majd a figyelmemet valami aprósággal, mint ahogyan azt mindig is tették.

- Tae - szólított meg egy alacsony kislány. Miután meggyőződött róla, hogy neki szenteltem figyelmemet, beszélni kezdett. - Te szereted Jeonggukot?

- Persze, hogy szeretem. Ő a legjobb barátom.

A kislány gyanakodva méregetett, aztán csóválni kezdte a fejét.

- Nem úgy értettem! Szerelmes vagy belé?

Megdermedtem, mivel fogalmam sem volt, miből gondol ilyenekre a kislány, ugyan mielőtt még felelhettem volna, egy kisfiú szólt közbe.

- A fiúk nem lehetnek szerelmesek egymásba!

Az apró lányka mérgesen nézett a fiúra.

- Igen is lehetnek! - erősködött, aztán felém fordult. - Azon a napon, amikor fociztunk, megpuszilt. Egyfolytában ölelgeted, látszik rajtad, hogy szereted őt, és ő is téged! A tortát is együtt csináltátok, nem igaz?

Szóhoz sem jutottam, kizárólag némi érthetetlen motyogás hagyta el a számat.

- Nagyon szép vagy, Tae - állította a kishölgy, aztán suttogva folytatta. - A lányok mind szerelmesek beléd itt! Jeongguknak is biztos nagyon tetszel!

Az iménti kisfiú újfent közbevágott, ezúttal még türelmetlenebbül.

- Azt ne mondd, hogy a fiúk most már szépek is lehetnek!

- Pedig azt mondom! - csattant fel az apróság. - Nem csak a lányok lehetnek szépek, és nem csak a lányok szerethetnek fiúkat!

Végül a két kiskölyök nekiállt vitatkozni, így én megúsztam a beszélgetést annyival, hogy azt mondtam, Jeongguk csak a barátom. Elvégre ez volt az igazság.

A kislány végül meggyőzte a fiút az elveivel, melyekkel amúgy teljesen igaza volt. Én egész nap másra sem tudtam gondolni, kizárólag hogy a kislány ennyi információból mégis miért gondolta azt, hogy szerelmes vagyok.

2018. május 6.

Amikor Jeongguk felajánlotta, aludjak nála, még nem is igazán gondoltam arra, hogy igent mondok. Kicsit féltem, nem akartam újfent átélni a puszit, vagy legalábbis nem a kellemetlen érzéseket utána. A tortakészítés óta nem ért hozzám, bár úgy éreztem, ha nála alszom, biztosan ismét bekövetkezik a dolog.

Amúgy sem voltunk már kis gyerekek - mégha az állatkertben úgy viselkedtünk is -, hogy pizsipartikat szervezzünk, mégis igent mondtam. Arra gondoltam, most talán majd érdeklődhetek furcsa tetteiről, hogy talán választ kapok majd kérdéseimre.

Este hatra érkeztem meg hozzá, mivel úgy terveztük, mindenekelőtt tartunk egy gyors zongoraórát, hogy átismételjük az eddig tanultakat.

Minden jól ment, azt leszámítva, hogy képtelen voltam ajkaira nézni. Ismertem őket, túlságosan is. Láttam beszélni, nevetni, szomorkodni, de amiután enyémekhez tapasztotta őket, rádöbbentem, mennyi mindent nem tudok még róluk. Például, hogy milyen melegek, és hogy milyen puhák. Nem tartottam normálisnak, hogy ilyeneken agyalok, ezért megpróbáltam inkább a hangszerre összpontosítani, mintsem Jeonggukra.