inner child ↬ taekook

37

2018. július 5.

A harmadik alkalommal történt már, hogy Hayoonékhoz mentem, ezúttal azonban Jeongguk is velem tartott. Bemutattam őt a szüleimnek, mint páromat. Igazán meglepődtek, és egy ideig nem is tudták, mit szóljanak, végül ugyan jókat kívántak párosunknak. Kis testvéreim Jeonggukot is bekebelezték, aki noszogatás nélkül beállt közéjük játszani.

Hyunsik lelkesen mutogatta autóit Jeongguknak, aki nagy figyelemmel kísérte bemutatóját. Húgom pedig azt hiszem, szerelembe esett a fiúval. Csillogó szemmel bámulta, bár amikor Jeongguk hozzászólt, lángba borult az arca. Meg tudtam őt érteni.

Gukkiet rögvest megkedvelték a szüleim, náluk hamarabb csak a kistesóim.

- Figyelj, Hyunsik - hajolt le kisöcsémhez Jeongguk. - Van otthon pár játékautóm. Neked adom, ha szeretnéd. Nem olyan menők, mint ezek itt, de biztosan tetszenének. Illetve én is nagyon örülnék, hogy jó kezekbe kerültek.

Hyunsik arca felderült, aztán hevesen hajolgatni kezdett.

- Nagyon örülnék nekik, köszönöm! Köszönöm, Jeongguk! - szajkózta.

- Igazán nincs mit - felelte, majd húgom felé fordult. - Lányos játékaim sajnos nincsenek, de hozhatok pár társasjátékot, és azzal mindannyian tudunk játszani. Mit szólsz?

Minjee lehajtotta a fejét, és láttam, hogy elvörösödik a füle. Ölébe ejtett kezét mustrálta, aztán motyogni kezdett.

- Köszönöm, Jeongguk.

- Igazán nem szükséges, hogy játékokkal halmozd el őket - szólt közbe Hayoon zavartan, mire Jeongguk felegyenesedett, és legyintett egyet.

- Ugyan! Örülök, hogy jó kezekbe kerülnek a régi játékaim.

Megköszörültem a torkomat, majd én is felszólaltam.

- Nekem is van pár játékom, amit odaadhatok.

Hyunsik ekkorra már annyira boldog lett, hogy rajongva ugrált minket körbe. Büszkén fordult szüleihez.

- Taehyung a legjobb bátyó, és neki van a legeslegjobb barátja!

Szüleim összemosolyogtak, aztán hálásan párosunkra tekintettek. Folytattuk a játékot a csemetékkel, de én később még váltottam pár szót a szüleimmel.

Elmeséltem nekik, hogy még mindig megvan a kék pléd, melyet a születésemkor kaptam tőlük. Ennek hallatán fölöttébb derűsek lettek. Megtudtam, hogy a plédet még édesanyám készítette nekem, mivel varrónő. Ezt sosem gondoltam volna, bár így már sokkal többet jelentett számomra. Hihetetlen, mennyi nehézségen átsegített már az a rongyos takaró.

Jeonggukkal lassacskán búcsúzkodni kezdtünk, noha a gyerkőcök nem akartak hazaengedni minket. Hyunsik a barátom lábán csimpaszkodott, míg Minjee az enyémen.

- Engedjétek el őket, drágáim - utasította a gyerekeket az anyjuk, mire azok csüggedten félreálltak.

- Gyertek el többször is! - szólt Hyunsik élénken.

- Hozzuk majd a játékokat - mondta Jeongguk, és egy hosszú ölelésbe vonta az apróságokat. Én is így tettem, aztán elköszöntem a szüleimtől is.

Amint beültünk Jeonggukkal az autóba, és elindultunk, megeredt a nyelvem.

- Annyira hálás vagyok neked, Gukkie - szóltam megkönnyebbülten, mire a fiú megvillantotta mosolyát. - Olyan jól bántál velük! Amikor felajánlottad a régi játékaidat, teljesen megilletődtem. Köszönöm, Jeongguk, tényleg.