inner child ↬ taekook

24

- Elnézést...

Kissé ridegen pördültem meg, mivel nem kívántam senki ismeretlennel tárgyalni.

- Taehyung?

Az előttem álló fiú íves ádámcsutkája megrándult, miután kiejtette nevemet az ajkán.

Ebben a pillanatban az idő és a tér valósága megszűnt. A látvány összekuszálta gondolataimat, az egész szituáció túl valószerűtlennek tűnt.

- Rég találkoztunk - folytatta a fiú.

A térdem remegni kezdett. Úgy láttam, ha nem kapaszkodom meg valamiben, rövidesen összeesek.

Mielőtt még eljutott volna elmémig a felismerés, azelőtt a karjai közé zárt.

Esdekeltem az érintésekért, szorosan öleltem magamhoz, de továbbra sem hittem a jelenben.

Behunytam a szememet, és fejemet a nyakába fúrtam. Éreztem magamon meleg leheletét, miközben haja puha tincsei csiklandozták az arcomat.

Beszívtam az illatát, ami meglepően idegen volt az orromnak. Erős karjai, magassága, hangja... Minden olyan ismeretlennek bizonyult, mégis ő volt az.

Ő volt az. Mintha 9 év után hazatértem volna, ám egy olyan otthonba, melyet már nem ismertem. Nem tudtam kiigazodni benne, nem találtam a régi tárgyakat, bútorokat, mivel azokat újak cserélték fel. Nem éreztem ugyanazt az illatot, ugyanazt a melegséget, mint régen, mégis tisztában voltam vele, hogy hazatértem.

A fiú eltolt magától, ám továbbra sem engedte el derekamat. Szemügyre vette arcomat, mintha megvizsgálna, valódi vagyok-e.

Én is fürkészni kezdtem őt. Ugyanazok a nagy, éjfekete szemek, a bennük mélyen ülő kíváncsisággal. Eltátott ajkai között észrevettem nyuszifogacskáit. A 6 évesen szerzett heg az arcán minden kétséget elűzött belőlem, hogy álmodom.

Mielőtt bármit is szólhattam volna, ismét az ölelésében találtam magam. Mindkettőnk igyekezett minél közelebb lenni a másikhoz, botladoztunk a folyosó két fala között, emiatt pedig kis híján feltaszítottunk egy arra igyekvő srácot.

Derekamról kezét áthelyezte a tarkómra, majd ujjait a hajamba csúsztatta, és cirógatni kezdte azt, mintha mindennap így tenne.

Olyan érzés kerített hatalmába, mintha tegnap találkoztunk volna utoljára, ugyan az alatt a pár óra alatt, míg nem láttuk egymást, a világ legnagyobb katasztrófáira került volna sor.

Így álltunk percekig, ugyan végül eltolt magától. Elmémet lebénították a történések, szóhoz sem jutottam.

Kezével karomat szorongatta, nehogy a padlón végezzem. Nem bántam, hogy így tesz, hisz roppantul szédültem.

Azt hiszem, rengeteg kérdés ült ki nyelvére, mégis egy olyannal kezdte, amely megolvasztotta a szívem.

- Hogy vagy, Tae? Minden rendben?

Ahol karomat fogta, bizsergett a bőröm. Zsibbadt nyelvemet nem voltam képes szóra bírni, így csak biccentettem.

Míg megpróbáltam összeszedni a gondolataimat, az érzéseket, melyek ölelésünk pillanatában folytak szét a folyosón, tekintetemmel átjártam a fiút.

Fekete, magas talpú cipőt viselt, ugyanilyen színű szakadt farmerrel, ezzel ellenben fehér ing feszült mellkasán. Koromszínű haját középen választotta el, és ezüst fülbevalók díszítették fülét.

Lényén újabb sajátosságok után kutattam, hogy biztos lehessek abban, ő az.

Felfedeztem a szépségpöttyöt az ajkai alatt és az orrán. Nekem is volt egy az orromon, és most akaratlanul is odakaptam a kezem. Nem hittem szemeimnek, pedig tényleg ő volt az.