The Stamp Collector - TaeKook~Omegaverse [Befejezett]

1. fejezet

Azért szerettem bélyegeket gyűjteni hobbiból, mert (ahogy említettem) nem csak hobbi volt, hanem olyas valami is, amit anonímuszként itt-ott elhagyhattam az ebereknek. Volt olyan amin fák voltak, volt az amit még a nagymamámtól loptam el, s két roskadozó boroshordó volt rajta, a háttérben egy sassal. Elvettem, elloptam, vásároltam, vagy kedves rokonaim és ismerőseim ezzel ajándékoztak. Megnyugtatott, hogy dolgokat tartok a kezemben, gyűjtöm majd ha elég sok van, tovább adom. Mert igen ez vagyok én. A csendes, bélyeggyűjtő, omega srác a tizenkettedik C-ből. Rendesen betett nekem a sors, hogy megörököltem anyám másodlagos nemét, de nem akadtam fent rajta sokáig. Úgy voltam vele, hogy nem fog ez engem bármiben is befolyásolni, ugyan úgy, nyálas, kézzel készült papírfecniket fogok nyomként itt-ott elhagyni, ezáltal emberek kedvét feldobni. Engem ez éltetett, -hogy becsúsztathatom a farzsebébe, odabiggyeszthetem az asztalára, majd meglepődik és mosolyog. (Persze ez nem mindig van így, nyilván láttam már, aki csúnya módon összegyűri s elhajítja) -Így igazán volt alkalmam megismerni az embereket. Azt sajnos nem tudom megmondani, hogy ez komplexus, vagy pótcselekvés volt-e, -ugyan sok embertől megkaptam, hogy mit keresek itt  fiú omegaként, főleg a velem egykorú és egynemű kortársaimtól. Zavart, óh- hogyne zavart volna, sőt fájt, de nem akartam se gyengének, se sebezhetőnek tűnni. Attól még hogy alávetettebb vagyok, nem azt jelenti, hogy nincs jellemem. 

Felszegett fejjel osztottam a bélyegeket mindenkinek. Nem érdekelt az emberek véleménye, a megvető, vagy "hátsó szándékú" pillantások, boldog voltam, hogy olyas valamit csinálok -ami ugyan nem normális, vagy hétköznapi- de másoknak is segítek (ha nem is segítek, de nem ártok). ~Néha többet ért, az ha valaki betette az átlátszó telefontokba a kis képet, mintha jó jegyet kaptam volna, vagy dicséretet rendes omega mivoltomról. Ő is örült neki, először ugyan furcsállta, de örült neki. Láttam. 

Az évek alatt ha csendben vagy egy valamit jól megtanulsz. Ha te csendes vagy akkor a környezeted hangosabbnak hat. 

Mindig ráfókuszáltam, hogy mit is mond pontosan. Először megnéztem kikkel is van. Legtöbbször Yoongival, és Hoseokkal lógott, ugyan ott ültek a folyosó közepén lévő ablakalatti padon, és legtöbbször meglepetést nem okozó tinédzserekként telefonjaikba voltak elbújva, vagy éppen beszélgettek. -Megfigyeltem a száját, ahogy mozog, ahogy néha csücsörít ha indulatosabban gesztikulál, vagy hogy nyelve néha felcsapódik kissé nagyobb, nyusziszerű fogaihoz, ha S és Z hangokat kell formálnia. Markáns álla volt, s az állkapocscsontja mindig feszítette a bőrt arcán, ahogy beszélt. Fekete haja folyton kicsit hosszabbra volt nyírva, vagy pont, hogy hagyva- egy józan eszű ember már rég fodrászhoz ment volna, mikor ő éppen csak onnan jött. Azt is különösnek tartottam, hogy sötétbarna mandulavágású szemei, sokszor sárkányosnak, nagyon vágottnak tűntek, főleg ha még íves szemöldökeit is vonogatta, néha pedig egyenesen Bambira emlékeztetett. Magas volt, én sem voltam olyan alacsony, de nálam magasabb, és nagyon izmos volt. Ő sem volt olyan nagypofájú, -közel sem olyan csendes mint én- sok barátja volt, szerették, kedvelték, itt-ott utálták az irigység miatt, de meg volt.