The Stamp Collector - TaeKook~Omegaverse [Befejezett]

5. fejezet

Az idő egyáltalán nem abban a tempóban akart telni, ahogyan azt én elvártam volna, ez pedig teljesen az agy téboly szélére sodort. Ide jöttem itt vagyok, pedig nem akartam. De nem tudtam nemet mondani. 

Az iskolának hatalmas csarnokméretű könyvtára volt, amihez ha el akartunk jutni, akkor át kellett szelni az egész udvart és parkolót. Mondhatnám azt is, hogy egy teljesen külön épület volt. És ez csak még egy okot adott, hogy elbizonytalanodjak, hiszen messze voltunk mindenkitől, délután négykor minden normális diák inkább kikapcsol, mintsem poros könyvek társaságában bujdosna, valamint azt is tudtam, hogy biztos egyedül leszünk. Kikészítő. 

Miután bementem a helyiségbe, azonnal inkább rejtőzködni támadt kedvem. Bementem a második könyvsor mögé, teljesen leghátra. A látvány nyugtató volt és kellemes, ahogy körbenéztem, semmi csak plafonig meredő polcok, kisebb létrákkal megtámasztva oldalukat, meleg fényű, gyenge lámpák, dohos szag -mely remélem valamelyest elnyomja saját illatomat- kicsin asztalok és könyv, ameddig csak a szem ellát. 

Ami azt illeti az alfa volt késésben, hiszen itt voltam, az óráknak már rég vége. Unatkozásomat abba fektettem, hogy elmentem a szépirodalmi kötetekig, a létrán felügyeskedve magam kiválasztottam egy teljesen random könyvet. Francia verseskötet. Minek tanulunk francia írókról koreai létünkre, és pláne miért elemezzük a verseiket? Abszurd.

Hosszú farmerba bújtatott lábaimat lógattam le a létráról, -amiről azóta nem másztam le, hiszen nem akartam elmenni az asztalokig, de igen csak leakartam tenni valahova hátsófelem- így a létrafokokra esett választásom. Olvastam, faltam a sorokat hosszas perceken keresztül, ugyan nem mindig fogtam fel, hogy az adott költő milyen lelkivilágokat élt meg, s ez milyen behatással bírt papírra vetett gondolataira, de élveztem, mert aránylag eléggé elterelte figyelmemet, a tényről, hogy rettenetesen izgulok még mindig. Hirtelen kaptam fel fejemet, s hullámos, sötét tincseim meg is libbentek szemeim előtt, mikor orromba szökött egy távolról jövő, erős szegfűszeg illat. Itt van, megérkezett.

A könyvet összecsukva a létrafokra tettem, s erőtlenül tápászkodtam fel. Tenyereim izzadtak, s szívem hevesen kalapált bordáim alatt, szinte kiszakadva onnan. Egyre-egyre jobban éreztem az erős odort, tudtam, hogy közeledik felém, s akármennyire próbáltam elrejteni, vagy legalább csillapítani saját szagom, nem ment, mert ismét csak féltem. Folyamatos idegesség vette úrrá magát rajtam, az a tény is, hogy ennyire beszari vagyok, de túl nagy falat Jungkook ahhoz hogy itt mindent lazán kezeljek, vagy félvállról vegyek. Csak adja az ég, hogy tényleg beszélgetni akarjon!

Lassan lépkedtem a könyvespolcok által képzett folyosó között, én akartam előbb megpillantani, vagy legalább szembe állni vele, mielőtt még összepisálnám magam, mert mondjuk vámpírosdit játszik és itt-ott megjelenik hátam mögött, rám hozva a szívbajt. De tévednem kellett, ahogy az elmúlt időben már jó párszor, és kezdett betelni a pohár.