The Stamp Collector - TaeKook~Omegaverse [Befejezett]

14. fejezet

Egyszer volt, hol nem volt, messze a világban, élt egy fiú, aki minden nap ivott. A barátai hülyének nevezték, a bátya melegnek, szóval megfogta az üveget és fenékig lehúzta, -majd a fájdalom elillant. A Whiskey volt a barátja, minek volt a többi, el is füstölt egy-két csomagot, megesett. 

-Tudtam, hogy leszünk mi még kettesben, omega. -Juwon olyan közel állt hozzám, hogy nem csak a sokk miatt, de a közelség okozta szorongástól sem kaptam levegőt. Irtózatosan megijedtem, és arra gondoltam, hogy ez a büntetésem amiatt, hogy Jimin olyan csúnyán faképnél hagytam. Isten' így ver, s nekem bűnhődnöm kell. 

Ugyan nem tudhattam biztosra, mit akar az előttem álló, de le merem fogadni, hogy nem bocsánatkérést oldott, vagy ismerkedni akart. Felnéztem vörösen világító szemeire, iszonyatosan csillogtak a vágytól, a dühtől. Olyan erős volt az illata, hogy az orromba kúszva szinte lebénította szagló sejtjeimet. Förtelmes volt, majd felfordult a gyomrom. Ahogy csak tudtam úgy húzódtam hátrébb, derekamat erősen, s fájdalmasan préselve neki a jéghideg korlátnak. Teljesen bepánikoltam, és nem tudtam mit csináljak. 

-Juwon, ne csinálj hülyeséget. Ne haragudj azért, amit Jungkook elkövetett, de kérlek engedj el. Értsd meg, és tartsd tiszteletben, hogy nem kedvellek. Sajnálom. -hajtottam le fejem, hangom néha megremegett, ahogy egyre jobban, csak közeledett, szinte belém préselve minden normális mozdulatomat, mint a lélegzés vagy a nyelés. Nem akartam, hogy bármit is tegyen, hiszen nem tudtam volna magam megvédeni, gyenge omega voltam, védtelen egy ekkora alfa ellen és lelkileg sem voltam a helyzet magaslatán. 

-Nem, Taehyung. Nem sajnálsz te semmit, csak az a nyomorult Jeon jókor volt, jó helyen, és nem hagyta, hogy befejezzem amit elkezdtem. -nevette, s egyik kezével fülem melletti tinccsel kezdett el játszadozni, mire összeszorítottam szemeimet, s magam elé húztam átfagyott kezeimet. -Tudod, most egyedül vagyunk, szinte senki se hall minket. És miért ne tehetnék azt veled amit csak akarok? Látom annak a balfasznak még csak annyi esze sem volt, hogy megjelöljön. -lett gúnyosabb hangneme minden egyes kimondott szóval. 

-Ju-juwon kérlek, neh! -leheltem erőtlenül, majd mellkasára helyeztem két tenyerem, hogy távol tartsam annyira amennyire csak tudtam. -Ne csináld, szépen kérlek. -néztem fel rá, teljesen elszomorodott, kétségbeesett arccal, hátha meggyőzöm, hátha megesik a szíve, és futni hagy. Lehetetlen, ugye? Teljes sokkban forgattam a fejemet, s leginkább szemeimet, egérutat keresve, s mikor megpillantottam a másik ajtót, ami azonnal a lifttel kapcsolódott össze, -amit, pedig tudtam, hogy a lift Jungkook szobájával szemben van- egy pillanatra majdnem megkönnyebbültem. De miért lenne végre egy olyan ötletem amivel nyerhetnék? Vagy ami megmentene sanyarú sorsom elől? Az előttem álló ezt is meggátolta. 

-Ne is merj a szökésre gondolni, vagy a lunáddal idehívni Jungkook-ot, mert kicsinállak, és még csak annyira se leszek kegyes, mintha egy szűz kislányt raknék meg. -mondta elsötétült tekintetével, s közelebb hajolt, mire minden erőm elhagyott. úgy illantak el bátorságom utolsó cseppjei is, akár a kámfor. -De ne aggódj én minden percét élvezni fogom. -folytatta, majd egyik kezével hirtelen mart csípőmre, s egyből kacér ujjaival pólómat kezdte kihúzkodni fekete nadrágomból. Végem lett, s azt hittem meghalok. Komolyan meg akart rakni, s minden szégyenérzet vagy meggondolás nélkül markolgatta oldalam akár egy vadállat. Próbáltam eltolni, próbáltam a lehető legtöbb energiát belefektetve, kikulcsolni undorító tapintásait, mocskosabb szavaira nem reagálni. Próbáltam én harcias lenni, de feladtam.