The Stamp Collector - TaeKook~Omegaverse [Befejezett]

33. fejezet

Az elmúlt stresszes egy hét teljesen eltelt, s reméltem, hogy nyugodt vasárnapnak nézek elébe. A Jungkokkal való beszélgetésünk után, kiélveztük a pillanatnyi semmit tevést, hiszen ugyan úgy tartottunk az egésztől, s ugyan annyira járt hatalmas lépcsőfokokkal ez az egész, de abban a pillanatban csak a nyugalmat akartam, amit ő nyújtott nekem. 

Eldöntöttük, s bár kikértük a többiek véleményét, -hiszen a vizsga időszak alatt volt egy teljes hetünk a veszekedésre, és megbeszélésre, -azért tartottunk a felnőttektől. Elhatároztuk, hogy elmondjuk anyáéknak, s emiatt még a hét közepén megbeszéltük velük, hogy ma együtt elmegyünk vacsorázni, megünnepelni a félévet, beszélgetni hiszen persze, hogy hiányoztak, s mivel nagy bejelenteni valónk van. 

Jungkook szabadkozott, hogy lehet, hogy nem publikusan kéne, hiszen nem tudhatjuk milyen reakcióra számítsunk, és lehet, hogy nyugodt körülmények között kellene egy ekkora dolgot kijelenteni, de meggyőztem, hogy nincs időnk elutazni hozzánk haza, valamint jobb minél hamarabb túlesni rajta, s inkább így. Még abban is reménykedtem -s lehet ez kicsit szemét húzás volt-, hogy a publikus helység miatt nem rendeznek akkora jelenetet, s esetleg megússzuk egy nagyobb szülői, ám annál halkabb fejmosással. Igen, nem volt szép tőlünk, főleg nem tőlem, de iszonyatosan rettegtem. Egy gyereket nem lehet a végtelenségig eltitkolni, se külsőleg, se máshogy. Lesznek jelei, s annyira nem vagyok elvetemült, hogy megpróbáljam titokban kihordani, majd megszülni, és odaállítani anyámékhoz év végén, hogy "amúgy helló, itt az unokátok". Szánalmas. 

Laposakat pislogtam miközben mostam a fogamat. A hatalmas harci helyzet az volt, hogy az utóbbi napokban, nem tudtam az alfa nélkül elaludni, s nem tudom ennek okát biztosan, -lehet a hormonok, lehet a baba, vagy lehet, csak simán annyira hozzászoktam, hogy velem van, hogy megköveteli mindenem. Szinte minden este átszökött, és vagy Jimint zavartuk el, -aki nem mintha bánta volna a cserét az alfával- vagy jött a menta hajú is. Vicces volt, hogy az "embercsempészetet" szinte tökélyre fejlesztettük, de amíg nem buktunk le, nem volt okunk izgulni. Azonban ennek volt egy hátulütője is, -mégpedig, hogy ébresztő előtt vissza kellett menniük a helyükre, s a korán kelés egyáltalán nem volt kellemes. Főleg nem nekem.

Mint mindig eddigi alkalommal, most is reggeli rosszullétem után, a fürdőben próbáltam rendbe szedni magam. A terhességbe belegondolva, addig, amíg nem órán kell kirohannom, -mert a gyerek úgy dönt, hogy meghánytat, - tulajdonképpen nem zavart semmi. Igaz az elején voltunk még, hiszen maximum csak egy hónapos lehetett, de nem voltam kívánós, nem ettem össze-vissza mindenféle hülyeséget, a hasam még teljesen lapos volt, s különösebben nem voltam fáradékonyabb sem. Inkább a viselkedésem volt kicsit más, hiszen az alfa hiányát nehezen viseltem, s a jól ismert hangulatingadozások is felütöttek, -nem is kicsit. Bújós voltam, néha nagyon el voltam varázsolódva, teljesen másik világban, ahogy vattacukor felhőkön ugrándozok, s egy tündér vagyok, s úgy belelkesültem, hogy szabályosan csak a jót láttam az egészben, aztán jött a katt. Egyik pillanatról a másikra akkora mély depresszióba estem, s a rettegés újra elfogott, s többször is megfordult a fejemben, hogy rossz döntés volt.