The Stamp Collector - TaeKook~Omegaverse [Befejezett]

17. fejezet

Egy összetört szerelmes szív! Mily gyakran hasonlít a szőlőhöz, mely összezúzva a legédesebb italt nyújtja. Természetesen a szerelem nem lehet beteljesülés, se megváltás: annak a játékosnak a részére, aki veszít, nem más, mint újabb elveszteni való. A szerelem okozta sebek sokkal nehezebben gyógyulnak, mint a testi sérülések. Megéri a szívfájdalom azt a pár percnyi boldogságot, amiben részesülünk. És az összetört szív darabkái összeilleszthetők. Marad ugyan néhány heg meg vágás, és égő fájdalomként vissza-visszatérnek a múlt emlékei, de mi ez a fájdalom valójában? Emlékeztető arra, hogy még élünk. Olyan, mint az újjászületés. 

Úgy menekültem előled, mint a csigák. Nekem sem jött össze.

Kevésbé éreztem magam szomorúnak, vagy csalódottnak. Sokkal inkább voltam üres, teljesen semleges. Éreztem, hogy ha testemet egyetlen egy szín kéne, hogy jellemezze, biztosan a szürke lett volna. De nem a hideg szürke, akár az ezüst, mely ékszerként csillog. A koszos, a saras, az a fajta szürke, koromszín amire ránézel, és a hatalmas semmi jut az eszedbe. A beton, az aszfalt, a por, s poratkák, penész. Sivár, derűtlen, akár a borongós ég. 

Keserű szájízzel fordultam értetlenül felé. Minek akar véget vetni? Mit csinál? Mit mond? Teljesen megrémít, teljesen letaglóz, s képes lennék teljesen össze is roppanni, de nem. Ezúttal nem. 

-Nem értelek. -suttogtam, s teljes testtel szembe fordultam vele. Halkan sóhajtott egyet, majd megfogta derekam két oldalán lógó kezeimet, s simogatni kezdte az átfagyott bőrfelületet. Hidegek voltak kezei, nagyon hidegek akár a tekintete, s nem tudtam, ezt nekem szánta, vagy csak ilyet tudott arca jelenleg közvetíteni.

-Taehyung, én nekem ez teljesen új. Te vagy az első ember akibe igazán beleszerettem. Sosem éreztem ilyet, sosem gondoltam, hogy fogok bárkit is jobban szeretni, mint magamat vagy a nővéremet. Egyszerűen leírhatatlan nekem ez az érzés, olyan erős, és ez elgyengít magammal szemben is. Ez nem testvéri szeretet, vagy nem azért érzek így mert barát vagy, vagy mert családtag. Szeretem a napsütést, és szeretem a fekete teát, szeretem a fekete színt is, és szeretem a tetoválásokat is, de ennyire nem. Annyira elenyésző az a sok dolog mely idáig foglalkoztatott, már nem is érdekel semmi, csak te. Te egyedül, mindenek felett és mindenek előtt. -hüvelykujjaival simogatta kézfejem. Élesen szívta be a levegőt s szemeimbe nézett, sajátjaival. Lélektükrei vörösen lángoltak, de nem éles vörösen akár a tűz, sokkal mélyebben, Bordón, akár a jó bor. Az édes alkoholos ital, mely keserűséggel okoz oly jó mámort az emberi érzékeknek. -Nem voltam képes tisztán gondolkodni, mikor megláttam mit csinált veled az az állat, nem tudtam vissza fogni magam, csak az lebegett a szemem elől, hogy széttépem, nem kegyelmezek, mert bántotta, sértette azt ami engem illet, és ezzel sértett engem is. Éreztem mennyire féltél, és amikor hívtál tudtam, hogy nincs mese mennem kell. Nem akartalak megütni, és már mélységesen bánom, hogy megtettem. Nem direkt volt, kérlek fogadd ezt el, és büntethetsz úgy, ahogy csak akarsz mert rettenetesen nyomasztott az elmúlt egy napban, nem is tudtam másra gondolni, csak arra, hogy lehettem annyira erőszakos, hogy nem figyeltem az érintésedre se. Megbolondulok ha rólad van szó, és nem tudom, mikor éreztem ilyet, nem tudom mikor lett ez ennyire erős bennem irántad, de hidd el sosem tenném ezt veled, amit akkor tettem Juwonnal. -közelebb jött, s homlokát enyémnek döntötte, éreztem, hogy farkasa behódolt, éreztem, hogy mennyire ver a szíve, hogy mennyire fel van erősödve illata az érzelmei miatt, és annyira megnyugtatott, hogy ilyeneket mondott, annyira megértettem, és egy percig se tudtam volna kételkedni benne. Őszinte volt, és a megbánást is észleltem. Nem voltam ostoba az ilyen dolgokhoz.