The Stamp Collector - TaeKook~Omegaverse [Befejezett]

8. fejezet

Félelem és szerelem elválaszthatatlan volt. Ha az ember egyszer megengedte, hogy szeressék, sebezhetővé válik, és a sebezhetőség félelemhez vezet. Én nem merem elmondani, amit érzek. Félek súlyától, erejétől, és félek attól is, hogy az, akinek szánnám, akivel szívesen megosztanám, megrémülne tőle, attól pedig én rémülök meg.

-Még neked áll feljebb? Itt sírsz? -jött hozzám teljesen közel. Arcomba hajolt  és teljesen az aurámba férkőzött. Megrémisztett, frusztrált. Két tenyerét megtámasztotta fejem mellett, úgy nézett vörös szemeivel, hol ajkamat vizslatta, hol saját íriszeimbe tekintett. Ijesztő volt. Megfordult a fejemben, hogy esetleg leüvöltöm a fejét, kikelve magamból, hogy még is mi ez a hangnem, miért nem hallgat végig. -Most bezzeg nem beszélsz mi? Te hoztad magadra ezt a szart, örülj neki, hogy megmentettelek, mielőtt az az idióta megjelölt volna. Aztán lenne okod itt bőgicsélni. Megmondtam, hogy fogd vissza magadat az én közelemben is, nem, hogy mások közelében. Legyen tartásod tüzes omega. -vigyorgott gonoszan, folyamatosan erősen artikulálva, s szinte fröcskölte a mocskos és bántó szavakat képembe. Nem hagyhattam ezt így tovább, még akkor is ha rettegtem a következményektől. 

-Én nem csináltam se-semmit. Komolyan Jungkook. -szipogtam, s könnycsatornáim teljesen megteltek újra. Nem akartam se hisztizni, se gyerekeskedni, hiszen szánalmas lett volna, -így is teljesen megsemmisülve éreztem magamat, nem kellett még a fölösleges rinyálás. -Hagy magyarázzam meg kérlek, esküszöm, hogy-hogy semmit nem csináltam. -mondtam halkan, vacogva az idegességtől. Olyan gyomorgörcs szorította emésztőszervem, hogy azt hittem epét fogok hányni. Láttam, hogy Jeon nem igazán akar nekem szót adni, de vagy így vagy úgy el fogom mondani neki, ha már tűröm a kételyeit, amik alaptalan vádak. 

Felsóhajtott, megforgatva fejét, tisztán látszott, hogy rettenetesen ideges, annyi indulat van benne, hogy fel tudna robbanni tőle, de türtőzteti magát- már amennyire. Kiropogtatta nyaka porcait, s idegesen odacsapta két kezét a mögöttünk elhelyezkedő falra. Rettenetesen megijedtem, s kezeimet azonnal magam elé emeltem, védve fejem ösztönösen, hátha rám emelne kezet. Nyilván titkon reméltem, hogy ilyet sose tenne, de tartottam is ugyanennyire, simán kinézhető belőle, hogy bántja a gyengébbet ha arról lenne szó. Összeszorított szemekkel vártam a további durva reagálásokat, ám mikor kinyitottam pislogóimat, s kételkedve, kérdőn tekintettem rá, csak megemelte balját s szemeim alatt csillogó sós könnyimet indulatosan szétmaszatolta járomcsontomon. Nem tudtam mire vélni, keze szinte égette bőrömet ott ahol hozzám ért. Minden kis sejtem remegett a törődésért, minden zsigerem ordította, -még kér, még kér ebből a gesztusból, de nem adhattam tudtára. Szívem így is majd kiszakadt bordáim fogságából.

-Nem foglak megütni, nem süllyedek le Juwon szintjére. Tudom, hogy tartasz tőlem, azt is tudom, hogy nem direkt csináltad, szóval nyisd ki a kis pofalesődet és dalolj gyorsan, mielőtt kijön belőlem az állat. -mondta mogorván, s hüvelykujjával folyamatosan államat s alsó ajkamat masszírozta, teljesen összezavarva engem.