The Stamp Collector - TaeKook~Omegaverse [Befejezett]

37. fejezet

Egy hónap telt el az első vizsgálat óta és már a másodikon is túl voltunk. Boldog voltam, hiszen az elmúlt időszak viszonylag zökkenőmentesre sikeredett. Nem kellett aggódnom magam miatt annyit, hiszen Jungkook lépten-nyomon követett, védett minket. Sokszor volt, hogy azon kapom magam, amint Jungkook ölel engem, tapogat, vagy csak szerelmesen tekintünk egymás szemébe, hogy nem tudnék már nélküle létezni.
Egyszerűen függtem, hogy velem legyen, hogy erezzem amit ő is érez, hogy megmondja mi bántja, és a legboldogabb azért voltam, mert mindez kölcsönös volt.

Leste minden kívánságom, és ugyan önző lettem volna ha ezt csúnyán használom ki, s esetleg ugráltatom- eszem agában nem volt hülyét csinálni belőle.

Mind a ketten a baba miatt voltunk ilyenek. Én azért, mert a hormonjaim megbolondulva sokszorozódtak meg szervezetemben, ő pedig tudta, hogy vére és génjei bennem vannak, tudat alatt kezelte úgy ezt az egészet, mintha kötelező lenne.

Tökéletesnek gondoltam ezt így. Tökéletesnek, s ugyan a tét egyre nagyobb volt- ha a külsőségeket nézzük- hiszen a rosszulléteim elmúltak, nagyon ritkán fordult elő, hogy émelyegtem kicsit evés után, de már nem hánytam minden reggeli ébredés után. Kezdtem ugyan néha kicsit az alfa agyára menni, mikor nem felelt meg valamilyen alvó pozíció, vagy nem tetszett az adott ruha színe, és hisztirohamot kapva borultam ki. Nem volt vészes, s mindig lelkiismeretfurdalással kertem bocsánatot az alfától- hiszen egyáltalán nem érdemelte ezt meg- de csak lerendezte annyival, hogy megérti, és esze agában nincs haragudnia rám.

Nem akartam ilyen butaságokkal is nyaggatni még, és egy olyan angyalnak gondoltam magam mellett, egy arkangyalnak aki minden erejével és törődésével engem óvott. Engem és a gyerekünket.

Jiminre vártam a mosdóban, miközben a pink hajú éppen tincseit igazgatta, s itt-ott korrigálta arcát. Nem mintha nagy szüksége lett volna bármiféle hiba kijavításra, így csak mosolyogva, karba tett kezekkel figyeltem, mikor felém fordult.

-Így jó lesz? - kérdezte, felém fordult, majd nagy mosollyal nézett szemeimbe.

-Jimin, mindig jól nézel ki. -mondtam, majd én is a tükör elé álltam s úgy néztem tovább kettőnket.

-Tudom, de jobb biztosra menni. -nevetett, majd behajtotta a mellettünk lévő mosdóajtót, s körbetekintve a fehér, csempés helyiségben -amit nem értettem mert egyedül voltunk- felhúzta pulcsimat, mire kitágult szemekkel figyeltem.

-Mit művelsz Chim? -hitetlenkedtem, s kezeire fogtam. Minek húzogatja a ruhámat? Bárki bejöhetett volna, s akkor vagy nagyon kínos szituációba keveredünk, vagy esetleg lebukok.

-Jajj, ne ízélj már, csak megakarom nézni a hasadat. Olyan régen láttam. -mondta nyafogva, s közben apró szemeit kidüllesztette, ezzel egészen aranyos hatást elérve, s vaskos ajkait lebiggysztette. -Na Taehyungie, légyszíves!