The Stamp Collector - TaeKook~Omegaverse [Befejezett]

20. fejezet

Ismerős az érzés, amikor egy kínos szituáció annyira kínos, hogy már bele se akarod látni magad. Nemhogy megélni, vagy emlékezni rá. Annyira kínos, annyira égeti a belsődet, hogy az már fáj, és ugyan nem az egész környezetre kínos, hanem egyedül rád. Rád vetül az egész, égeti a belsőd,  fáj tőle a fejed, meleged lesz, hideg verejték csap át az egész testeden, de nem tudsz ellene tenni. Nos igen körülbelül így éreztem magam, mikor beültem apám mögé az autóba.

-Na és sikerült megvenni az ajándékokat? Minden okés volt a kártyával Taehyung?  -kérdezte, és közben folyamatosan az utat figyelte, míg én csak zavarban a mellette anyósülésen elhelyezkedő fekete akta táskáját figyeltem. Most válaszoljak neki, hogy mégis mit vettem abból a pénzből amit megkerestem nyáron? Ráadásul Jungkooknak? Karácsonyi ajándék gyanánt? Nevetséges lett volna, pont annyira nevetséges, hogy egyenesen sírva fakadjak és a világ színéről is eltűnjek. De mielőtt bármi kétségbeejtőt mondtam volna vagy gyanúsat Jimim hangosan felszólalt kicsit előre dőlve, hogy apám jobban értse.

-Igen, sikerült mindent megvenni és szuperek lettek Mr.Kim.

-Ennek örülök. Igazából boldog vagyok, hogy ilyen boldognak látlak titeket, csak kérlek vigyázzatok egymásra, meg azokra bajkeverőkre. -mondta apám nevetve, s szemüvegét feldúlta orrán, mikor megálltunk a pirosnál, majd csak felsóhajtott. -Mikor is érkezik be Jungkook vonatja? -kérdezte rám pillantva visszapillantóból.

-Azt írta, hogy 11:45-kor, de mondta hogy nem kell átmenni hanem, majd lesétál a gólya hídon, csak szálljak ki az autóból és álljak oda, hogy felismerjem. -igazítottam meg gyűrött kabátomat lábaimnál , s kicsit idegességembe térdemet kezdtem el piszkálni. -De lehet késhet a vonat, hiszen szakad a hó.

-Nem hiszem hogy az időjárás befolyásolná a szerelmedet. -mondta apa, mikor zöldre váltott a lámpa, s elindultunk. A meglepődöttségtől szinte nem is tudtam megszólalni, ám a mellettem ülő pink hajura pillantva -aki csak halkan kuncogott- realizálódott bennem hogy mit is mondott előbb apám. Most komolyan ilyen szavakkal illetett? Nem mintha zavart volna, egyáltalán nem zavart? Ennek következménye mégis az volt, hogy a pozitív csalódás akár a sült galamb úgy repült a számba.

-Ahj apa. Ne kezdd már te is. Otthon is megkaptam anyától, hogy hogy néznek ki, amikor végre felöltöztem normálisan és csak elmentem megvenni azokat az ajándékokat. Miért van az hogy mindenki mindig belém köt, ha valami olyasmit csinálok, ami nem vall rám? Ez nem rossz. -mondtam kicsit talán hangosabban a kelleténél és hisztérikusan neki döntöttem fejemet az ablaknak és a mellettünk elsuhanó épületeket és autókat kezdtem el nézni.

-Taehyung,  apukád csak örül hogy boldog vagy és hogy megismerheti Jungkookot. -mondta a jobb oldalamon ülő személy és mikor rápillantottam, meleg mosollyal megszorította jobb kezemet. -Minden rendben lesz!