The Stamp Collector - TaeKook~Omegaverse [Befejezett]

7. fejezet

Az az idő, amit megkaptam rohamosan telt. Szinte szaladt, úgy repült el a fejem felett, csak úgy suhant. Pedig más esetben még imádkoztam is, hogy ne legyen őrlően lassú, de most. Eléggé feszülten telt a hétvégém, szinte ki se mozdultam, csak az összezavaró önsajnálatban temetkeztem, bepótoltam minden múltheti lemaradásom, s imádkoztam, hogy kegyes legyen hozzám a sors, ha újra iskolába kerülök. 

Iskolatáskámmal hátamon baktattam a folyosón, fülemben megpihent kis fehér színű fülhallgatóimból, csak úgy üvöltött a Too Good at Goodbyes Sam Smith-től. Szerettem ezt a számot, mert ép eléggé lenyugtatott és fanatikus állapotba rakott egyszerre. Lomha léptekkel haladtam a megfelelő terem felé, ugyan sokat kellett még menned, s nem voltam késében sem, de nem bántam. A sétálás legalább kiszellőzteti a fejem kicsit, így nem is a liftet választottam, hanem a lépcsőzés mellett maradtam. A lépcsőfokokat szelve azon gondolkodtam, hogy fogok elé állni, mit fogok mondani, s ugyan azt is, hogy ezt ő  miként reagálja le. Nem tudom mire számíthattam, s ugyan meglepett, hogy teljesen tiszteletben tartotta a kérésemet, miszerint idő kell, de nem tudom, így mennyire éleződött ki rám, vagy a helyzetre. Féltem, főleg, hogy annyira komolyan vette, hogy még csak egy netes platformon se láttam, össz-vissz egyik este ugyan ott, ahol Hoseokkal és Yoongival szoktak füvezni. Beérve az osztályterembe, ledobtam magam a padomhoz, Jimin már ott ült, s keservesen, görnyedve próbálta megérteni a japán nyelvtan legnehezebb sajátosságait. Nem köszöntem neki, ő se nekem, nem vesztünk össze, szó se volt ilyesmiről, csak simán némák voltunk. Nem szorult magyarázatra egyikőnk se. Én mindent elmondtam neki, hogy az alfa mit csinált velem, és én erre mit mondtam neki. Ugyan voltak ellentéteink a saját véleményeinkkel kapcsolatban, de nem lett belőle viszály, s ennek örültem. Jimin azt is mondta, hogy teljesen megért, hogy félek, és bizonytalan vagyok, hiszen lehet az én helyzetemben ő is ilyen lenne, de azt is hozzá tette, hogy igen is, engednem kell az alfával szemben, hiszen az aki tartja magát, ő. Nem én, hanem ő, és emiatt ez következményeket von maga után, hogy miért így viselkedik. Hiszen, csak visszafogja magát amennyire csak tudja. 

-Jól vagy? -kérdte a mellettem ülő, mire felé pillantottam, majd kihúztam füleimből a fülhallgatót. 

-Igen. -mosolyogtam halványan, s zsebembe rejtettem a kis fehér kábelt. 

-Akkor jó. Ne haragudj, amiért szombat este kicsit indulatosabb voltam, csak szerintem nem csak rajta múlik ez az egész. Nyilván én még annyira se ismerem Jungkookot mint te, de ne varrj mindent a nyakába. -sóhajtotta összecsukva a vastag tankönyvet, s felém fordult teljes testével.-Megkaptad azt amit kértél tőle, szóval most rajtad a sor, hogy engedj. 

-Igen tudom. És beszélni fogok vele. -hajtottam le fejem,  halványan oldalra húzva ajkaimat. Igaza van Jiminnek, nekem is hagynom kéne, de nem biztos, hogy tudni fogom, mennyi az elég, és ezt ő mennyinek veszi. Elégnek, vagy kevésnek? -Csak nem tudom, hogy milyen lesz velem. Vagy, hogy mi az igazi célja.