„Csak feküdtünk összebújva, és míg én az ő tincseivel játszadoztam, ő nyugodtan szuszogott karjaimban. Úgy éreztem magam, mintha olyan valakit tartanék karjaim közt, akit mindenképpen meg kell védenem. Olyan valakit, akit szeretek, aki mindennél fon...
Ahogy Hobitól érkezett az üzenet, hogy Jimin elindult hozzá, a tornateremben elszabadult a káosz. Mindenki rohangálni kezdett, összeütköztek az emberek, rendezgették a süteményeket és ajándékokat, azon veszekedtek, hogy bújjunk el és ugorjunk elő vagy csak egyszerűen álljunk a sötétben és hasonlók. -Jó, figyeljetek! – kiáltottam el magam, amikor megelégeltem azt a konkrét poklot, ami keletkezett. Erre mindenki rám nézett, vagy tovább rendezgette a dolgokat, de csendben maradt. – Már háromnegyed tíz van, mostmár nem őrülhetünk meg. Jiminék hamarosan itt lesznek. Én azt mondom, húzzuk le az ablakokon a redőnyöket, és amikor Hobi ír, hogy indulnak, egyszerűen csak álljunk be a középső asztal köré és oltsuk le a lámpát. Senki ne szólaljon meg onnantól kezdve, és ahogy Jimin belép és feloltódik a lámpa, kezdjük el mind egyszerre a Boldog szülinapot (Saeng il chukka hamnida - í.m) című dalt. -Majd elkezdem én a dalt, hogy ne össze-vissza legyen. Annyit éneklek, hogy „Bol" (Saeng- - í.m) és utána mindenki beléphet – szólalt meg Jungkook, én pedig bólintottam.
Üzenetem érkezett, így izgatottan elővettem a telefonom.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
-Most indulnak, gyorsan, redőnyöket le, helyezkedjetek el középen, majd én leoltom a lámpát, ha mindenki készen van! – kiáltottam el magam, erre pedig újra elszabadult a pokol.
*Hoseok szemszöge*
Negyed tíz után öt perccel értem haza. Éppen akkor léptem be az ajtón, amikor üzenetem érkezett.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Eltettem a telefonom és felmentem a szobámba. Ahogy gondoltam, kevesebb, mint öt perc múlva már csengettek is. Leszaladtam az előszobába és azonnal ajtót nyitottam.
Jimin mosolyogva állt az ajtóban, és ahogy meglátott, közelebb hajolva hozzám, egy apró csókot hintett ajkaimra. -Minden rendben? – kérdeztem tőle mosolyogva. -Persze – mosolygott vissza rám, de szemeiben láttam, hogy nem őszinte a mosolya. Ezek szerint nem sejt semmit. Azt hiszi, nem emlékszünk a születésnapjára.
-Apa nincs itthon – mondtam, csak úgy mellékesen, miközben beengedtem Jimint és becsuktam mögötte az ajtót. – Nem tudom, hogy pontosan mikor jön, bevásárolni ment – hazudtam. Ezalatt a pár nap alatt rájöttem, hogy baromi jól tudok hazudni.
