Band /Hopemin/ /befejezett/

XXXV.

*Hoseok szemszöge*

A kellemesen hűvös őszi időben sétáltunk a házunk felé. Mivel nappal volt és a Butterfly híre egyre csak terjedt, nem fogtuk meg egymás kezét meg semmi hasonló. Meg kellett játszanunk, hogy csupán barátok vagyunk.
Ezt pedig nagyon is jól tettük, ugyanis nem olyan régóta sétáltunk, amikor egy 15 év körüli lány megtorpant velünk szemben a járdán. Mivel nem tudtunk tőle elmenni, mi is megtorpantunk és értetlenül néztünk rá.

-Nem ti vagytok azok a srácok, akiknek a videója az elmúlt napokban terjedt el az interneten? – kérdezte végül, mire mi összenézve elmosolyodtunk.
-De, mi is benne vagyunk abban a bandában – bólintottam, a lánynak pedig azonnal felcsillantak a szemei.
-Csinálhatok veletek egy képet? – kérdezte csillogó szemekkel.
-Persze, gyere csak! – nyújtottam kezem a telefonja felé, amit oda is adott nekem, majd beálltunk egy közös képre.

-Azta, el sem hiszem, hogy találkoztam veletek – nézett ránk, továbbra is csillogó szemekkel.
-Pedig nem is vagyunk nagy hírességek – nevetett fel Jimin zavartan, miközben egyik kezével beletúrt a hajába.
-Nagyon remélem, hogy hamarosan azok lesztek. Kérlek, ne csak ez az egy zenétek legyen, mert hihetetlen jók vagytok!
-Köszönjük – mosolyogtam.

-Igazán kedves lány volt – szólalt meg mellettem Jimin, mikor mind tovább indultunk.
-Ijesztő, hogy máris felismernek minket az utcán, pedig még nem is vagyunk híresek – néztem a lány után, teljesen más gondolatokkal, mint Jimin.

...

-Megjöttünk – kiáltottam el magam, mikor beléptünk a házba.
-A konyhában vagyok – kiabált vissza apám, mi pedig elindultunk a hang irányába. A konyhába belépve kellemes illat csapta meg az orrunkat. – Csokis kekszet készítek. Kóstoljátok meg! – mutatott egy tálra, ami már tele volt a süteményekkel.
Természetesen azonnal odaléptünk és vettünk belőle, hiszen melyik az a fiatal, aki nem ezt tenné.

-Hű – csillantak fel Jimin szemei, mikor beleharapott egy kekszbe. – Ez nagyon jó – nézett apámra.
-Nyugodtan felvihetitek magatokkal az egész tálat – mosolygott ránk boldogan apa. – Én annak örülök, ha elfogy.

Magamhoz vettem a kekszes tálat és leültem az asztalhoz. Jimin is hasonlóan tett.
Úgy éreztem, mostanában keveset vagyok apámmal, így eszem ágában sem volt elvonulni Jiminnel a szobámba, főleg, hogy azokban a napokban elég sok időt tölthettem vele kettesben.

-Apa~ – nyafogtam. – Ha befejezted a sütést, nézünk valami filmet? – Apám értetlenül nézett rám.
-Filmet akarsz nézni velem? Beteg vagy? - kérdezte apa tettetett értetlenséggel, mire Jimin kissé felnevetett.
-Úgy érzem, hogy mostanában keveset vagyok veled – biggyesztettem le alsó ajkam.
-Dehát ez teljesen normális. Lassan 19 éves vagy, persze hogy szép lassan eltávolodunk egymástól – mosolygott rám, abbahagyva egy kis időre a kekszek formázását.
-Én nem akarok luxus dormba költözni – nyafogtam gyerekesen.
-Szerintem ezt még te sem gondoltad komolyan – nevetett fel apám.
-Jó, igaz. De nem akarok elköltözni nélküled - helyesbítettem.
-Hidd el, annyira el leszel foglalva és olyan hirtelen fog elkezdődni most az életed, hogy nem fog érdekelni, hol élsz és kivel vagy – mondta mosolyogva, mire én csak sóhajtottam.
-Nem baj, szeretném kihasználni még ezt az időt, amíg itthon lakom veled – mosolyogtam rá szomorúan.
-Hát rendben – sóhajtott és folytatta a sütést.
-Segíthetek? – kérdeztem.
-Mi van veled? – nevetett fel hitetlenül apa.
-Fogalmam sincs. Most ilyen kedvem van – nevettem én is, és mellé álltam.

-Szerintem eleget voltál te ma már konyhában – nevetett apa továbbra is, a bekötött kezemre nézve.
-Rosszul öntöttem az olajat – vontam meg a vállam. – De legalább nem gyújtottuk ki a konyhát.
-Esküszöm, úgy mozogtál abban a konyhában, mintha otthon lennél a témában – szólalt meg Jimin is, majd beleharapott egy újabb kekszbe.
-Én szakácsnak születtem – vigyorodtam el.
-Azért arra kíváncsi lennék, hogy hogy sikerült tojást törni – jegyezte meg apa.
-Én egyet sem ejtettem le – húztam fel az orrom büszkén.
-Már nem azért, de egy öt éves is képes úgy megfogni egy tojást, hogy nem ejti el - nevetett apa.
-Akkor én négy éves vagyok – vigyorodott el Jimin.
-Hány tojást ejtettél el? – nézett rá elhűlve apa, mire Jimin feltartotta két ujját.
-A zacskó lisztet ne hagyjuk ki – vigyorodtam el én is.
-Azt ne mondjátok, hogy elejtettetek egy zacskó lisztet – akadt ki apa és elkerekedett szemekkel nézett ránk.
-Jimin volt – mutattam az említettre, aki még mindig vigyorogva intett apának, jelezve, hogy igen, ő volt az a zseniális teremtmény, aki nem tudott jól megfogni egy zacskó lisztet és két tojást. Lerítt az arcáról, hogy büszke magára.

Apa a fejét csóválva fordult inkább vissza a konyhapult felé, ahol a süteményeket készítette.
-Egyébként... - kezdte, ránk sem nézve, folyamatosan a süteményekre koncentrálva. Halvány mosolyt vettem észre szája sarkában, ennek ellenére beleittam a baracklébe... Kár volt... - szép a nyakad, Jimin. – A megállapítása végett félrenyeltem a baracklevet és köhögni kezdtem. Azt hiszem, mostmár a baracklevet sem kedvelem annyira...
-Miért mindig akkor kell ilyeneket mondanod, amikor iszok? – néztem apára a köhögéstől könnyes szemekkel.
-Miért időzíted mindig rosszul az ivást? – vonta meg a vállát gonosz mosollyal az arcán. A szemeimet forgatva ültem inkább vissza az asztalhoz, hogy egyek még a kekszből.

– Hogy fogod elrejteni a többiek elől? – folytatta a szívásfolt témát apa.
-Van három garbóm. Majd azokat veszem fel a suliba – vonta meg a vállát Jimin, majd oldalról átölelve engem, hozzám bújt. Kezdte ő is megszokni a témát, már kevésbé volt szégyenlős azzal kapcsolatban, hogy ilyenekről beszélünk.
-Ez nem fog elmúlni 3 nap alatt – nézett apró mosollyal a szája sarkában Jimin felé apa.
-Nekem is van garbóm, majd kölcsönadom – vontam meg a vállam. – Meg annyira nem sötét a folt, le lehet kenni alapozóval. – Nagyon fura volt apával erről beszélni. Teljesen normálisan, mindenféle feszültség nélkül beszélgettünk, mégis furcsa volt. Apa annyira könnyen fogadta, hogy lefeküdtem Jiminnel, hogy az egyszerűen hihetetlen. Mintha csak egy barátommal beszélnénk erről, akit nem igazán érdekel, hogy mit teszek a magánéletemben. Azt hiszem, apa szemében már tényleg felnőttem.

-De egyébként... - kezdtem, apára nézve – téged egyáltalán nem zavar ez a... téma?
-Miért zavarna? – vonta meg a vállát. Szemei őszintén mosolyogtak. – Azt hittem, már 16-17 éves korodban túl leszel az elsőn.
-Ne magadból indulj ki – vigyorodtam el.

Betette az utolsó tepsi kekszet a sütőbe, így végre ő is leülhetett és megkóstolhatta, hogy mit sütött, amíg a kekszek sültek.
-Tényleg egész jól sikerültek most – bólintott, mikor megkóstolta, amit sütött.
-Most? Mindig jól sikerül minden, amit csinálsz – mondtam neki.

-Amúgy arra kíváncsi leszek, hogy a dormban mégis ki fog kaját csinálni. Nem élhetünk palacsintán – nézett rám Jimin.
-Jin tud főzni – vontam meg a vállam. – Majd ő lesz a háziasszony. – Erre a mondatomra Jimin elnevette magát. Annyira édes, amikor nevet.

Az asztalra kitett telefonom rezegni kezdett, mire én felkaptam azt.
-Suga? Mit... jaj, ne... Videóhívást kér. Én esküszöm megölöm Namjoont – morogtam, majd fogadtam a hívást. Jimin már előre visszafojtott nevetéssel figyelt.

Suga pimasz vigyorral az arcán jelent meg a képernyőn.
-Várj, szerintem jobb, ha nem itt vagyok, amikor megszólalsz – forgattam a szemeimet és felálltam, majd elindultam a szobám felé. Jimin követett engem, mikor pedig felértünk az emeletre, becsuktuk magunk mögött az ajtót.

-Kezdheted – bólintottam Sugának beletörődő arccal.
-Namjoon hívott tegnap este... - kezdte.
-Ki gondolta volna... - forgattam a szemeim, mire a mellettem álló felnevetett.
-Azt mondta, elég fáradtnak tűntetek, meg hogy most „szülőmentes hétvégét" tartotok – rajzolt idézőjeleket a levegőbe Yoongi. – Ezért csak most hívtalak, nem akartam belezavarni az éjszakátokba – vigyorodott el, én pedig ismét csak a szemeimet forgattam. – Mutasd! – mutatott a képernyőn Jimin felé, mire a fiú elfordította a nyakát. – Menő – vigyorgott Suga.
-Oké, rendben, kitárgyaltuk a témát – tettem fel a kezeim védekezőn.
-Jó, jó, befejeztem – tette fel a kezét Yoongi is. – További szép hétvégét! – kacsintott, majd megszakította a hívást.

-Most komolyan felhívott azért, hogy megnézze a nyakam? – pillantott rám Jimin fáradtan.
-Úgy néz ki - nevettem fel kissé.

Most nagyon BL-es kedvemben vagyok egész nap, szóval csak úgy dobálom nektek a részeket 😂
Még szerintem ma hozok egyet, és mostmár Megmentőt is kéne publikálnom, csak aish, nincs kedvem, amíg nincs teljesen kész 😂 Már arra is gondoltam, hogy törlöm egy rövid időre, amíg be nem fejezem az egészet, majd újra publikálom, de nincs szívem leszedni, pedig a Banddel is ezt csináltam 😂

2020.09.26. 23:23