Band /Hopemin/ /befejezett/

XLV.

*Jimin szemszöge*

-Olyan furák a srácok – mondtam földre szegezett tekintettel Yoonginak, aki mellettem sétált, hogy hazakísérjen. – Hobi is: mindig együtt jövünk haza, de ma Namjoonnal ment. Most meddig tartott volna hazajönni velem, hogy lehessünk egy kicsit kettesben? – háborogtam halkan, miközben éreztem, hogy könnyek kezdik el marni a szemem.
-Figyelj, Jimin! – szólalt meg a mellettem sétáló. – Hobi szeret téged, ez nem is kérdés. Oka volt rá, hogy nem kísért haza, ebben biztos vagyok. Ne akard, hogy mindig veled legyen, mert Hobinak olyan a személyisége, hogy ezzel nagyon fel lehet őt mérgelni. Hagyd, hogy néha a barátaival legyen! - mondta, és sajnos igaza volt.
-És miért nem mondta el, hogy miért kell Namjoonnal mennie?
-Jimin, remélem nem gondolsz arra, hogy... - kezdte kissé fenyegető hangon Yoongs.
-Oké, igazad van – sóhajtottam. - Csak nem teljesen értem most őt és félek, hogy rossz fát tettem a tűzre valamivel és haragszik.
-Gondolj csak arra, hogy ha valami baja lenne veled, nem hívott volna át hozzájuk holnapra. Meg egyébként is: csináltál valami olyat, ami miatt haragudhatna rád? – nézett rám az idősebb, miközben én még mindig fejemet lehajtva kullogtam mellette.
-Nem tudok róla – mondtam halkan.
-Na, látod! Nincs semmi gond – mosolyodott el és megállt, mert a házunkhoz értünk. – Na, gyere ide! – tárta ki mosolyogva karjait, én pedig odaléptem hozzá és átöleltem. – Ezt becsüld meg jól, nem gyakran fogsz tőlem ilyet kapni. Most is csak azért kapod, mert szomorú vagy, én pedig kedves vagyok és nem szeretnélek szomorúnak látni. – Ezen felnevettem, majd elhúzódtam az idősebbtől.
-Kösz', Yoongi! Mostmár jobban vagyok – mosolyogtam rá őszintén. Tényleg hálás voltam a fiúnak, sokat segített.

-Megjöttem – kiáltottam el magam, amikor beléptem a házba. Anya azonnal elő is jött a konyhából.
-Ki volt az a srác? – nézett rám összeráncolt szemöldökkel.
-Anya – hunytam le a szemem, jelezve, hogy fáraszt a gyanakvásával. – Két dolog: Először is, ne leskelődj az ablakban, a szomszédok megint panaszt fognak tenni. Másodszor pedig: ő Yoongi, az egyik osztálytársam és a banda tagja. Hobi nem ért rá, én pedig rosszkedvű voltam, szóval hazakísért. – Anya továbbá is gyanakodva méregetett, így inkább tereltem a témát. – Holnap reggel átmegyek Hobiékhoz, este jövök.
-Legalább a születésnapodon itthon maradhatnál – húzta el a száját.
-Áthívott, annak ellenére, hogy mondtam, haza kell jönnöm este. Ez nem lehet véletlen... Legalábbis remélem – mondtam, de ezzel igazából csak magamat nyugtattam.
-Említetted neki bármikor is, hogy mikor van a születésnapod? – nézett rám anya kérdőn. Nem kérdés, eléggé jól ismer. Tudja, hogy nem szeretem a születésnapomat emlegetni másoknak.
-Mikor megismertem. Vagyis, mikor először aludtam náluk.
-Akkor van rá esély, hogy szervez valamit náluk – bólintott anya, majd néhány másodpercig nézett rám és sóhajtott egyet. – Menj át holnap, csak gyere haza este hétre!
-Rendben. Köszi anya – mosolyogtam rá halványan, ő pedig viszonozta a mosolyom.

*Mrs. Park szemszöge*

Még szerdán küldött nekem egy üzenetet Jimin barátja, hogy szombatra szervez egy születésnapi bulit Jiminnek az iskolában és ne mondjak neki semmit, sőt, ne is célozzak rá. Mondanom sem kell, nem volt egyszerű, mikor Jimint nem Hoseok kísérte haza, és Jimin elmondta, barátja nem ért rá. Persze tudtam, hogy a születésnapját szervezik a barátai, de nem mondhattam neki semmit.

Előre kiterveltem az egészet és elhitettem vele, másnap este muszáj hazajönnie, ugyanis jönnek a rokonai felköszönteni őt. Reméltem, hogy annak ellenére, hogy tettetem, kicsit rosszul esik, hogy a születésnapján nem lesz itthon, még elmegy a barátjához reggel, különben fogalmam sem volt, hogyan oldanánk meg a születésnapját.
Bár láttam arcán, hogy átgondolta a dolgokat, és maga sem hiszi el, amit mond (vagyis hogy a barátja talán fel szeretné köszönteni őt), nem mondta le a reggeli találkozását vele.