not shy, not me | kth

3

Lotti

Az, hogy zavarba jöttem nem fejezi ki, ami éreztem, ahogy a mély hang tulajdonosa a csuklóm köré fonta ujjait és lassan szembe fordított magával. A levegő egy pillanatra a tüdőmbe szorult és az agyam gondolkodásért felelős része feladta a szolgálatot.

Konkrétan sokkos állapotba kerültem, amikor szemeim végre felfedeztek egy magas, hullámos barna hajú férfit felém tornyosulni, akinek az arca láttán nem mondtam volna meg, hogy ilyen mély, férfias hangot birtokol. Bőrének minden pontja tökéletes volt, állkapcsán papírt lehetett volna vágni és komolyan ki mertem volna jelenteni, hogy nála helyesebb pasival még életemben nem találkoztam.

- Én... öhm... izé... fhu – próbáltam összeszedni magam legalább, annyira, hogy ne nézzek ki úgy, mint egy zavart liba. – Eltévedtem? – nyögtem ki nagy nehezen, pocsék akcentussal és feltehetőleg még, annál is rosszabb nyelvtannal, hiszen a fiú erre felkuncogott. Lassan megrázta a haját, amitől a folyosói lámpák úgy világították meg a szemeit, mintha, azok csillogtak volna a fényben. Keze továbbra is az enyémet fogta közre, ami érthetetlen módon nem zavart engem...

- A városban vagy az épületeben? – vonta fel lassan a szemöldökét, közben téve egy lépést felé, így hátam a falapnak ütközött és visszaszorult a levegő a mellkasomba. – Csak nem kerestél valakit?

- Igazából... - haraptam az alsó ajkamba és elkaptam róla a tekintetem, mert túlságosan zavarba ejtő volt, ahogy arcomat fürkészte. Mintha fel akart volna helyben falni, vagy én komolyan nem tudom. – valamit keresek...

- Valamit? – lepődött meg egy pillanat alatt, amit nem tudtam ugyan hova tenni, de bólintottam egyet. – És mit keresel, baba? A merch shoppunk pár szinttel lejjebb van...

- Én... - nagy levegőt vettem, felemeltem a fejemet és mélyen a szemébe nézve mondtam ki, amit kellett. – Egy sminkecsetkészletért jöttem. A legjobb barátnőm, Sohyun sminkasszisztens hívott fel, hogy vigyem el neki a fotózásra, de nem találom a szobát vagy mit, ahol lennie kellene...

A férfi összehúzta a szemöldökét és lassan kiengedte kezemet az övé közül. Barna nadrágja zsebébe süllyesztette testrészeit és kissé hátrébb húzódva mért újra végig engem tetőtől-talpig. Nem értettem mi a rákért fürkész engem ennyire, vagy, hogy mi olyan érdekes rajtam, de kezdtem kifutni az időből és nem akartam, hogy Sohyun munkája miattam érjen véget...

- Szóval nem Army vagy? – tette fel a kérdést, amitől felhorkantottam és megráztam a fejemet. – Akkor te nem is tudod, ki vagyok?

- Egy perverz zaklató, aki jelenleg feltart engem? – kérdeztem vissza, mert bár valóban nagyon dögös pasi volt, azért gyakorlatilag mégis rám moccant és nem engedett utamra.

Arra viszont nem számítottam, hogy elneveti magát. Valami vicceset mondtam volna? Mert nem hiszem...

- Oké, máris kedvellek. – biccentett, majd jelezte a fejével, hogy kövessem az emelet másik irányába. – Szóval Sohyun barátnője vagy?

- Igen. – válaszoltam illedelmesen és örültem, hogy valaki végre segít nekem, még ha az előbb kínos helyzetbe is hozott.

- És a nevedet is elárulod? – fordult felém a válla fölött, közben megállva egy ajtó előtt. Szaporán pislogva néztem fel a tőlem jóval magasabb srácra, aki hátával most neki támaszkodott az ajtónak és nagyon úgy tűnt, hogy, addig nem is enged be, amíg e csöppnyi információt el nem mondom neki.

- Fontos ez? – nyúltam volna a kilincsért, amikor újból megragadta a kezemet és nem engedte, hogy elérjem a célomat. Kiengedtem egy adag levegőt a számon, majd gúnyosan vigyorgó képére néztem. – Nem vagy túl lovagias, ugye tudod?

- Nem is a lovagod szeretnék lenni. – vonta meg lazán a vállát. – Az túl közhelyes. És unalmas. Ki szeret unalmasan élni?

- Akkor mégis ki akarsz lenni? A sárkány, aki védelmezi a hercegnőt? – nem tudom honnan jött elő a hülye beszélőkém, de legszívesebben leütöttem volna magamat érte. Sohyun meg fog ölni...

A fiú lassan közelebb hajolt hozzám, egészen bele az aurámba, amitől mérhetetlenül zavarba jöttem és bár nem mutattam jeleit, éreztem, hogy a kezem megremeg.

- Én a rosszfiú vagyok, aki mindig megnyeri magának a legártatlanabb lányokat. – nyalt végig lassan alsó ajkain, közben tekintetét az én számra vezetve.

Éreztem, hogy a pulzusom a legkevésbé sem helyesen működik és fogalmam sem volt róla, hogy ez most jó-e nekem... Alig öt perce ismertem ezt a férfit, de máris tett velem valamit, amire eddigi életem során nem volt még példa. Ki ő és mit akar tőlem?

- Akkor rossz emberre vetettél szemet, Rosszfiú-ssi. – mondtam ki kellő határozottsággal a hangomban. – Mert én nem vagyok ártatlan lány.

Azzal kihasználva a döbbenetét, a kilincsért nyúltam és ellépve mellette benyitottam a helyiségbe. Ahogyan Sohyun mondta ott volt az asztal, rajta a telefonjával és a számomra elképesztően nagy sminkestáskával. Mindent a táskámba süllyesztettem és, amikor elindultam az ajtó felé, meglepetten vettem észre, hogy a férfi még mindig ott van.

- Remélem tisztában vagy vele, hogy itt taxit fogni egyenlő a lehetetlennel. El fogsz késni a fotózásról. – jegyezte meg, miközben elsétáltam mellette ki a folyosóra.

- Basszus. – haraptam az ajkamba, mert erre nem is gondoltam. – Akkor...

- Gyere velem. – mondta ki, engem félbe szakítva. Zavartan pislogtam rá és nevetve megingattam a fejem.

- Oké, nézd. Lehet, hogy külföldi vagyok, te meg jól nézel ki, meg ilyenek, de. – tettem fel az ujjamat ezzel időt kérve, ő pedig a mosolyát vissza folytva várta a befejezést. – Nem szeretnék tőled semmit, nem az a fajta lány vagyok, aki adja magát vagy tudom is én. Szóval én fogok egy taxit és megköszönöm a segítséged...

- Na, ilyen szépen se kosaraztak még, szóval én köszönöm. – kacagott fel a srác, én pedig színpadiasan pukedliztem egyet neki. – Viszont nem felszedni szerettelek volna, hanem felajánlani, hogy gyere velem a fotózásra. Én is odatartok és a sofőröm lent vár a parkolóházban. De ha nem szeretnél én azt is megértem... Végtére is te nem olyan lány vagy, ahogyan mondtad.

Az arcomat azonnal ellepte a vörösség, ahogy rádöbbentem, feleslegesen toltam le neki egy ilyen szar dumát, miközben ő csak segíteni akart nekem. Gratulálok, Hámori Lotti! Ma is nagyot alakítottál. Jár a keksz.

- Oké. – fújtattam elrejtve, hogy mennyire kínosan érzem magam. – Menjünk.

Azzal elindultam volna a lift irányába, ha ő nem kapott volna a karom után, ismertségünk alatt harmadjára és rántott volna vissza magához. Meglepetésemre majdnem, hogy a mellkasára érkeztem, és ha felfelé néztem, túlságosan közel voltam hozzá, ami nem kellett volna, de tetszett.

- Előbb szeretném tudni a nevedet. – éreztem, hogy a mellkasa legalább olyan gyorsan emelkedik és süllyed, mint az enyém, így kicsit örültem, hogy a heves érzelmek nem csak engem ragadtattak el, hanem őt is.

- Lo-lotti vagyok. – mondtam ki kissé nehézkesen és mivel nem tudtam tartani az egyensúlyomat, muszáj volt egyik kezemmel megkapaszkodni a vállában.

- Örvendek a találkozásnak, Lotti. – mosolyodott el, ezzel leleplezve, hogy a babaarca valóban egy édes fiút rejt magában, bugyi nedvesítően mély hanggal keretezve. – Taehyung vagyok.