not shy, not me | kth

4

Lotti

Úgy húzom magam össze a fekete terepjáró hátsó ülésén, mintha csak rettegnék valamiféle bacilustól. Ideges vagyok, hiába nem egy fekete öltönyös csávó ül a vezetői székben, ahogyan én, arra számítottam. Egy laza farmer, kockás inges harmincév körüli férfi vezet, aki valami fura mosolyt dobott felém, amikor beszálltam Taehyung mellé a hátsó ülésre.

Lassan az oldalamra sandítottam, ahol a „megmentőm" ült és hatalmas lapátkezeivel éppen valami közösségi oldalt lapozgatott. Szabad kezével, amivel nem a telefont szorongatta az ablaknak támaszkodott és hüvelykujjával alsó ajkát morzsolgatta, ami egy olyan akaratlan szexi tevékenység volt, hogy még az én levegőm is bent akadt a tüdőmben.

Ismerős volt nekem valahonnan, de nem igazán jutott eszembe, hogy honnan. Vajon valami nagy fejes a BigHitnél, hiszen sofőrje van meg minden...

Annyira elmerültem a gondolkodásban, hogy észre sem vettem mennyire bámulom csak, amikor ő felém fordulva dobott felém egy pimasz vigyort.

- Mi az? Ennyire tetszem? – fűzött hozzá egy meglehetősen illetlen mondatot, amitől felhorkantottam és dacosan a másik irányba fordultam.

- Közölném, hogy egy piros popójú pávián szebb látvány, mint te. – jelentettem ki, mert bár nem mondtam igazat, nem igazán szerettem a férfiak egóját feltornázni. Nem kell, hogy tudják mekkora hatással vannak egyébként a lányokra. Még úgy sem, hogy ilyen hibátlan külsővel rendelkeznek.

- Megsérted az érzéseimet. – játszotta el, hogy mennyire meg van sértődve, majd a következő pillanatban egyik ujjával az oldalamba bökött, amitől akaratlanul is megugrottam.

- Mi a rákért bökdösöl? Azt hiszed, ez imponál a lányoknak? – kértem ki magamnak, ahogy a fájó pontra tettem a kezem.

- Szivi, én bármit csinálok, az imponál a lányoknak. Csak úgy mondom... - villantotta meg széles mosolyát, amitől egyáltalán nem férfias, inkább gyerekes arca lett. Ettől pedig kuncognom kellett. – Most is valami vicceset mondtam?

- Egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyen külsővel, ennyire mély hangod van és ilyeneket mondasz vele... - ingattam a fejemet, kitörölve egy a nevetéstől kicsorduló könnycseppet a szememből. – Nem tudom eldönteni, hogy szexi és férfias vagy inkább furán gyerekes vagy...

Arra azonban nem számítottam, hogy Taehyung megragadja a csuklómat és egy pillanat alatt olyan közel ránt magához, hogy a homlokunk újból összeért. Hüvelykujjat most lassan elkezdte végig húzni a csuklómon, míg másik kezével az állam alá fogott és óvatosan megemelte a fejemet, hogy egyvonalba kerüljenek a tekinteteink.

A szívem a kétszeresére gyorsult, a mellkasom pedig elemi erővel süllyedt és emelkedett, ahogy a férfi szemével felmérte arcom minden porcikáját. A hangulat és a vérmérséklet olyan könnyedén változott meg köztünk, hogy magam sem hittem el. Ki ő és hogyan tud így összezavarni alig egy órás ismerettség után?

- Tudok egy jó megoldást rá, hogy eloszlassam a kételyeidet. – susogta egészen az ajkaimra. Az egész testemet libabőr járta át meleg levegőjére, és muszáj volt lehunynom az ingerre a szemeimet egy pillanatra. Csakhogy mire kinyitottam pilláimat, ő már elhúzódott tőlem és elégedetten dőlt vissza a bőrülésre. – Még mindig gyerekes vagyok?

- Nem kedvellek. – ráztam meg a fejemet, majd én is visszaültem a helyemre és az út további részében nem fordultam újra felé. De ő sem kezdeményezett újabb kommunikációt.

Nagyjából húsz perccel később álltunk meg egy kissé elhagyatott stúdiószerűség előtt. Taehyung elköszönt a sofőrtől és mellém állva nézett fel a romokban álló épületre, amiről azt hittem bármelyik pillanatban összeomolhat.

- Impozáns, igaz? – fonta össze maga előtt a karjait, ahogy ő is felmérte a terepet. – A nagy, világhírű BTS egy ilyen helyen tart fotózást...

- Gondolom, bent be van minden rendezve, nem igaz? – vontam meg a vállamat, és nem törődve a fiúval megindultam befelé, hogy minél hamarabb mehessek haza és folytathassam a takarítást és még a méteráruba is tehessek egy kitérőt.

- Nem vennék rá mérget. – ért utol egy másodperc alatt a magas, nyurgalábú srác. – Mintha most valami rosszfiúsabb stílusban fotózkodnának. Úgy hallottam...

- Mekkora szakértő lehetsz... – forgattam a szememet, de, azért engedtem, hogy betolja a kétszárnyú fémlapokból álló ajtót és maga elé engedjen.

Valóban nem tévedett. A stúdió, vagy inkább raktárhelyiség bent is legalább, annyira gányul nézett ki, mint kívülről. Annyi különbséggel, hogy rengeteg asztal, lámpa és csomó modern kütyü volt felállítva benne, hogy ellensúlyozza a kopottságot.

- Kim Taehyung! – hasította keresztül egy mérges férfihang a kis épületet, mire összerezzenve pislogtam a mellett állóra. Azonban ő csak lazán elmosolyodott a felénk igyekvő alacsonyabb, köpcösebb férfira és a zsebeibe csúsztatva kezeit megpróbált a lehető legártatlanabbnak tűnni.

- Menedzser hyung, mizu? Látom, minden a helyén van... - mozgatta meg játékosan a vállát.

- Hol a francba voltál, te istenverte gyerek? Két órája hívogatlak! – a pasi homlokán olyan ijesztően dagadtak ki az erek, hogy hátráltam inkább néhány lépést, nehogy velem is neki álljon veszekedni.

- Visszamentem a székházba a töltőmért és a tabletemért. – mondta olyan lazán, hogy féltem elájulok. Hogy tud ilyen nyugodt maradni. – Aztán segítettem ennek a csinos lánynak, aki a sminkeseket segíti ki. – bökött állával felém, mire ledermedtem és sokkot kapva pislákoltam párat.

Az alacsony férfi felém fordította fejét, lassan végig mért, majd újra Taehyung irányéba fordult és egy lemondó sóhajt követően megrázta a fejét.

- A másik kettőről tudsz valamit? – kérdezett inkább mást én pedig lassan eliszkoltam onnan, hogy megkeressem Sohyunt és befejezzem a küldetésem.

Szerencsére nem kellett sokáig keresgélnem, egy köralakú asztalnál megpillantottam rövidre vágott, félig szőke-félig barna hajú barátnőmet, aki, amint megpillantott felpattant a műanyagszékről, amin ült és a karjaimba vetette magát.

- Én hősöm! – szorongatott olyan erősen, hogy nehezen vettem a levegőt, így kissé eltolva magamtól bújtam ki a csontropogtatásából. – Sikerült megtalálnod mindent?

- Aha, fogjuk rá. – biccentettem. Kihúztam a táskám cipzárját és a kezébe nyomtam a sminkescsomagot valamint a telefonját is. – Este beszélünk, oké? Most inkább megyek.

- Nem akarsz maradni és megnézni a fotózást? A többiek biztos megengednék most, hogy segítettél... - tette össze a két kezét, közben a melléhez szorítva csomagjait.

- Nem hiszem, hogy... - kezdtem volna szabadkozni, amikor egy túlságosan ismerős kar fonódott a vállamra és bár örültem volna, ha ezt elkerüljük, a tulajdonosa meg is szólalt.

- Szerintem is illő lenne maradnod, Lotti-ssi. – szakított félbe. Amíg én elhúzva a számat fújtattam, addig Sohyun szemei kikerekedtek és azt hiszem kissé sokkot is kapott, de nem olyasfajtát, amilyet én ma a Bighit épületében. – Majd én beszélek a menedzserrel, biztosan nem mond nekem nemet...

- Mert mégis ki a fene vagy te, hogy ennyire ellenállhatatlan vagy? – vágtam a kezem csípőre és féloldalasan felnéztem rá. Taehyung nyitotta a száját, hogy válaszoljon, azonban Sohyun megelőzte őt.

- Lotti-ya... - kezdte, én pedig figyelmemet neki szentelve fordultam felé. – Ő Kim Taehyung. A BTS tagja...