not shy, not me | kth

8

 Lotti

Mint egy kifacsart narancs, valahogy így éreztem magam, amikor kiléptem a varroda ajtaján, kezemben egy ruhazsákkal, amiben ott pihent a félig kész overállom. Az anyag, amit használtam hozzá közel tökéletes volt, így bár nem sikerült teljesen az elvárásaim szerint, elégedetten haladtam vele. Elfáradtam ugyan, de büszke voltam, hiszen még nagyjából két-három ilyen nap és kész a tökéletes munkám az órámra. Egy szó, mint száz: nem fogok bukni a tárgyból, ami több mint elég.

Összehúztam a kabátom cipzárját, amiközben elég idétlenül nézhettem ki, hiszen balkezemben ott volt a zsák és a táskám, így a jobb kezemmel kellett valahogy ezt a folyamatot kiügyeskednem. Arcomból kifújtam az oda nem illő hajszálakat, majd besimítottam a sapkám alá és végre elindultam ki az egyetem épületéből.

Őszintén másra sem vágytam, csak egy forró fürdőre, egy csésze teára és, hogy megnézzem a Produce48 ismétlését a tévében. Már csak egy tizenöt perces metróút és nagyjából félutcányi séta választott el a célomtól.

De persze miért is történt volna ez így, amikor az emberlányának olyan barátnője van, mint Lee Sohyun?

- Te meg, hogy kerülsz ide? – néztem barátnőmre megrökönyödve, aki a bejárati ajtó előtti lépcső előtt vígan integetett felém, hogy biztosan észre vegyem.

- Kicsit kedvesebb reakcióra számítottam, de sebaj. – legyintett, de azért széttárta a kezeit, hogy megöleljen, amint lebattyogtam a lépcsősoron. – Ugye nem vagy nagyon fáradt?

- De, az vagyok! – bólogattam határozottan, hiába tudtam, hogy ez nem fogja őt eltántorítani, attól, amit eltervezett. – Nincs kedvem se moziba menni, se korizni, se bulizni vagy inni!

- Na, az remek, mert nekem sincs. – karolta át a vállamat lazán, és együtt indultunk el... a parkoló felé. Összeráncolt szemöldökkel néztem elégedett vigyorára, és nem értettem, hogy miért nem az utcafront felé sétálunk, hogy metrózzunk hazáig, ha neki sincs kedve az előbb felsorolt programokhoz.

- H-hova megyünk? – dadogtam értetlenül, hiszen egyikünknek sem volt kocsija, neki még jogsija se, hogy valahová autóval menjünk.

- Legyen, meglepi! – tapsolt egyet, majd megálltunk egy fekete Jeep mellett, ami jóval távolabb állt a többi járműtől.

Egy tizedmásodperc alatt gyökerezett a földbe a lábam és cövekeltem le, mert láttam elég filmet, ahol ilyen kocsikban adtak el lányokat szexrabszolgának! Én pedig nem ezért jöttem Szöulig, hogy...

- Lotti, nyugi, nem az lesz, amire gondolsz. – nevette el magát Sohyun, aki szerintem az arcomból levágta, hogy mekkora összeesküvési elméletet gyártottam le a fejemben ennyi idő alatt. – A munkahelyemre megyünk, okés?

- Minek? – tártam szét a kezem és a mozdulattal majdnem kiejtettem a kezemből a ruhazsákot.

- Bízol bennem, kislány? – állt meg a hátsó ajtónál barátnőm. Bizonytalanul bólintottam, ő pedig kinyitotta a kocsit és jelezte, hogy szálljak be. Sóhajtva tettem, amit kért és feltűnően duzzogva vártam, hogy elinduljunk, habár komolyan elképzelésem sem volt mi a rákért kell nekem a BigHit épületébe mennem.

Oké, tény, hogy a múltkor bájosan elcsevegtem néhány BTS taggal, úgy, hogy nem is tudtam kik ők, de remélem ez nem probléma. Végtére ők is emberek, nem? Vagy emiatt akarnak velem valamit aláíratni? Mert láthattam valamit, amit nem kellett volna? Komolyan elképzelésem volt, hogy mire számítsak és, hogy egyáltalán Sohyun miért akar magával vinni.

Nagyjából húsz perccel később parkoltunk le az épület alagsori parkolójában, majd Sohyun mondta, hogy hagyjam a kocsiban a ruhászsákot, mert a sofőr, aki elhozott minket, majd elvileg haza is dob. Csodás.