You're So Golden (Harry Styles Fanfiction/+18 tartalom)

5. Izgalmamban

*Harry Szemszöge*

-Szia Anya, mizu? - vettem fel a telefont.

-Kicsim. Gin itt volt ma!

-Hol itt Anya. Mi van? -kérdeztem egyből vissza. A szívem a torkomban dobogott a nevének hallatára, én mégsem hittem a fülemnek.

-Én összefutottam vele pár napja egy kávézóban. Számot cseréltünk és ma meglátogatott.

-Ugye most nem csak viccelsz? -kérdeztem a legnagyobb mosolyommal, ami az arcomat ékesíthette!. - Mit mondott? Hogy van? Meggyógyult? A képei alapján nem tűnik betegnek. -hadartam.

-Jól van. 4 éve tünetmentes. -mondta Anya is vidáman.

-Én máris csomagolok. Haza megyek. Látnom kell. -váltottam komolyra.

-Ne siess édesem, ne támadd le. Holnap után átjön. Gemma is itt lesz. Kezdhetnéd egy telefonos beköszönéssel.

-Igen talán igazad van. Istenem el sem hiszem. -temette szabad kezembe az arcomat, ahogy ülésemből előre dőltem. -Milyen most? Mesélj kérlek. Mindent hallani akarok.

-Nos nagyon szép, szebb, mint a képeken és nagyon magas, mint egy modell. A haja nagyon szép. Emlékszel egy volt tanárotok, mondta, hogy a kemo miatt kihullott neki rengeteg, de most cseppet sem tűnik betegnek.

-Rólam volt szó? -érdeklődtem akaratosan.

-Szinte csak rólad. Mesélt magáról is, de leginkább felőled érdeklődött. -nevetett Anya. -A mai napig imád téged kisfiam. -anyám szavai levakarhatatlan mosolyt csaltak az arcomra. Oh, ha tudná én is mennyire, hogy bármit megtennék, hogy a karomban tarthassam és boldoggá tegyünk egymást.

Az Anyámmal való telefonbeszélgetés óta az instagramján levő képeit bújtam. Újra ismerkedtem a mára felnőtt nővel, akit napokon belül újra láthatok és, ha anyámnak igaza van és a sors is úgy akarja, akkor végre magaménak is tudhatok.

***

A mai nap nagyon zavarodottan telt. A próbán totál dekoncentrált voltam mióta végre 10 hosszú év után halhattam a hangját. A srácokkal el is napoltuk a dolgot, mert látták, hogy totálisan máshol járok és úgysem mennek velem semmire.

Szinte remegett a kezem mikor összepakoltam a bőröndömet. Hangos sóhaj hagyta el a számat, amikor a kis borítékot is elcsomagoltam, amiben egy Ginnek szóló repülőjegy volt. Ha egyetlen kívánságom lehetne, csak annyit kérnék, hogy jöjjön velem. Éljen velem és soha egy napot se kelljen úgy leélnem, hogy reggel nem az ő arcára ébredek.

***

A repülőúton annyi volt a szerencsém, hogy végigaludtam, viszont a Londonból Holmes Chapelig tartó úton végig tördeltem a kezem. Nem hittem el, hogy lehet ember ennyire ideges, pedig megéltem már életemben pár idegölő pillanatot.

A torkom a szívemben dobogott, amikor a bérelt autó a házunk elé parkolt. Sietve és roppant idegesen kaptam ki a bőröndöm a csomagtartóbél és kb tízszer ájultam el, mire megnyomtam a csengőt.

Anyám a szokásos lélekmelengető mosolyával fogadott én pedig egyből magamhoz vontam egy meleg ölelésbe, ekkor tekintettem meg Őt a válla felett. Törékeny alakja csak pár méterre állt tőlem, szeme egyből az enyémmel akadt össze, de én anyám ölelésében rekedtem. Képtelen lettem volna megmozdulni, de ahogy láttam az ő lába is földbe gyökerezett és mintha elnyílt ajkai is remegtek volna.

Anyám megszüntette ölelésünket és ahogy félre állt a nővérem ugrott a karomba, de én csak Őt láttam. Magam is elmosolyodtam, ahogy ajkait apró, zavart mosolyra húzta Gemma vállai felett.

Ahogy a nővérem eltávolodott tőlem már nem maradt köztünk semmi más, csak az a pár lépés távolság, amit most is kilómétereknek éreztem. Az ép eszem most sem tudta felfogni, hogy ennyi év távlatában újra itt áll előttem.