You're So Golden (Harry Styles Fanfiction/+18 tartalom)

7. Éjszaka

Vacsoránk után kellemes beszélgetés vette kezdetét a nappaliban. Túl voltunk pár scrabble körön, mit Harryvel különösen sokat játszottunk együtt régen. Késő este végére pedig a nappaliban a fotelekben és a kanapén elpunnyadva néztünk és filmet a televízióban.

Ha akartam sem tudtam volna megmondani mit nézünk. Túlságon lefoglalt Harry közelsége. Nyomon követtem minden mozdulatát, újra kezdem megismerni a férfit, akit már annyira hiányoltam.

A szám nagyot nyúlt ásításom közben. Anne és gemma bőven szundikált a fotelekben, ami kis kuncogásra késztetett.

-Fáradt vagy Gin? - simította combomra a kezét  miközben felült fekvő helyzetéből és közelebb hajolt hozzám a kanapé másik felére, ahol elhelyezkedtem.

-Igen álmos vagyok kicsit.-feleltem már nyugodt hangon. Harry kezét az arcomra simította és óvatosan húzta említett részem a mellkasához, majd engem is magával húzva dőlt vissza a kanapéra.

-Ugye itt maradsz velem? - kérdezte miközben karjaival körülölelt a már alattam fekvő férfi.

Válaszul arcom a mellkasába fúrtam ő pedig kicsit szorosabbra fűzte körülöttem a karjait majd egyik tenyerével meleg köröket írt a hátamon ezzel simogatást eredményezve. A szíve egyenletesen dobogott a fülem alatt, ami a lehető legmegnyugtatóbb zene volt a szívemnek. Lélegzetvétele lassult a fejem alatt, simogató is keze megállapodott egy ponton a hátamon. Mellkasa kevésbé gyorsan emelkedett és süllyedt ezzel engem is egy sokkal nyugodtabb állapotba repítve. Nem tudnék visszaemlékezni, de szerintem pár perc alatt az ölelésében nyomott el az álom.

*Harry szemszöge*

Anyám mocorgására keltem, de nem vitt rá a lélek, hogy bármilyen mozdulatot is tegyek, amikor újra ráébredtem mi az az édes súly ami mellkasomra nehezedik. Gin úgy feküdt, abban a pozícióban, ahogy magamra húztam. Vékony alakja a lábaim közt kúszott fel egészen a mellkasomig ahol az arca megpihent. A pillái alig észrevehetően rebegtek, ahogy valamit álmodhatott.

A következő pillanatban anyám takart ránk egy plédet ezzel kizárva a hűvösebb éjszakai levegőt. A pléd súlyától Gin szorosabban fúrta magát a mellkasomba álmában nagyobbat sóhajtva. Megmosolyogtatott, ahogyan egyik kezével pólóm anyagát markolta.

Anyám egy utolsó mosolygós pillantást küldött felém mielőtt halk léptekkel indult meg az emeletre. Ezután szemeimet újra a karjaimban fekvő lányra vittem le, akinek halk szuszogása  karjaimon kisebb libabort eredményezett.

Ebben a pillanatban boldog voltam. Olyan boldogság árasztott el, amit ha nőktől kapok az csakis általa lehet ennyire felemelő.
Szemeimet a téve mellett elhelyezkedő órára kaptam, hajnal egyet mutatott, én pedig mosolyogva hunytam le szemeimet, tudva amíg az éjszaka tart addig legalább biztosan magam mellett tudhatom.

***

Reggel 7 volt mikor felkeltem. Ginnel mind a ketten az oldalunkon feküdtünk egymással szemben. Megmosolyogtatott lábaink összetekeredett állapota és összekulcsolt kezeink látványa. Óvatosan bújtam ki ujjai szorításából és sikeres manőverként tekintettem mozdulatom soraira, hiszen sikerült őt nem felkeltenem.

Lábaim rohamosan vittek a konyhába, ahol édesanyám a reggeli kávét főzte.

-Jó reggelt kisfiam. Kész te is? - köszöntött kedves mosolyával.

-Jó reggel Anyu. Inkább facsarok egy narancslevet. -mondtam mosolyogva, majd köszönésként nyomtam egy gyors puszit kedves arcára.

-Hogy telt az este? -kérdezte kíváncsian.

-El sem viszem, hogy itt van velem. -mondtam mondtam elégedetten kuncogva. -Csak remélem ez már nem változik., nem akarok őt újra szarságok miatt elveszíteni. Tudod mennyire szeretem.

-Tudom édesem. -simította anyám kezét az arcomra.

A konyhából kitekintve félig ráláttam Gin alvó alakjára. A kanapén kicsit jobban elhelyezkedve ölelte magához az előbb még rajta elterülő plédet. A pultnak dőlve, a reggeli kis narancslevemet szürcsölve gyönyörködtem a lány alvó alakjában. Szavakkal leírhatatlan volt a boldogság, amit újbóli megjelenése miatt éreztem. Emlékszem a levélre, amit írtam neki 16 évesen. Nem tudom megkapta-e, elolvasta-e egyáltalán, de én most újra bízni kezdtem abban, hogy igenis lehetek az a szerencsés fickó, aki a jövőben minden áldott nap foghatja a kezét.