Lots of trying -BEFEJEZETT-

1. R É S Z

Reggel álmosan keltem. De miután megvolt a közös reggeli, készülődhettem suliba. Az árvaház mellett van a sulink. Délelőtt tanulunk, délután látogathatnak minket. Ha valaki jön egyáltalán, bár az igen ritka. Nekem ma csak 4 órám lesz, mert a tanárainknak valami halaszthatatlan dolguk jött közbe. A sulihoz érve végig néztem az épületen. Egyáltalán nem nagy. Csak 2 emeletes. Az alsó szint a kisebbeké, a felső szint a miénk. Az étkező pedig a melléképületben van. Felbattyogtam az emeletre és megkerestem a termem. Az osztály nagy része már bent volt. Plusz pár srác az árvaházból. A nap sulis fele gyorsan eltelt. 4. óra után pedig mentem vissza az otthonba. Elővettem a laptopom és elindítottam egy filmet. Úgy egy óra elteltével egy nő lépett be a szobámba. Leállítottam a filmet és üdvözöltem őt.

-Jó napot! 

-Szia! Hogy hívnak?-kérdezte kedvesen. -Rhea vagyok!

-Én Cassandra vagyok, de mindenki csak Cass-nak hív.-mondta mosolyogva. Szőkés barna hajú nő, aki szerintem a 30-as évei elején jár.-Nagyon örülök!-mondtam mosolyogva. Anyám régen mindig azt mondta, hogy mindenkivel legyek kedves, mert sosem tudhatjuk, hogy a másik min megy keresztül.

-Mióta vagy itt Rhea?

-7 éve. 10 éves koromban kerültem ide. A szüleim egy autó balesetben haltak meg.- válaszoltam szomorú mosollyal.

-Sajnálom.- láttam a szemében a szomorúságot.

-Már megszoktam-erőltettem magamra egy halvány mosolyt.

-Most mennem kell, de szerintem még találkozni fogunk.

-Majd felállt és kiment az ajtón. Megvontam a vállam és folytattam a filmet.

Délután 3-4 óra lehetett, amikor visszajött Cass egy férfival a háta mögött.

-Szia, Rhea.-köszönt Cass.-Ő itt a férjem, Steven.-mutatott be a férfinak.

-Nagyon örülök.- mosolyogtam rá. A férfi Cass-től egy fejjel magasabb. Barna haj és barna szem. Illik Cass-hez. Kedves arc és mosoly.

-Én is örülök, hogy megismerhetlek Rhea. Cass mesélt rólad. Nagyon sokat. Arra gondoltunk, ha te is benne lennél. Akkor örökbe fogadnánk téged. Igaz másik iskolába járnál és a város másik felén lakunk, Lynnwood-ban. Matthew is örülne neked. Ő lenne a bátyád. Neki is meséltünk rólad, ő most nem tudott eljönni, mert edzése van. Mit szólnál hozzá?-kérdezte mosolyogva.

Hogy örökbe fogadnak? Lenne egy családom, egy bátyám és másik suliba járhatnék. Új életet kezdhetnék, egy új helyen. Lehetne végre normális életem.

Ránéztem Cass-re akinek hatalmas mosoly terült el az arcán. Ahogy Steven-nek is.

-Örülnék neki, végre lehetne egy családom.-mondtam mosolyogva.

-Elintézzük a papírokat és ma már jöhetsz velünk haza.-mondta Cass és megölelt majd Steven is.

-Amíg elintézitek, a papírokat addig összeszedem a cuccaim.-és előhalásztam a bőröndöm.

-Okés. Nem sokára jövünk Rhea.-majd kimentek.

A pakolás közben arra gondoltam, hogy milyen régóta is várok arra, hogy családom legyen. És végre megtörténik. Gyorsan bele dobáltam a ruháimat a bőröndömbe. Néhány képet elraktam az osztályomról és barátaimról. Lináról és Christianról. A szobában már semmi nyoma nem volt, hogy én valaha itt laktam volna. Gyorsan átrohantam Lináékhoz.

-Lina!-léptem be az ajtón. De kicsit meglepődtem, amikor Christiant is ott találtam miközben csókolóztak. Meglepődtem, annak ellenére is, hogy tudtam a titkos kavarásukról. Valamiért senkinek sem mondták el, hogy járnak.

-Ez nem az, aminek látszik.-kezdte Lina.

-Szóval nem jártok ugye?-kérdeztem mosolyogva. Hisz tudtam, hogy járnak, és most végre bevallhatják, és nem kell bujkálniuk.

-De igen. Csak nem tudtam, hogy mondjam el neked.-mondta szemét a földre szegezve.

-Nyugi Lina, örülök nektek.-mondtam bíztatva, mire csillogó tekintettel nézett Christianre.

-Annyira jó, hogy ilyen könnyen kezeled. Féltem, hogy megharagszol. Vagy, hogy azt hiszed, lepasszollak. De tudod, hogy nem tenném.-mondta majd megölelt.

-Hát ezen már késő gondolkozni. Örökbe fogadtak.-mondtam vigyorogva. Erre már Christian is felkapta a fejét.

-De jó! Annyira örülök neked. De hiányozni fogsz.-ölelt meg újra Lina. De most szorosabban szorított magához.

-Ti is hiányozni fogtok. Majd meglátogatlak titeket.-mondtam mosolyogva és megöleltem Christiant is.-Sziasztok.

Miután elköszöntek, visszamentem a szobámba, ahol már Cass-ék vártak.

-Bocsi, hogy eltűntem csak elköszöntem a barátaimtól.-szabadkoztam.

-Semmi baj, Rhea.-mosolygott Cass.-Minden rendben?-Igen, majd rendben lesz.-mosolyogtam rá halványan. -Mindent összeszedtél?-kérdezte Steven.

-Igen azt hiszem.-néztem végig utoljára a szobán. Készen állok, hogy új életet kezdjek. -Akkor induljunk.

Steven a bőröndömet hozta én pedig a karton dobozt, amiben a kisebb dolgaim kaptak helyet. Kiléptem az új szüleimmel az árvaház kapuján.