El sem hiszem, hogy együtt vagyunk. Wyatt most már mindig itt lakik és az estéket mindig filmnézéssel töltjük. Vagy a szobámban vagy a szobájában. Esetleg a nappaliban. Még senkinek nem mondtuk el, hogy együtt vagyunk, mert nem tudjuk, hogy álljunk elő vele. Hogy senkinek ne tűnjön fel semmi ezért a közös erkélyünkön keresztül jár át a szobámba. Most is így volt.
-Ha valami romantikus filmet nézetsz velem, vissza megyek.-mondta az ágyam mellett a földön ülve, míg én az ágyamon ültem. Oda csúsztam az ágy szélére és hasra feküdtem, így szemmagasságba kerültem vele.
-Azt hittem az a kedvenced.-nevettem és megpusziltam az arcát.
-Persze, mert annyira imádom.-nézett rám gúnyolódva. Lépéseket hallottunk az ajtóm előtt, majd kopogás.
-Bújj be az ágy alá.-mondtam suttogva.
-Mi vagyok én, valami rossz szerető?-nevetett és bebújt az ágyam alá.
-Gyere!-kiáltottam és Matt lépett be.
-Szia húgi.-köszönt és leült az ágyamra.
-Mizu?-kérdeztem ,mert úgy láttam valamit akar mondani.
-Nem tudod mi van Wyatt-el?-kérdezte, mire tágra nyíltak a szemeim. Ennyiből rájött volna?
-Mire gondolsz? Baj van?
-Nem, de fura. Mintha valamit rejtegetne előlem. Régóta spanok vagyunk, ha lenne valakije biztos elmondaná. Néha olyan mintha elvarázsolná a rózsaszín köd, néha csak testben van ott. Tök fura figura.-rázta a fejét értetlenül.
-Biztos. Megbízik benned. Neked nem hazudna. Én nem vettem rajta semmit. De lehet, hogy csak simán a fellegekben jár. Ha megismert valakit, akkor biztos aranyos és csodálatos lány. -mondtam mire Wyatt kuncogott az ágy alatt.
-Ez mi volt?-kérdezte Matt ijedten.
-Bocs csak köhögnöm kellett. Khm..khm..-köhécseltem esetlenül és belerúgtam az ágyam alatt bújkáló Wyatt-be.
-Jól vagy?
-Persze? Csak valami kaparja a torkom.
-Hozzak valamit?
-Nem kell. Köszi.
-Akkor szerinted, ha valami baja lenne elmondaná.-kérdezte mire bólintottam.
-Igen szerintem.
-Köszi húgi.-mondta, átölelt majd kiment.
Röhögve előjött Wyatt és kifeküdt a szőnyegre. Ott röhögött tovább és nem bírta abba hagyni.
-Melyik volt a vicces az aranyos vagy a csodálatos?-kérdeztem vérig sértve.
-A rózsaszín köd, a fellegekben jár és a fura figura.-nevetett.-Tudod, hogy csodálatosnak tartalak.-kacsintott rám.
-Aha és az aranyossal mi lesz?-kérdeztem össze fonva magam előtt a karom.
-Tudod, hogy aranyos vagy.-mondta és magához húzott, hogy megcsókoljon.
-Eddig nem tudtam, de most már igen.-nevettem.
-Meg sejtett valamit. Vagy elmondjuk vagy jobban kell titkolni.-sandított rám.
-Nem rajtam látta. Te nem tudsz titkot tartani.-böktem a mellkasára.
-Nem tehetek róla, hogy mindig belefészkeled magad a fejembe.-tárta szét a kezét tehetetlenül.
-Örülök, hogy én vagyok ott és nem más.-említettem meg, de egyből tudta, hogy kire célzok.
-Tudod, hogy nem érdekel. Csak féltékennyé akartalak tenni. De nem jött össze.-nevetett kínosan.
-Nem jött össze? Tudod mennyit féltékenykedtem? Amikor ott állt melletted a suli udvaron és őt ölelted. Őt pusziltad és őt csókoltad. Na az eléggé bosszantott.
-Bosszantott?-kérdezte felvont szemöldökkel.
-Bosszantott és fájt.-helyesbítettem.
-Sajnálom.-mondta szomorúan és nyomtam egy puszit az arcára.
-Nem kell. Gondolom neked is ilyen lehetett engem Kyle-al látva.
-Engem bosszantott rendesen és minden percben kiakartam nyírni. Kurvára fájt. De most már itt vagy mellettem.-ölelt át.
-Akkor mit nézünk?-kérdeztem vidáman.
~~~
Másnap reggel lementem a konyhába.
-Jó reggelt.-köszöntem anyunak és egy puszit nyomtam az arcára.
-Szia kicsim! Hogy vagy?-kérdezte.
-Jól.-válaszoltam és bele haraptam a pirítósba.
-Wyatt azért lakik itt, mert otthol nem érezte jól magát. Szeretném ha itt jól érezné magát. Nem muszáj az erkélyre kimennie ahhoz, hogy átmehessen a szobádba. Az emberek az ajtót szokták használni. És örülök, hogy együtt vagytok. Végre úgy látom, hogy boldog vagy.-mondta vidáman. Én pedig még rágni is elfelejtettem.
-Öhm..
-Hogy honnan tudom?-nevetett-Wyatt sosincs Matt-nél és a szobájában sem. Vagyis csak nálad lehet. Sosem közlekedik a folyósón csak ha ide jön le vagy fürdeni megy. Megváltozik a viselkedése a közeledben. Nézd csak meg ha lejön.
-Oké. Nem azért nem mondtam el, mert annyira titkolni akartuk, csak nem tudtuk, hogyan álljunk elő vele. Ő is és én is itt lakunk. Meg a bátyám legjobb barátja. Azt sem tudtuk, hogy ti örülnétek-e neki.-sóhajtottam.
-Örülünk neki. Wyatt olyan mintha a fiam lenne. Hihetetlen, hogy mindhárman megtaláltátok a boldogságot. Annyira örülök ennek. Matt-nek Sammy te meg Wyatt. Annyira jó ez.
Lépteket hallottunk a lépcső felől. Wyatt volt és először csak engem látott. Édes mosoly terült el az arcán.
-Szia kics...-kezdte de amint meglátta anyát váltott.-Khm...mármint jó reggelt Rhea! Szia Cass!-Ült le mellénk.
-Wyatt merre jártál tegnap? Kerestelek.-kérdezte Cass. Én vigyorogva hallgattam a beszélgetést.
-Öhm hát leugrottam a közértbe chipset venni.-vágta rá. Mire halkan kuncogtam.
-Tényleg? Én is akartam venni csak elfelejtettem. Mennyit vettél?
-Hármat.
-Hova raktad?
-Megettem.
-Mind a hármat?-nézett rá Cass.
-Tudod a sportolók. Nagyon éhesek.-ütögette meg a hasát.
-Reménytelen vagy.-mondtam mire rám kapta a tekintetét. Fejét rázta kétségbeesetten, hogy ne buktassam le.
-Már tudja.-mondtam majd kitört belőlem a röhögés. Wyatt zavartan vette tudomásul, hogy nem tud hazudni és csapnivaló színész.
-Úgy ám.-bólintott Cass-Wyatt nem kell az erkélyen közlekedned, hogy át mehess Rheához. Örülünk, hogy együtt vagytok.-mondta Cass, Wyatt pedig az asztal alatt megszorította a kezem.- Most már legalább tudjuk, hogy Rhea szobájába keressünk, ha nem találunk.-mondta nevetve.
-Akkor nem haragszol?-kérdezte Wyatt bizonytalanul.
-Azért, mert mindegyik gyerekem boldog? De hogy haragszom.-vágta rá mosolyogva Wyatt felállt és megölelte. Amin nekem is mosolyognom kellett.
KAMU SEDANG MEMBACA
Lots of trying -BEFEJEZETT-
AksiRhea Sky vagyok. Már 7 éve egyedül vagyok. 10 éves koromban haltak meg a szüleim. Egy tragikus autóbalesetben. Azóta az árvaházban élem a napjaim. A nevelők szerint 17 éves korban 10% rá az esély, hogy örökbe fogadjanak. Tehát nem nagyon reménykedem...