Mr. Malfoy második esélye [BEFEJEZETT]

Visszatérés

Két nappal a Neville-lel folytatott éjszakai beszélgetés után még mindig nem változott a helyzet. A horcruxnak nyoma sem volt, Hermione pedig még mindig csak Luciusra tudott gondolni. A sátorban végképp apatikus hangulat lett úrrá, és már egyikük sem tudta, hányadszorra beszélik át ugyanazt: merre tovább, hogyan tovább, mit tehetnének. Választ azonban egyik kérdésre sem tudtak adni.

Hermione kora délután, egy meddő beszélgetés közben végképp nem bírta tovább. Egy ponton felugrott, egy pálcaintéssel összepakolta a holmiját, és begyűjtő bűbájjal magához hívta azt.
- Mi a... Mi a baj, Hermione? – kérdezte szemöldökét ráncolva Harry.

Hermione levegőért kapkodva állt meg a barátja előtt.

- Ne haragudj, Harry, de nekem... Nekem vissza kell mennem! Ígérem, ígérem, hogy továbbra is mindenben segítek neked és melletted állok, de ez most így nem megy. Semmi értelme ennek az utazásnak, és én itt nem tudok megmaradni – hadarta kétségbeesetten. – Haza kell mennem, le kell rendeznem egy... ügyet.

- Egy ügyet? – visszhangozta Harry. – Hermione, ugye ne arról van szó, amire gondolok?

A lány nem válaszolt, de állta barátja pillantását.

- Te jó ég... – rázta a fejét a fiatal férfi. Nem volt szükség szavakra.

Hermione Neville-re és Ronra nézett, akik döbbenten figyelték a párbeszédet. Ron leugrott az emeletes ágyról, és hozzájuk lépett. Gyanakodva nézett barátnőjére.

- Milyen ügyről van szó? És miért érzem úgy, hogy Harry tudja, talán még Neville is tudja, csak én állok itt értetlenül? Na? Mondd el, Hermione! Harry? Neville?

A két férfi azonban csak a fejét rázta, jelezve, hogy nem adják ki Hermione titkát. A lány végül nagyot sóhajtott, nem volt kedve tovább húzni a pillanatot.

- Nézd, Ron. Nekem Lucius Malfoy miatt kell visszamennem.
- Az a gazember! Megmondtam! – kiabálta diadalmasan Ron. – Zsarol téged, igaz? Nem, Hermione, ezt nem kell egyedül elviselned. Majd mi segítünk. Tudtam, hogy az az átkozott halálfaló ártani akar a Rendnek!

Neville barátja vállára tette a kezét.

- Szerintem nem erről van szó, Ron. Hagyd, hogy Hermione végigmondja.

Hermione végigpillantott három barátján. Rendkívül nehezére esett kimondani, amit szeretett volna.

- Nem zsarolt meg, nem átkozott meg, semmi ilyesmi nem történt. Csak nekem... alkalmam nyílt jobban megismerni őt, és... fontos lett számomra. – Szavait döbbent csend fogadta, a sátorban még a légy zümmögését is hallani lehetett. Nagy levegőt vett, és folytatta. – Küzdöttem és még mindig küzdök az érzés ellen, mert tudom, hogy ez így egyáltalán nincsen rendben. Viszont előbb újra a szemébe akarok nézni, talán még beszélni is vele. Valami nagyon furcsa dolog történik most velem, és higgyétek el, én is azt szeretném, ha véget érne. De most...

- Menned kell – fejezte be helyette bólintva Harry.

- Micsoda?! – hördült fel Ron, és olyan vádlón nézett Harryre, mintha barátja legalábbis a pokol tornácára lökte volna Hermionét. – Csak így elengeded? És te, Hermione, hogy mondhatod azt, hogy fontos neked Malfoy? Az az ember egy undorító gyilkos! Sirius, Dobby, és az a sok ártatlan. Gondolj bele!

- Siriust és Dobbyt Bellatrix ölte meg, nem Mr. Malfoy. Mellesleg ő soha nem gyilkolt – vágott vissza Hermione.

- Akkor is halálfaló volt! – Ron most már kiabált. Nem érdekelték az észérvek.
- De már nem az! – Hermionénak kezdett elfogyni a türelme. – Megsemmisítette a horcruxot, segített nekünk. Lehet, hogy régen számos hibát követett el. De sokszor elég egyetlen jótett a megbocsájtáshoz.

Harry, mint az elmúlt években oly sokszor, békítőleg a veszekedő barátai közé lépett. Egy pillanatra azt érezte, mintha egy perc sem telt volna el azóta, hogy Ron először megsértette a lányt a Vingardium Leviosa-bűbáj miatt.

- Fejezzétek be, jó? Van elég bajunk anélkül is, hogy megint egymás torkának essetek. Nézd, Hermione, én egyáltalán nem tudlak megérteni téged. De felnőtt ember vagy, és mivel mi is, úgy is kell viselkednünk. Tiszteletben tartjuk a döntésedet. Én legalábbis biztosan.

- Én is – szólt közbe Neville, mire Ron hitetlenkedve felhorkantott.

- Ha menned kell, menj. Azt hiszem, a legjobb az lesz, ha néhány nap múlva mi is hazatérünk. Nehezemre esik belátni, de ez a kis kirándulás csak időpazarlás. Más módon kell keresnünk a másik horcruxot – jelentette ki keserűen Harry.

- Én pedig minden lehetséges módon segíteni foglak ebben – ölelte át Hermione, miközben egy könnycsepp gördült le a szeméből. Tudta, milyen nehezére esett kimondani Harrynek ezeket a szavakat, és mérhetetlenül hálás volt a barátjának. Neville is odalépett hozzá, és elbúcsúzott tőle.

Egyedül Ron állt még mindig megkövülten a sátorban, döbbenten figyelve az előtte kibontakozó kis közjátékot. Hermione elindult felé, de a fiú csak a fejét rázta.

- Ne. Most ne.

Neville „hagyd, majd megnyugszik"-típusú pillantást vetett a lányra.

- Hát, jó – bólintott csalódottan Hermione, majd a holmijával együtt elhagyta a sátrat, hogy néhány másodperccel később köddé váljon a havas síkságon.

Az első útja az otthonába vezetett. Hosszan fürdött, és tiszta ruhát vett fel. A nappaliban megpillantotta az ékszeres dobozt, amit Lucius adott neki a bál estéjén, és a férfi szmokingöltönyét, amit – Hermione úgy érezte, egy örökkévalósággal azelőtt – Mr. Malfoy a vállára terített, hogy ne fázzon.

A kúriához hoppanált, és torkában dobogó szívvel kopogtatta meg az ezüstkopogtatót. Néhány másodperccel később Lobby nyitott ajtót.

- Hermione Granger kisasszony – hajolt meg a kis lény. – Miben lehet Lobby a szolgálatodra?
- Szervusz. Én... Mr. Malfoyt keresem.
- Gazdám éppen elmenni készül, kisasszonyom. Meghagyta, hogy senki ne zavarja – sípolta a manó.

- De nekem akkor is beszélnem kell vele. Ne haragudj a tiszteletlenségért, Lobby, de ez életbevágóan fontos – mondta Hermione, és a manót faképnél hagyva belépett a házba, magára hagyva a zavarodott varázslényt.

Céltudatos léptekkel a dolgozószoba felé vette az irányt, ám abban egy teremtett lélek sem volt. Visszament a szalonba, és már majdnem elindult a lépcső felé, ahonnan ekkor léptek zaja hallatszott. Lucius jött lefelé. Lobby igazat mondott, a férfin úti köpeny és kesztyű volt.
Amikor megpillantotta a szalonban álldogáló Hermionét, megtorpant. Ajkai elnyíltak a meglepetéstől.

- Jó napot, Mr. Malfoy!
- Mit... mit keresel itt? Neked Potterékkel kellene lenned – suttogta a férfi, mit sem törődve Hermione magázásával.
- Igen, de... visszajöttem. Ezeket elfelejtettem visszaadni – mutatta fel a bársonydobozt és az öltönyt.

Lucius hitetlenkedve csóválta a fejét, de még mindig nem mozdult. Majd néhány pillanattal később hirtelen megszakította a köztük levő távolságot, és olyan közel lépett Hermionéhoz, hogy a lány most már egészen közelről láthatta arca minden vonását. Nagyot sóhajtott, és ezúttal nem szakította meg a köztük levő szemkontaktust.

- Buta boszorka... Minek jöttél vissza? – suttogta a férfi, és kígyófejet mintázó sétapálcájával kisimított egy kósza tincset a lány arcából.

- Csak arra kérem... arra kérlek, hogy beszéljünk. Nagyon fontos lenne.

Lucius még mindig kételkedve nézte a vele szemben álló, és láthatóan elszánt fiatal nőt. Végül lassan bólintott.

- Rendben. Beszélni fogunk. De csak később – susogta. – Most gyűlésre kell mennem. Velem tartasz, vagy megvársz itt?

- Természetesen jövök én is – jelentette ki Hermione. Lerakta a férfinek hozott holmit, majd együtt hagyták el a kúriát.

Külön hoppanáltak a Grimmauld térre, és Hermione képtelen volt elfojtani egy halvány mosolyt, amikor együtt léptek be a gyűlés helyszínéül szolgáló helyiségbe. A szobában minden szem rájuk szegeződött, többen felugrottak, amikor meglátták Hermionét.

- Hermione! – kiáltott fel meglepetten Ginny, és magához ölelte a barátnőjét. A tekintetében félelem csillant. – Harryék? Mi történt? Valami baj van, igaz?

- Semmi baj nincs – nyugtatta meg őt és a többieket is Hermione. – Csak visszajöttem.

- Visszajöttél? – visszhangozta Kingsley. – De hát, Hermione! – A miniszter nem hitt a fülének. – Egészen mostanáig minden vágyad az volt, hogy a barátaiddal tarthass. Eddig itt volt rád szükség, de most már könnyebb helyzetbe vagyunk, tartjuk a frontot.

Minden szem rászegeződött, és azt is látta, hogy Lucius is merően nézi őt.

- Köszönöm, Kingsley, de azt hiszem, Harryék tökéletesen megvannak nélkülem. Megbeszéltem vele, és ő is egyetértett velem. Ha lehetne, inkább... – nagy levegőt vett –... itt maradnék. – Felszegett fejjel nézett körül az asztalnál ülőkön, majd végül Luciuson állapodott meg a pillantása. A férfi arca – bár leplezni próbálta – teljes döbbenetet tükrözött.
Neki viszont nem volt kedve tovább magyarázkodni. Megkerülte a hosszú asztalt, és leült a régi helyére. Lucius egy kis habozás után követte.

- Sajnos nem jutottunk semmire Harryékkel. Mint tudjátok, bejártunk számos helyszínt, beszéltünk a sellőkkel, a kentaurokkal és a koboldokkal is. Senkinek nincs tudomása a hocruxokról, még kevésbé arról, merre bujkálhat Voldemort kósza lelke. Arra jutottunk, hogy más módon kell folytatnunk a kutatást. Ezért mostantól itthonról segítem tovább a Rend munkáját, és mint említettem, hamarosan Harryék is hazatérnek.

A Weasley házaspár és Ginny megkönnyebbülten felsóhajtottak a hír hallatán, Mrs. Weasley még egy halvány mosolyt is kipréselt magából.

- Mi hír Voldemortról? – fordult Kingsley felé Hermione.
- Az embereim még mindig kutatnak utána. Vannak biztató jelek, de egyelőre semmi konkrétum. Csak bízhatunk abban, hogy még nem talált hűséges szolgára.
- Apropó, hűséges szolga – szólt közbe Tonks. – Mi lenne, ha mondjuk, maga Lucius próbálná felkutatni?
- Ugyan, Dora, ez őrültség – rázta a fejét Lupin.
- Te is tudod, hogy azonnal megölne engem, amint alkalma nyílik rá – susogta Lucius az unokahúgára pillantva.

Tonks diadalmasan az asztalra csapott.

- Tehát még mindig ugyanolyan gyáva vagy, mint voltál!
- Nem erről van szó – szólt közbe csitítóan Kingsley. – Luciusnak igaza van. Nem lenne szerencsés, ha a Nagyúr keresésére indulna. Nem tudhatjuk, hogy Voldemort mennyire gyenge. Ha pedig beférkőzik Lucius elméjébe, hamar rájön mindenre.
- Érdekes – kapcsolódott be a vitába George. – Pitonnal kapcsolatban nem voltak ilyen félelmeitek.

- Perselus teljesen más volt! – csattant fel ingerülten Lupin. – Az egyik legjobb okklumentor volt, és Voldemort meg akart bízni benne! Ha viszont Lucius megkeresné, nem biztos, hogy el tudná hitetni vele ugyanezt. Ahhoz túl sok van a számláján.
Az ikrek fintorogva elhúzták a szájukat, de Lupin szavaival láthatóan senki nem tudott ellenkezni.

- Talán – szólalt meg Hermione – megpróbálhatnánk ugyanazt tenni, mint a bross esetében. Végül is, Borgintól megtudtuk, hogy Voldemort a visszatérése után vette el tőle Hugrabug poharának párját. Persze, csak akkor, ha Mr. Malfoynak nincs ellenére...

- Ez is egy megoldás – biccentett Lucius.

- Még nem! – rázta a fejét Kingsley. – Ezt alaposan át kell gondolnunk. A Phinomeus-bűbáj rendkívül veszélyes, és nem győzöm ismételni, hogy be van tiltva. Nem is értem, hogyan kezdhettetek bele anélkül, hogy velem megbeszéltétek volna. Tudhatnátok, hogy végzetes károsodást is okozhat az alany elméjében, arról nem is beszélve, hogy az emlékekbe látogató illetőt is veszélybe sodorja.

- De ez nem történt meg – húzta ki magát Lucius.

- Amondó vagyok, hogy még várjunk – jelentette ki a miniszter, és ezúttal senki nem vitatkozott vele.

Egy órával később véget ért a gyűlés. Hermione váltott néhány szót a többiekkel, majd az előtérben várakozó Mr. Malfoyhoz sietett. Legnagyobb meglepetésére Luna követte őt.

- Látom, megfőztétek a pettyes hátú limernyókok elleni bájitalt – lépett oda a hozzájuk Luna, és biztatóan mosolygott Mr. Malfoyra. – Határozottan sokkal boldogabbnak tűnik – állapította meg, majd mit sem törődve a férfi döbbenetével, elhagyta a Black-házat.

- Mi a...

- Ne most – vágott a szavába Hermione, és Lucius értette, mit akar. A kifelé szállingózó rendtagokkal mit sem törődve karon ragadta Hermionét, kivezette a házból, és a kúria szalonjába hoppanált vele.

Nem bírt tovább várni, és magához húzta a törékeny testet, a lány pedig a nyaka köré fonta a karját.

- Miért, miért kellett visszajönnöd? – suttogta, miközben apró csókot lehelt a lány arcára.

- Azt hiszem, ezért – válaszolta a lány.

Lucius elengedte Hermionét, és reszelősen felsóhajtott. Hermione még sosem látta ilyen sötétnek, vágytól izzónak a férfi szürke szemét.

- Remélem, tudod, hogy ezt nem folytathatjuk – mormolta, és szavaival ellentétesen a mutatóujjával végigsimított a lány arcán. – Nagyon veszélyes játékba kezdtünk, és jóllehet, én is akartam, de nem szabadott volna megtörténnie köztünk... annak.

- De én nem bántam meg. – Hermione elszántan nézte Luciust, és meg sem próbált távolabb kerülni tőle.

- Hermione... Én nem vagyok hozzád való, ahogy te sem illesz hozzám. Nem leszek veled goromba és tiszteletlen, mert nem érdemled meg. De vannak bizonyos korlátok, amik nem teszik lehetővé, hogy köztünk több legyen puszta szövetségnél. Annak, ami köztünk történt, nem lehet folytatása. Az egy botor szenvedély volt, semmi több.

- Tudom. Rengeteget gondolkodtam ezen. Teljesen összezavarodtam. Én csak... nem akarok többé az ellenséged lenni – fejezte be egyszerűen.

- Nem vagy az ellenségem. Már nem.

Hermione halványan elmosolyodott. Jó volt újra Luciusszal, mindazonáltal érezte a férfi ellenállását is. Nem állt szándékában bolondot csinálni magából, ezért felhagyott a kezdeményezéssel, és úgy döntött, annak mentén halad, amit a férfi az elkövetkezendő pillanatokban mond vagy tesz.

- Ezt jó hallani. Csak tisztázni akartam a helyzetet. Ne hidd, hogy valami buta fruska vagyok, aki abban reménykedik, hogy a viszonyunk lányregénybe illő fordulatot vesz. Azt is tudom, hogy barátok sem leszünk soha. De... Engedd, hogy ha szükségesnek látják, folytassuk az együttműködést. Végül is, el kell ismerned, hogy meglehetősen jó csapatot alkotunk, már ami a horcruxok felkutatását illeti.

Lucius szája sarka akaratlanul is megrándult. Távolabb lépett Hermionétól, és bólintott.

- Amennyiben úgy alakul, nem lesz ellenemre a közös munka. Kiváltképp, hogy a Rend többi tagjával még mindig nem túl rózsás a viszonyom. Viszont – nyúlt a bársonydobozért, amit Hermione visszavitt neki – ezt tedd el. Nem túl ildomos visszaadni egy ajándékot. Én pedig nem vagyok olyan kicsinyes, hogy elfogadjam. Hidd el, megtehetem, hogy nélkülözzem.
Hermione elhűlve meredt a dobozra.

- De ez iszonyúan értékes. Én pedig nem hordok ilyeneket. Nem is tudnám hova felvenni – ellenkezett.

- Biztosan akad majd egy újabb bál, ahol sikítozva kiosztod az embereket. Ha pedig ezt csinálod, legalább tedd stílusosan – jelentette ki fölényesen mosolyogva, felszegett fejjel a férfi, és ellentmondást nem tűrve Hermione kezébe adta az ékszeres dobozt.

- Nos... köszönöm. Én akkor megyek is. Szép estét, Lucius – köszönt el Hermione.

Miközben elhagyta a kúriát, és hazahoppanált, azon gondolkodott, miért hazudta azt a férfinek, hogy ő sem akar tőle semmit a világon. Fogalma sem volt arról, hogy Lucius Malfoy abban a pillanatban ugyanezen töpreng az otthonában.

Nagyon köszönöm a kedves szavaitokat és a pontokat, iszonyú jól esett! :) Ha szeretnétek folytatást, írjatok. :))