Mr. Malfoy második esélye [BEFEJEZETT]

Draco és Kingsley + 18. fejezet: Előkészületek

Lucius igazat mondott: az elkövetkezendő néhány napban nem kereste Hermionét. Úgy tűnt, tényleg hajlandó várni addig, míg a lány maga jelentkezik. A Rend ügyei azonban nem várhattak, és Hermione tudta, most, hogy visszatért Angliába, nem halaszthatja tovább, beszélnie kell Kingsley-vel a megváltozott állapotáról. Levelet küldött a miniszternek, amiben arra kérte, ha ideje engedi, csütörtök este látogassa meg otthon, mert sürgős ügyben kell tárgyalniuk.

Shacklebolt meg is érkezett, ám most, hogy ott ült a nappalijában, Hermione már nem igazán tudta, hogyan kezdjen bele a mondandójába.

- Ha nem csal az emberismeretem, akkor valami baj van. És mivel idehívtál, feltételezem, hogy szeretnél beszélni róla – pillantott rá a férfi.

- Igen – köhintett Hermione. – Nos, amiért idehívtalak, az részben magánjellegű, ám őszintének kell lennem veled, mert ez a Rendben folytatott tevékenységemre is hatással lesz. Szeretném, hogy ha azt, amit most elmondok neked, egyelőre bizalmasan kezelnéd. Kevesen tudnak róla, és majd én szeretném közölni a többiekkel.

- Tudod, hogy mindig megbízhattál bennem – csendült Kingsley megnyugtató basszusa.

- Igen... Szóval az a helyzet, hogy gyermeket várok.

Kimondani ezt kínosabb volt, mint ahogy azt előre elképzelte. Jó kapcsolatot ápolt a miniszterrel, de a viszonyuk sosem tért ki ennyire személyes témákra. Kingsley döbbenten nézte őt, éppen ahogy arra számított.

- Gyermeket vársz – visszhangozta. – Nem szándékozom intim részletekbe belemenni, de rendkívüli módon megleptél, hiszen az elmúlt hónapokban teljesen lekötött téged a Rend körüli munka, folyamatosan azon dolgoztatok Luciusszal, hogy... Oh! – A miniszter szava elakadt. Úgy nézett Hermionéra, mintha a lánynak három feje nőtt volna. – Csak nem arra célzol, hogy...

- De igen – bólintott Hermione, most már tényleg teljes zavarban. – Nem akarom, hogy azt hidd, hogy a vele folytatott munka valamiféle perverz kéjutazás volt, mert esküszöm, tényleg dolgoztunk! Csak aztán... Aztán megsemmisítettük a horcruxot, és nem voltunk önmagunk.

- Merlinre, Hermione! – csóválta a fejét hitetlenkedve a miniszter. – Én meg még azt hittem, hogy az újabb horcruxok létezésénél döbbenetesebb információt az életben nem kapok. De miért nem szóltál? Ha ezt tudom, akkor nem küldtelek volna el Harryékhez, hogy veszélyes kalandokba bonyolódj!

- Akkor még nem tudtam – rázta a fejét a lány. – És azt hiszem, a veszélyes kalandba bonyolódás már megtörtént. Ennek viselem most a következményét – mutatott a hasára.

Percekig hallgattak, Kingsley a gondolataiba merült, és közben még mindig hitetlenkedve csóválta a fejét. Végül ránézett Hermionéra.

- Ez egészen más megvilágításba helyezi a dolgokat. Nem folytathatod tovább a munkádat. Ha egy egyszerű irodai feladatról lenne szó, az más volna, de itt veszélyesebb kihívások várnak rád. Az első most a biztonságod, tehát azt hiszem, a legjobb az lesz, ha most néhány hónapig pihensz.

- Pihenek? – ismételte döbbenten Hermione. – Nem, Kingsley, nekem eszem ágában sincs pihenni. Én még soha életemben nem pihentem! Tudod, hogy az nem nekem való!
- Jó, de...
- Tudnék segíteni továbbra is. Van agyam, képes vagyok gondolkodni, és ezek mentén is segíthetem a Rend munkáját. Kérlek, Kingsley! – Hermione szinte könyörgően beszélt a férfihoz. – Ne fossz meg attól, hogy tevékeny lehessek. Ígérem, hogy vigyázok magamra, de ne bánj velem úgy, mint egy halálos beteggel.
- Vakmerő kalandokról ne is álmodj! – bólintott nagy nehezen a miniszter, majd töprengve megszólalt. – És Lucius... Neki mik a szándékai veled?

Hermione hisztérikusan felnevetett.

- El sem hinnéd, de feleségül akar venni. Tudod, mit mond a varázsjog a házasságon kívül született gyerekek anyakönyveztetéséről. Őt pedig elfogta valamilyen érthetetlen megszállottság, és a fejébe vette, hogy ez az ő gyereke, és...

- Mert az övé. Az övé is. Érthető, hogy a nevére akarja venni. Ugyanakkor – csettintett a nyelvével elismerően a férfi – egészen meglep, hogy Malfoy ilyen gálánsan viselkedik! Szerencsés vagy, Hermione, én álmomban sem gondoltam volna, hogy így vélekedne. Sokkal inkább gondoltam volna azt, hogy olyasmire kényszerít, amit...

- Szerencsés?! Dehogy! Én nem akarok Lucius Malfoy felesége lenni. Az egész annyira abszurd, hogy kimondani is szörnyű. Te is tudod, hogy milyen lehetetlen alak. Még csak nem is kedveljük egymást túlzottan.

- Valami mégis a karjaiba kergetett téged. De ezt a részt inkább hagyjuk. Jobb, ha nem részletezed. Tudom, hogy csak az ügy technikai része miatt hívtál ide, de tanácsolhatok valamit? – Hermione bólintott, mire folytatta. – Ha Lucius tényleg komolyan gondolta, amit mondott, akkor gondold át az ajánlatát. Gyermeket nevelni nem könnyű, és bár ezt egy megátalkodott agglegény mondja neked, hidd el, tudom, mit beszélek. Anyám egyedül nevelt fel engem és a nővéremet, és nem volt könnyű dolga. Meg aztán, ismert ember vagy. A gyermekedet pedig nem rejtegetheted az örökkévalóságig. Ha nem lesz apa, a Vitrolhoz hasonló firkászok ráugranak a témára, és addig nyomoznak, amíg igazán kínos helyzetbe hoznak benneteket. És nem, Hermione – intette le a közbevágni készülő vendéglátóját –, nem rúgathatom ki Ritát, mert azzal olyasmit tennék, amit az elnyomó rendszerekben szokás. Viszont a mi világunk meglehetősen konzervatív nézeteket vall a család fogalmáról és nem hiszem, hogy ez egyhamar változna. Lucius nem gonosz ember, és megadná nektek azt, amit érdemeltek, talán nem csak anyagi értelemben. Gondold át a baba és a saját érdekedben is.

- Ő is ezt mondta... Eljött értem Ausztráliába, erőnek erejével haza akart hozni, aztán összefutott a szüleimmel. Szörnyen kellemetlen volt – borzongott meg Hermione. – Ugyanis ők is akkor tudták meg. Aztán hazajöttem vele, és azt mondta, hagy nekem időt, hogy gondolkozzak. Teljesen meglepett! Őt nem így ismerjük. Ez néhány napja volt, és azóta valóban nem keresett.

- Nos, ez valóban meglepő fordulat – ismerte el Kingsley. – Mindenesetre rám bármiben számíthatsz, ahogy a barátaidra is. Mindenki támogat majd téged, akárhogy is döntesz.

- Nagyon köszönöm! – sóhajtott Hermione, miközben Kingsley felemelkedett a karosszékből.

- Most viszont mennem kell, még nem diktáltam le egy jelentést a titkáromnak. – Hermione az ajtóig kísérte a férfit, aki ott visszafordult.

- Köszönöm az őszinteségedet! És... gratulálok! – mosolyodott el a miniszter, távozása előtt pedig életében először megölelte a lányt.