Mr. Malfoy második esélye [BEFEJEZETT]

Az álarc lehull

Másnap Hermione már órákkal Mr. Malfoy érkezése előtt felébredt. Megreggelizett és elkészült, nem akarta megvárakoztatni a férfit. Közben Harryékre gondolt, akik már biztosan elindultak. Előző este elbúcsúztak egymástól, és Hermione nehezen tudta elfeledni a szívszorító pillanatot, Mrs. Weasley könnyes arcát, Ginny komor tekintetét és a fiúk elszántságát.

Kilenc órakor azonban nem kopogtattak, hanem más történt: zölden felizzott a kandalló lángja, ám Lucius Malfoy helyett egy üzenet röppent ki belőle.

A kúria átkutatása elnapolva. Kingsley azt akarja, hogy először a sógoromhoz menjünk. Délutánra megszerzi a látogatási engedélyt. Addig nem kell átjönnie, nem leszek itthon, üzleti ügyeket intézek. Hatkor ott leszek önért. L. M.

Hermione elfintorodott. Nem túl közlékeny... Nagyot sóhajtott, és életében először fogalma sem volt, mihez kezdjen a felszabadult időben. A munkáját egy helyettesnek adták, Mr. Malfoy a saját ügyeit intézi, ő pedig itt áll, és várja, hogy a sült hal a szájába repüljön. Megrázta a fejét, és a könyvtárszobába ment. Az sokkal kisebb volt és kevésbé impozáns, mint Lucius Malfoyé, de fiatal korához képest azért tekintélyes mennyiségű könyv sorakozott benne, időrend és téma szerint. Először a Roxfort történetéért nyúlt, majd magához vett néhány kevésbé vaskos kötetet. Hátha valamelyik ír a pohár párjáról vagy bármiről, ami közelebb viheti őket a megoldáshoz.

***

Lucius Malfoy keresztbe tett lábbal ült a kanapén, miközben végigjáratta a tekintetét az otthonos nappalin.

- El kell ismernem, Draco, a feleségednek kitűnő az ízlése – biccentett fia és Astoria felé. Utóbbi hitetlenkedve elmosolyodott.

- Tudom, hogy nem a te stílusod, Lucius. De Velencében egyszerűen beleszerettem ezekbe a holmikba – mutatott körbe a csinosan berendezett, ám Lucius Malfoy szalonjánál jóval kisebb helyiségben.

- Ez így van, de ettől függetlenül tetszik. Szép munka, Astoria – biccentett menye felé, és halványan viszonozta a mosolyt.

Tökéletesen elégedett volt fia életével, akárcsak annak választottjával. Az aranyvérű lány hamar beilleszkedett a családjukba, és a fiát anyatigrisként védelmező Narcissa is megszerette őt.

- Minek köszönhetjük a látogatásodat, apám? – kérdezte Draco.
- Az egy hosszabb történet.
- Akkor maradsz ebédre is? Remek, szólok a manóknak – ragyogott fel Astoria arca, meg sem várva apósa válaszát.
- Az ráér. Maradj, és ülj le, kérlek. Amiről beszélni fogok, rád is ugyanúgy tartozik.
- Üzleti gond? Az üzenet, amit a napokban küldtél, eléggé baljós hangvételű volt. De aztán azt írtad, hogy nem sürgős. Mégis mi történt, apám? – kérdezte összehúzott szemmel Draco.

- Nem akartalak megijeszteni, ameddig nem nyer bizonyítást az elmélet, ezért írtam a második levelemben, hogy nem sürgős. Most viszont nem halogathatom tovább. Nem üzleti ügyről van szó. A Nagyúr... mégsem halt meg – mondta lassan.

Astoria kezéből kiesett a teáscsésze, ami csörömpölve landolt a padlón. Senki nem törődött vele. Draco és Astoria szemei elkerekedtek, rémülten és hitetlenkedve néztek Luciusra. A férfi úgy döntött, gyorsan beszámol az eseményekről, kezdve Granger látogatásával, egészen a horcruxokig. Mikor mondandója végére ért, a két fiatal még mindig döbbenten bámulta őt.

- Biztos, hogy visszatérhet? – kérdezte kiszáradt torokkal Draco. Úgy érezte, mintha visszacsöppenne a rémálomba, ami éjszakánként még mindig sokszor kísértette őt. Jobb kezével akaratlanul megszorította bal alkarját, ahova Voldemort Nagyúr egykor a Sötét Jegyet égette.

- Igen – bólintott Lucius.

- És... rendtag lettél?! – kérdezte hitetlenkedve a fia. A férfi ismét bólintott. – De hogyan? Azok ott gyűlölnek téged, és ahogy ismerlek, te is őket.

- Tény, hogy nem leszünk kebelbarátok, és szívesebben látnám őket a pokol fenekén, de magamra is gondolnom kell, Draco. Ahogy rátok is. Ha a Nagyúr visszatér, a haragja rettenetesebb lesz mindennél. Az érdekeim jelenleg azt diktálják, hogy minden lehetséges módon megvédjem magamat és benneteket.

- Hazamegyek veled. Segítek – jelentette ki Draco.

- Nem jössz! Itt maradsz! – Lucius hangja parancsoló volt. – Neked Astoria mellett a helyed, én pedig addig vagyok nyugodt, míg nem vagytok az országban. A legfontosabb, hogy...

- Dracónak igaza van – szólt közbe Astoria. A fiatalasszony azon kevesek közé tartozott, akik nem tartottak Luciustól. A férfi kedvelte menye határozott és egyben simulékony természetét, így számára pedig Astoria azon kevesek csoportját erősítette, akiket nem torkollt le, hanem egyenrangú félként kezelt. – Egy család vagyunk, melletted a helyünk. Draco menni akar, ha pedig ő megy, akkor én is!

Astoria felszegte a fejét és kihívóan nézett végig a két férfin. Draco tőle szokatlan gyengédséggel viszonozta a törékeny nő pillantását, Lucius szája sarka pedig megvonaglott. Pontosan ilyen asszonyt képzelt el a fia mellé.

- Ebben nem nyitok vitát. Mint mondtam, nem szeretném, ha hozzám költöznétek. Itt vagytok biztonságban, és így én is nyugodtabb vagyok. Ami pedig azt illeti, történetesen nem vagyok egyedül.

- Micsoda?! – csapott le a megjegyzésre Draco. Sejtette, hogy anyja halála óta az apja néha elszórakozott ezzel-azzal, de nem hibáztatta ezért, hiszen mégiscsak férfiből volt. Viszont a gondolat, miszerint valaki más veszi át Narcissa helyét, nem igazán volt ínyére. – Csak azt ne mondd, kérlek, hogy összeszűrted a levet valamelyik ócska...

- Szó sincs erről – hallgattatta el Lucius. – A szóban forgó nő számodra sem ismeretlen... Hermione Grangerről beszélek.

- MICSODA?! – prüszkölte Draco. – Te szemet vetettél arra az idegesítő, bozontos sár...

- Ne mondd ki azt a szót, Draco! – szólt rá vészjósló hangon Astoria. Mindennél jobban szerette a férjét, de azt nem volt hajlandó eltűrni, hogy az apja által belésulykolt régi eszmék szerint éljen. Már régen megállapodtak ebben, és Draco is egyetértett vele. Nem akarták, hogy a gyermekeik úgy nőjenek fel, ahogy az egykori mardekáros fiú. Mérges pillantást vetett Luciusra, mintha a férfit hibáztatná a majdnem kicsúszott szitokszóért.

- Nyugalom, nem kell mindjárt egymás torkának esni! – csitította őket kedélyesnek szánt hangon Lucius. – Természetesen nem történt semmi ilyesmi. Ennél azért jobban ismerhetnél, fiam. Mellesleg már nem bozontos, egészen kikupálódott. Bár az idegesítő jelzővel nem vitatkozom – hagyta rá. – Nem, csupán arról van szó, hogy a jó Shacklebolt nem bízik bennem, ezért a nyakamra küldte Grangert. Együtt szereztünk tudomást a pohár párjának létezéséről, és miniszteri utasításra meglehetősen sok időt tölt a társaságomban. Ami nekem csak jó, hiszen minél többen állnak mellettem, annál kevesebb bántódásom eshet. Egyébként azt leszámítva, hogy a Sötét Nagyúr esetleges visszatérése miatt működünk együtt, egészen jól szórakozom rajta. Harcias kis fruska – mosolyodott el Lucius, majd elkomorult. – Még egyszer mondom, nem akarom, hogy beavatkozzatok ebbe. Azért jöttem, hogy felkészítselek titeket és mindent átbeszéljünk. A mi családunknak győztesen kell kijönnie ebből a harcból.

Astoria sokatmondó pillantást vetett a férjére, aki még mindig hitetlenkedve rázta a fejét. Az évek alatt felépített új, nyugodt élete a darabjaira szakadni látszott.