Mr. Malfoy második esélye [BEFEJEZETT]

Poloska és purlicerpenna

- Minden készen áll, Nagyúr! – suttogta izgatottan egy alak a félhomályos szobában.

- Ne kapkodj! – parancsolt rá egy sípoló hang. – Megfontoltan kell haladnunk. Lépésről-lépésre... Ha bárki megsejti...

- Nem sejtik meg, Nagyúr! Ezek ostobák! – sietett megnyugtatni őt a másik ember. – Fogalmuk nincs arról, mit tettem. Senki nem gyanakszik rám. Pedig egyértelmű volna – kacagott fel sötéten. – Ha képesek lennének gondolkodni... De nem, Nagyúr, ők más úton járnak, ebben biztos vagyok. Te pedig, Nagyuram – hajolt meg az alak –, visszanyered majd a régi hatalmadat. Százak, ezrek, milliók hódolnak majd be neked. Csak idő kérdése!

- Csak idő kérdése... – ismételte halkan a másik alak. – Meg fogják tudni... Rájönnek majd, hogy Voldemort Nagyurat senki és semmi nem pusztíthatja el. Én pedig kegyetlen bosszút állok mindegyiken.

- Így lesz, Nagyúr – bólogatott lelkesen az illető. – Bennem hűséges szolgára találtál. Én nem olyan vagyok, mint a többiek, mint az a szánalmas Pettigrew, mint a hitvány Malfoy család. A személyemben igazi társra találtál, uram – borzongott meg, és a karosszék elé térdelt.

A férfi felállt a fotelből, és mit sem törődve a másikkal, lassú léptekkel a helyiségben álló, egész alakos tükör elé lépett. Élvezettel simított végig a kígyószerű arcon, ami a tükörből visszanézett rá. Voldemort Nagyúr újra testet öltött.

***

Az elkövetkezendő napok eseménytelenül teltek, mind a Főnix Rendje, mind pedig Malfoyék tekintetében.

A gyűléseken megtudták, hogy a Mágiaügyi Minisztérium alaposan utánajár a mugli elhalálozások körülményeinek: amennyiben bármelyiknél felmerülne a mágia általi halál, azt újabb jelnek vehetnék. Egyelőre azonban nem jártak sikerrel.

- Mit csinálsz? – kérdezte Lucius egy napon, amikor a dolgozószobába lépve az asztal felett görnyedő Hermionét látta.

A lányhoz reggeli közben három bagoly érkezett: a madarak egy vaskos csomagot kézbesítettek neki, Hermione pedig elnézést kért, félbehagyta az evést, és rögtön a dolgozószobába sietett az iratokkal.

- Megkértem Kingsley-t, hogy továbbítsa a jelentéseket azon varázstalan emberekről, akik a közelmúltban hunytak el, vagy tűntek el. Tudom, hogy egyik eset sem keltett gyanút, de mindennek alaposan utána kell nézni, és több szem, többet lát – pillantott fel a férfire.

- Na, és jutottál valamire?

- Nem – csapta le a pergament a lány. – Ezek egyértelmű ügyeknek tűnnek. Természetes halálozások, rablógyilkosságok, családon belüli esetek... Szörnyűek, de egyik sem Voldemort műve, ebben biztos vagyok – motyogta gondterhelten, és újra elmerült a papírhalomban. Natasha Beddington, Olaus Carter, Savannah Eteridge, Simon Gerville és Steven Aloise aktáit átböngészve sem került közelebb a megoldáshoz.

Lucius egy hosszú percig figyelte Hermionét, majd elhagyta a helyiséget. Az elmúlt időszakban nem történt semmi közte és Hermione között, leszámítva azt, hogy egyre többször ébredt arra – szám szerint háromszor –, hogy a fiatal nő megsimítja az arcát, esetleg megismétli a múltkori csókot. Lucius úgy érezte, kiérdemelné az önmegtartóztatás mintaszobrát azért, amiért egyetlen alkalommal sem árulta el magát. Hermione elképesztően izgató volt számára, és nem csak akkor, amikor ezen titkos akciókat végrehajtotta. Egyre többet figyelte a lányt, ahogy a gyűlések közben gondterhelten felpillant, amikor Astoriával önfeledten nevet, vagy amikor kétkedően beharapja az alsó ajkát. Eszeveszetten vágyott rá, ami újra és újra meglepte, hiszen mindeközben annyira rettegett a jövőtől és a Sötét Nagyúrtól, hogy éjszakánként alig aludt néhány órát.

A napjai jórészét szinte kivétel nélkül Hermione közelében töltötte, ám a Nagyúr ügyében nem haladtak semmit. Astoria és Draco is együttműködtek, ám úgy tűnt, a Phinomeus-bűbájt tekintve zsákutcába futottak. Az egyetlen megnyugvást az jelentette számára, amikor éjjelente félálomban, egyik kezében a varázspálcáját markolva Hermione egyenletes szuszogását hallgatta. Néha átölelte a lányt, de nem csak önös érdekből: azt akarta, hogy Hermione semmit ne sejtsen abból, hogy tudja, mit művel vele, miközben az egykori griffendéles azt hiszi, ő alszik.

A Rend tekintetében sem történt semmi előrelépés: sem Kingsley és az emberei, sem pedig Harryék nem jutottak semmire, a varázsvilágban pedig nem történt bűncselekmény a Próféta főszerkesztőjének meggyilkolása óta. A lapnál új vezetőt jelöltek ki, jóllehet, Rolanda halála után kevesek merték vállalni a korábban megtisztelő feladatot.

Lucius úgy döntött, ideje lépnie. Nem tudta, hogy egy hétig, egy hónapig, vagy hatvan évig él-e még, ezért elhatározta, hogy akármi is lesz, valamit mindenképpen véghez visz. Úgy vágyott erre, mint éhező egy falat kenyérre, és eldöntötte, hogy keresztül is viszi az akaratát.

Péntekenként nem tartottak gyűlést, csak akkor, ha valami rendkívüli esemény történt. Ez amolyan szabadnap volt minden Rendtag számára, Draco és Astoria pedig ezeken a napokon mindig a vendégházban vacsoráztak. Semmi nem állt hát az útjába, mindenesetre előre jelezte a fiának, hogy aznap este ne keresse őt.

Azon a napon Hermionét újfent a dolgozószobában találta.

- Van egy programom számodra. – közölte a lánnyal.
- Miféle program? – pillantott fel a jegyzeteiből Hermione, nem igen figyelve a férfire.
- Majd meglátod – mosolyodott el Lucius. – Hét órára legyél kész! Elegánsan öltözz fel!
- De...
- Nincs de, Hermione. Bízz bennem, és most az egyszer tedd, amit mondok. Nem fogod megbánni – ígérte a férfi, magára hagyva a meglepett Hermionét.