Mr. Malfoy második esélye [BEFEJEZETT]

Kandalló és békesség

Amikor Hermione kora reggel felébredt, Luciusszal szemben fekve találta magát. A férfi még aludt, ám most már nem karolta át őt. Úgy döntött, kiélvezi a pillanatot, amikor ennyire közelről láthatja a férfi arcának minden vonását. Bár idősebb volt nála, egyáltalán nem tűnt öregnek, csupán a szeme sarkában húzódott meg néhány apróbb ránc. Amikor Hermione ránézett, egyáltalán nem úgy érezte, mintha egy apja korabeli férfi mellett feküdne.

Lucius érett volt, férfias, vékony ajkai pedig annyira hívogatóak voltak... Az előző délutánra gondolt, ott a birtokon, amikor ez a száj majdnem az övére tapadt. Csak pillanatok kérdése lett volna, Hermione ebben biztos volt. Ha nem jelenik meg Kingsley patrónusa, ha nem történik az a szörnyűség, akkor Lucius bizonyosan megcsókolta volna őt.

Hevesen dobogott a szíve, ahogy nézte a férfit, és el sem tudta képzelni, hogyan érezhet ennyi mindent egyszerre, miként kavaroghat a lelkében ilyen sok, teljesen különböző érzés. A baba elvesztése még mindig fájó sebként tátongott a szívében, jóllehet, az elmúlt napok eseményei miatt nem sok ideje volt ezen töprengeni. Mégis, a veszteség kissé mintha valamiféle racionális ténnyé változott volna benne. Aztán ott volt a veszély, a kilátástalanság... Tudta, hogy a nagy harc minden percében ezen és a megoldáson kellene gondolkodnia, mégsem tudta kiverni a fejéből Luciust, kiváltképp, hogy gyakorlatilag együtt éltek, noha ez az életközösség koránt sem volt szokványosnak nevezhető.

Tisztában volt azzal, hogy a vágyai egyáltalán nem helytelenek, hiszen ő sem volt fából... Biztosra vette, hogy Harry és Ginny, Remus és Tonks, vagy akár Draco és Astoria sem parancsoltak megálljt a vágyaiknak Voldemort felbukkanása miatt.

Csakhogy ők házasok – figyelmeztette egy alattomos kis hang a fejében. Neki és Luciusnak pedig semmi közük egymáshoz. – De mindketten független emberek vagyunk. Nem követnénk el semmiféle bűnt, ha közelebb kerülnénk egymáshoz – ellenkezett egy másik, az előzőhöz képest jóval lojálisabb hang az elméjében. Lucius valamiért mégsem engedi, nem akarja... Legalábbis ezt mondja. A tettei egészen mást sugallnak. Szeretett volna végigsimítani a férfi szikár mellkasán, de félt, hogy az előző reggeli események megismétlődnek, Lucius pedig újra elutasítja őt. Mégis eszeveszetten, őrülten vágyott rá, az érintésére, a csókjaira, mindenre, ami egy férfi és nő között megtörténhet. Lucius Malfoy okos volt, az intellektusa lenyűgözte Hermionét, akárcsak a kifinomult modora, az időnként előbukkanó megkapó őszintesége, és az a szenvedély, az a férfiasság, amit alkalomadtán ő maga is megtapasztalhatott belőle.

Szégyenkezve ismerte be magának, hogy effélét nem érzett sem Ron, sem pedig Viktor mellett soha. A két férfiben egészen más tulajdonságok nyűgözték le, de akkor még fiatalabb volt és sokkal tapasztalatlanabb. A felnőtt Hermione már nem rájuk, hanem Lucius Malfoyra vágyott.

Mutatóujjával óvatosan végigsimított a férfi arcán, de Lucius továbbra is aludt. Hirtelen ötlettől vezérelve óvatosan közelebb hajolt hozzá, és Lucius szájára tapasztotta az ajkát. Halkan felnyögött, ahogy megérezte a puha bőrt. Várt néhány másodpercig, kiélvezte a pillanatot, majd lezárta a csókot, és felsóhajtott.

Lucius nem ébredt fel, de ez így volt jól. A fürdőszobába sietett, hogy lecsillapítsa a vágyát: a Phinomeus-bűbáj önmagában is eléggé veszélyes volt, tudta, hogy muszáj összpontosítania. Elégedetten elmosolyodott, ahogy halkan behúzta maga mögött a fürdőszoba ajtaját. Elégedett volt magával, akárcsak az elképesztő merészségével. Kezdetnek megteszi.

***

Amint becsukódott a fürdő ajtaja a lány mögött, Lucius kinyitotta a szemét. Jó ideje ébren volt már, de ezt szándékosan nem adta Hermione tudtára. Tanúja volt mindennek, amit a lány tett: érezte a puha ujjat, ahogy végigsiklik az arcán, akárcsak a lány forró ajkait. Abban a pillanatban minden önuralmára szüksége volt ahhoz, hogy ne árulja el magát, ne csókoljon vissza, ne érintse meg ő is Hermionét, de nem csak az arcán...

De megállta, és nem tette, Hermione pedig már a fürdőben van, bizonyára a zuhany alatt.
Most már egészen biztos volt abban, hogy ha csatlakozna hozzá, akkor Hermione nem ellenkezne, sőt, a legnagyobb örömmel adná meg magát neki. Altestében érezte a saját, szemmel látható vágyát, és abban a pillanatban a világ legnagyobb ostobaságának érezte az önmegtartóztatást, amit a lány iránt tanúsított. Ha a kezei közé kaphatná Hermionét, hosszabb időre, mint a horcrux elpusztítása után, hosszabb időre, mint Ausztráliában, akkor a lány megtudná, mi az igazi gyönyör. A gondolatait kopogtatás zavarta meg.

Morogva jelzett, az ajtóban pedig Lobby állt.

- Jó reggelt, gazdám! – sípolta meghajolva a manó. – Bocsánatot kérek a zavarásért, de Draco úrfi azt üzeni, hogy várja a reggelinél gazdámat és Granger kisasszonyt.

- Mondd meg neki, hogy hamarosan lemegyünk! – mordult fel rekedten Lucius.

Amikor Lobby elhagyta a helyiséget, felállt, és határozott léptekkel indult el a saját fürdőszobája felé. Tiszta fejjel kell gondolkodnia, a Hermionéval kapcsolatos vágyai beteljesítésére pedig a legkevésbé sem alkalmas ez a reggel. Hideg zuhanyt vett, és visszatért a szobába. Az öltözködésben már az utolsó simításoknál tartott, amikor Hermione kilépett a fürdőszobából. Ébredés utáni merészsége ellenére a lány láthatóan még szemérmes volt, a mosdóban öltözködött fel.

- Jó reggelt! – mosolygott rá Hermione úgy, mintha mi sem történt volna. Hát, persze, hiszen ő nem volt tisztában azzal, hogy ő, Lucius a boszorka akciója alatt végig ébren volt... – Lemegyek reggelizni. Majd gyere te is! Elmegyek Kingsley-hez, hogy a rendelkezésemre bocsásson egy aurort, aki a szüleimre vigyáz majd. Korábban is felajánlotta, ezzel nem lesz gond szerintem. Ne aggódj, zsupszkulccsal megyek, egyenesen az irodájába. Elkísérem az aurort hozzájuk, de sietek vissza. Jó előérzetem van a mai nappal kapcsolatosan – mondta szokatlanul vidáman, és elhagyta a helyiséget.

- Szóval így állunk – morogta a tükörképének Lucius, miközben begombolta az ingjét, és magára vette a felöltőjét.

Granger elképesztően viselkedett, efelett nem tudott napirendre térni. Tetszett neki az új helyzet, ezt kár lett volna tagadnia. Hiszen az egész könnyed volt, mentes a felelősségtől, a kötöttségtől és a felesleges udvariassági köröktől. Mindazonáltal összezavarta a lány viselkedése. Ez annyira nem vallott rá, legalábbis nem arra a Hermionéra, akit ő ismert... Titokban megcsókolja, aztán úgy tesz, mintha mi sem történt volna...

De ha így döntött, megkapja... Tőle aztán megkapja. Már a legkevésbé sem érdekelte, hogy Hermione sárvérű, sem az, hogy fiatalabb nála, az egyéb tényezőkről nem is beszélve; ez a rádöbbenés pedig megijesztette. Az elmúlt időszakban már egészen másként gondolt rá, és a tény, hogy a lánnyal töltött idő valamiféle boldogsághoz hasonlatos érzést ébresztett benne, egészen letaglózta. Már tudta, hogy ezek az alkalmak nem távolabb viszik őt tőle. Még többet akart belőle. De megadni magát neki...? Megadni magát akárkinek...? Nem, semmiképpen nem hagyhatja, hogy Hermione irányítson, hogy ő határozza el, mit akar tőle, és ő, Lucius, mint valami ostoba báb, meghajoljon a döntése előtt.

Ha Hermione játszani akar, úgy tenni, mintha mi sem történt volna, úgy viselkedni, mintha ártatlan bárány volna, akkor hadd higgye, hogy az történik, amit ő akar. Majd meglepődik, amikor megtudja, hogy ő, Lucius Malfoy tudott mindenről. De ennek még nincs itt az ideje. Kíváncsi volt, meddig megy el a lány. Elmosolyodott, ahogy elképzelte, mi lesz, amikor Hermione megtudja, hogy a Malfoyok ravaszsága páratlan.